Öt napja jajgott szüntelen az ágyú,
A golyók utat füst között kerestek,
Alant a Brenta Alkony csókját itta,
S az égen véres felhők ölelkeztek.
Öt napja szólt szakadatlan az ágyú.
És nap-nap után kevesebben lettünk
Tollat kotortam elő és papírt:
„Kis öcsém! A halál jár közöttünk.
Ki tudja Sors nagy könyvébe mit írt,
A holnapot lihegve érem-e?
Ha búcsú nélkül távoznék tán el,
Miattam nagyon ne búsuljatok!
Jó helyem lesz a mennyben fönn nekem.
S ha megszólalnak majd a harsonák,
Találkozunk a nagy ítéleten!”
Két nappal rá elnémultak az ágyúk,
S a kétfejű sas porban fetrengett.
Haza botoltam, lépve, rongyosan,
S néztem... az asztalon – a levelet.
Felbontatlan vajon miért hevert?
Egy sárga bélyeg volt rajt, néhány szó.
Könnyezve húztam át a régi címet,
S nagy betűkkel írtam alája:
„Küldjétek levelem a kis öcsémnek.
Új címére – a mennyországba!”
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági
folyóirat Pozsony, 1919.ápr. 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése