2017. ápr. 22.

Herman Ottóné: Volt egy idő…



Volt egy idő .... régen, régen,
Ködhomályos messzeségben,
Midőn a hit oltárképe
Mint a szikla állt szívembe' :
- Én is tudtam imádkozni.

Hogyha rögös élet útján
Biztató nap fénye hullt rám,
Vagy ha, mint a ciprus ága,
Rám borult a bánat árnya:
- Oly jól esett imádkozni!

Egyet kértem … egyre vágytam:
Nyugalomra! -  nem találtam ...
S míg bolyongtam – esdő szavam
Kétségre vált - s lassan, lassan
- Elfeledtem imádkozni.

Azokra, kik éltem útját
Tövisekkel elborítják,
A kik miatt könnyem árad :
Összes átkom – egy kívánat :
- Ne tudjanak imádkozni !

S ki e szívet eltiporta,
Omló vérben ... haldokolva -
Buzgón, összetett kezekkel
Áldanám meg .... csak még egyszer,
- Egyszer tudnék imádkozni !

Forrás: "Új Idők”1896. augusztus. 16