2017. ápr. 18.

Papp Ignácz: Szegény gazdagság



Van egy roppant nagy Palotám
Rakva bájos képekkel,
Rakva minden fzegelettye
Arany ’s ezüst kincsekkel.
Van egy kertem bekeritve
Narancs ’s czitrom ágakkal;
Tömve minden kanyarai
Illatos virágokkal.

Egy Agáczi ligetetske
Ingadozik mellette,
Egy halastó a’ közepén,
Egéfz dífzre feltette.
A’ sok arany héjjú halak
Benne kényre játfzanak,
Mellyek már sok barátoknak
Mulatságra voltanak.

Innen az út vadas kertnek
Vezet ritka dífzébe,
Hol a’ lélek el – eltéved
Terméfzet’ e’ művébe’.
A’ fzarvasok, őzek, nyúlak
Nyilfuttokban ropognak;
Madarak a’ zöld gallyakon
Szívet töltve csacsognak. –

Hányan vannak, kik ezekben
Új életet lelnének;
Hányan, kik a’ magas Eget
Tartnák éltök’ felének!
Itt ez majd a’ haldoklásból
Ép erőre akadna;
Amaz amott a’ komorság’
Öléből  kifzakadna;

Ennek lelke bús lepléből
Az egekbe röppenne;
Annak fzeme’ fellegéből
Csak egy könny sem csöppenne:
’S én ezeket úgy tekintem,
Mint egy keskeny koporsót,
A’ melly büfzködt homályában
Gyáffzal föd egy néma Jót,

A’ ki a’ lét’ tavafzának
Nem érezte kellemét;
Nem a’ híven párosodó
Szívek’ édes örömét,
Melly a’ keblek’ rejtekében
Ez egy ollyan kikelet,
Hogy nélküle agg az élet,
Vagy egy tündér képzelet! –

De mit is ér a’ Palota
Rakva bájos képekkel,
Ha nem büfzke, ha nem pompás
Két fzerető fzívekkel?
Mit a” minden fzegeletnek
Arany ’s ezüst kincshalma,
Ha nem lehet oh, annak egy
Kegyes kéztől oltalma!

És mit a’ kert bekerítve
Narancs ’s czitrom- báj ággal,
Ha nem böcsös, ha nem difzes
Egy eleven virággal?
’S mit agáczi ligetetske
A’ halastó’ vizével,
Ha az arany halatskákat
Haláfzhatni nincs kivel?

Minden madár dallyaival
Vadas kertbe vonúlhat,
Mit ér, ha egy boldog Párnak
Napja ott nem vídulhat?
A’ fzarvasok, őzek, nyúlak
Futtokban ropoghatnak,
Mit ér, ha ők egy angyali
Csudálót nem kaphatnak?

Búsan folynak, ezek mellett
Éltem’ zsenge napjai,
Akár merre tekintsék bár,
Rajtam csak búk’ halmai:
Nincsen kivel megofzthassam
E’ vagyonom’ ékeit;
Nincsen kitől költsönözzem
A’ Boldogság’ kellemit!

Írt nem lelek vagyonomban,
Szívem’ salygó sebére;
De eleget ollyat, melly vifz
Mindég újabb hevére:
Jertek tehát hív barátim:
Komor gond, bő és aggság,
Ne hadgyatok, míg el nem hágy
Ez a’ fzegény gazdagság!

Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.