2017. ápr. 9.

Galántay F. Gyula: Magyar költőkhöz



Gondolkodom és nem
Tudom kitalálni,
Hogyan szólítsalak
Ti új poétái
Szép magyar hazámnak.

Micsoda cím illik
A legjobban rátok,
Akik odafönt az
Olympuson jártok
Felhőbe takartan?

Testvérnek nem  mertek.
Ez dicsekvés vóna;
Mintha így szólítná
Az alföldi róna
Provencenak mezőit.

Hisz a nyelvünk sem egy,
Nem vagyunk testvérek:
Ahogy ti daloltok,
Én ahhoz nem értek,
Őszintén bevallom.

Tudja a jó Isten
Hol szedtétek össze,
Ámde sohase volt
Magyarföld szülötte
Lantotok zenéje.

A nyelv, ahogy írtok:
Az a léha, nyegle,
Nem volt az sohase
A magyarnak nyelve,
Idegen az nékünk.

Hiányzik belőle
A tilinkó hangja.
Fatornyos faluknak
Csengő kis harangja
Nem csilingel benne.

Tárogató nem búg,
Kürt szava nem zeng ki,
A ti dalotokat
Nem érti meg senki
Széles e hazában,

Minekünk nem kell a
Kávéházak fénye:
Pásztortűz világa
Puszta közepébe’
Nekünk jobban tetszik.

Elragadóbb tán a
Dallá fűzött kóla,
Hej, de az a régi
Síró magyar nóta
Szívünkhöz van nőve.

A ti nyelvetekben
Talán több a pompa,
De Petőfi, Arany,
Vörösmarty, Tompa
Mégsem így daloltak.

Költők, jertek vissza
A magyar pusztára,
Hallgassatok,s ír a
Pásztor furulyája,
Tanuljatok tőle,

Toprongyos cigánynak
Ócska a szerszáma,
Ámde a bús magyar
Könnyezik szavára,
Mert magyarul húzza.

A havasi kürtből
Hang zeng csak, nem nóta,
S felvillan a szemünk;
Harci riadóra
Emlékezünk tőle,

Egész orchesterek
Művészi zenéje
Nem hat ránk, ámde a
Cimbalom-pengésre
Szilaj táncot járunk.

Azt a cifra lantot,
Mely idegen végig,
Vágjátok a falhoz,
Vegyétek a régit
És azt pengessétek.

Kakukkfüves rónán,
Vadvirágos réten,
Zöldellő bércek közt,
Amely ott sír régen,
Azt a dalt zengjétek.

Magyarország földje
Könnyeinket issza;
Mindenünk elveszett,
Hát adjátok vissza
Legalább dalunkat.

Mit nem vehetett el
Török, tatár, német,
Ősi szép nyelvünket
Hát el ne vegyétek
Ti magyar poéták.

Ha már viseletünk
Szokásunk idegen,
Legalább a nótánk
Ne hagyjon hidegen,
Az szóljon a szívhez.

Behorpadt sírokat
Ássatok föl újra,
Holtaktól tanult dalt
zengjen a lant húrja
Ez álmodó népnek.

Most azt hiszi, éj van.
De a magyar dallal
Hírül adjátok, hogy
Itt van már a hajnal
S felébred rá népünk.

Életre kelt e dal,
Sírba dönt a másik.
Aki igaz magyar
S szebb jövőre vágyik,
Magyarul daloljon.

Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági folyóirat Pozsony, 1919.jún. 1.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése