A hó, a légies szakáll,
körüllengi az utcalámpát –
akár pohos aknában állna.
Hallani a dörgést, az éji
közlekedés konok uralmát,
a csúszdát a széntelepen.
Nem mozdonyok elakadása,
autóoszlopok bolyongása,
nem megkésett halászhajók
siralmának ideje ez.
Üzemek grafitcsarnokában,
kályhánál a váróteremben,
az elfúló kirakatok közt,
falun, úton a hideg átjár.
Parkokból riadtan kilépnek,
kék szemüvegű arc tűnődik
a röpterek fény-ajtajában.
Valaki még, még hazaérne.
Büfék elvadult fogsorában
szállók lakói morzsolódnak,
öregek, edzett kikiáltók.
És nyugalom a téli házban.
A zenét megvérzi a távol,
a sejteket omlás kísérti.
Késeket zúg körül az alma,
égtájak delejét a csillag.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 112. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése