2017. ápr. 7.

Lórándy K. Lóránd: Pozsony 1919 elején



Februárban fehér hóprémes utcák,
Millió tűzszemű gyémánt, csillogó,
Százezer művészi virág, jégvirág
És borzasztó nagy csend, néma, hallgató.
És fekete éjnek fehér ravatalán
Ott fekszik a város,
Meghalt, halott a város,
A város...

Kacagó életet, élő kacagást,
Csókos szerelmeket ígérő szemei,
Véres tragédiát, sok tragédiát
Okozó szemei, nagy szép szemei
Némák, lezárultak. Éjnek ravatalán
Ott fekszik a város,
Meghalt, halott a város,
A város...

S a ravatal körül sok, tömérdek sok
Virág, vérpiros nagy bánat-koszorú:
Fájdalom-virágok, fájó sóhajok,
Tágra nyitott szemek, sok szem, szomorú.
Titkos gyertyalángok sercegnek, sírnak
S ott fekszik a város,
Meghalt, halott a város,
A város...

És mi állunk ottan: gyászos százezrek,
A nagy élet apró komédiási;
Ott állunk virrasztva; titkos remények
Sok nagy lázlángos szem: „várni és várni...”
Reméljük, hogy csak tetszhalál volt
És felébred újból,
Élni és lihegni fog
A város...

Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági folyóirat Pozsony, 1919. ápr. 12.