2017. ápr. 12.

Petőfi Sándor: A vén zászlótartó




(Az 1873-as helyesírás megtartásával!)


Fut Bécs felé Jellásics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába,
Megrémülve fut a magyar hadtól;
Magyar hadban egy vén zászlótartó.

Ki az a vén zászlótartó ottan
Olyan tüzes lelki állapotban?
Szemem rajta kevélyen merengel:
Az én apám az az öreg ember!

Az én apám a vén zászlótartó.
„Vészben a hon!” elhatott a nagy szó,
Elhatott kórágyához, fülébe,
S mankó helyett zászlót vett kezébe.

Vállait egy kínos élet gondja,
Betegség és ötvennyolcz év nyomja,
S ő feledve minden baját, búját,
Ifjak közé hadi bajtársúl állt.

S kit eddig az asztaltól az ágyba
Alig-alig birt elvinni lába,
Ellenséget űz mostan serényen
Ifjusága régi erejében.

Mi vitte őt háboru zajába?
Hiszen neki nincsen gazdagsága,
Mit féltene, mit védnie kéne,
Hogy ne jusson ellenség kezére.

Annyi földet sem mondhat övének,
Melyben egykor koporsója fér meg,
S mégis, mégis viszi lobogóját
Azok előtt, kik a hazát óvják.

Ép azért ment, mert semmivel sem bír;
Küzd a gazdag, de nem a hazáért;
Védi az a maga gazdaságát...
Csak a szegény szereti hazáját.

Édes apám, én voltam tenéked
Ekkoráig a te büszkeséged;
Fordult a sor, megfordult végképen;
Te vagy mostan az én büszkeségem.

Érdemes vagy a cser-koszorura!
Alig várom hogy lássalak ujra,
S megcsókoljam örömtül reszketve
Kezedet, mely a szent zászlót vitte.

És ha többé nem látnálak téged?...
Látni fogom fényes dicsőséged;
Könnyem lészen sírodnak harmatja,
S híred a nap, mely azt fölszáritja!


Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.