2017. ápr. 28.

Erdős Renée: Könyörgés




Óh Uram, arra kérlek:
Ne engedd hozzám a  vigasztalókat,
A részvevőket, a szánakozókat!

Küldjed inkább a kárörvendezőket,
Nekik adom a kenyerem felét!
A tolvajokat, zsákmányra lesőket,
Amim még van, hogy hordják szerteszét.
Halottrablókat küldj hozzám, Uram,
Álmaim sirján hogy dőzsöljenek
Őszintén, szilajon. Csak a szelid
Komoly vigasztalók ne jöjjenek!

Próféta mind, aki házamba lép.
Csupa elrejtett látás, bölcsesség.
Mind tudta már előre, hogy mi ér!
- Lenyugszik a nap, és fölszáll az éj.
A mámornak egyszer vége szakad,
S a nyárra ősz jön és az őszre tél –
S megmondta mind, hogy nem lett vón szabad –
- S a korsó addig jár a kutra – míg
(Régi szokásként) eltörik.

Uram, e prófétáktól ments meg engem!
Szelid kezükből ragadd ki a lelkem.
Mert mentől tovább hallgatom szavuk
Én annál szomorúbb leszek
É annál kisebb és szegényebb.
Lehet:nekik van igazuk,
De mégis, Uram, arra kérlek
Hadd küzködöm magamban, egyedül.
Bánt, bánt a sok igazság, nem birom!
És a sok jóság és erény lever
Kíméletlen, kegyetlenül!
Az ellenségim fegyvereivel
Megharcolok tán. Ámde földre nyom
A sok segitő kéz – s megroskadok
Ha jönnek az elkésett jóslatok.

Óh mért nincs megforditva, Istenem!
Lenne barátom az, ki ellenem!
S az ellenségek hadd lennének ők
A siránkozók és a részvevők!

Hogy elbirnék velök!...


Forrás: Irások könyve I. évf. 9. sz. Bp., 1905. aug. 1. – Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée