2017. ápr. 23.

Edgar Allan Poe: The bells/A harangok





I.
Hear the sledges with the bells -
Silver bells!
What a world of merriment their melody foretells!
How they tinkle, tinkle, tinkle,
In the icy air of night!
While the stars that oversprinkle
All the heavens, seem to twinkle
With a crystalline delight;
Keeping time, time, time,
In a sort of Runic rhyme,
To the tintinabulation that so musically wells
From the bells, bells, bells, bells
Bells, bells, bells -
From the jingling and the tinkling of the bells.

II.

Hear the mellow wedding bells,
Golden bells!
What a world of happiness their harmony foretells!
Through the balmy air of night
How their ring out their delight!
From the molten-golden notes,
And all in tune,
What a liquid ditty floats
To the turtle-dove that listens, while she gloats
On the moon!
Oh, from out the sounding cells,
What a gush of euphony voluminously wells!
How it swells!
How it dwells
On the Future! how it tells
Of the rapture that impels
To the swinging and the ringing
Of the bells, bells, bells
Of the bells, bells, bells, bells,
Bells, bells, bells -
To the rhyming and the chiming of the bells!

III.

Hear the loud alarum bells -
Brazen bells!
What a ale of teror, now, their turbulency tells!
In the startled ear of night
How they scream out their affright!
Too much horrified to speak,
They can only shriek, shriek,
Out of tune,
In a clamorous appealing to the mercy of the fire,
In a mad expostulation with the deaf and frantic fire,
Leaping higher, higher, higher,
With a desperate desire,
And a resolute dendeavour
Now - now to sit or never,
By the side of the pale-faced moon.
Oh, the bells, bells, bells!
What a tale their terror tells
Of Despair!
How they clang, and clash, and roar!
What a horror they outpour
On the bosom of the palpitating air!
Yet the ear it fully knows,
By the twanging,
And the clanging,
How the danger ebbs and flows;
Yet the ear distinctly tells,
In the jangling,
And the wrangling,
How the danger sinks and swells,
By the sinking or the swelling in the anger of the bells -
Of the bells -
Of the bells, bells, bells, bells,
Bells, bells, bells -
In the cflamour and the clangour of the bells!

IV.

Hear the tolling of the bells -
Iron bells!
What a world of solemn thought their monody compels!
In the silence of the night,
How we shiver with affright
At the melancholy menace of their tone!
For every sound that floats
From the rust within their throats
Is a groan.
And the peolpe ah, the people -
They that dwell up in the steeple,
All alone,
And who tolling, tolling, tolling,
In that muffled monotone,
Feel a glory in so rolling
On the human heart a stone -
They are neither man nor woman -
They are neither brute nor human -
They are Ghouls:
And their king it is who tolls;
And he rolls, rolls, rolls,
Rolls
A poean from the bells!
And his merry bosom swells
With the poean of the bells!
And he dances and he yells;
Keeping time, time, time,
In a sort of Runic rhyme,
To the poean of the bells -
Of the bells:
Keeping time, time, time,
In a sort of Runic rhyme,
To the throbbing of the bells -
Of the bells, bells, bells -
To the sobbing of the bells;
Keeping time, time, time;
As he knells, knells, knells,
In a happy Runic rhyme,
To the rolling of the bells -
Of the bells, bells, bells:
To the tolling of the bells,
Of the bells, bells, bells, bells,
Bells, bells, bells -
To the moaning and the groaning of the bells.

**
A harangok
(Babits Mihály fordításában)

I.
Halld, a szánon a harang,
Szép ezüst harang!
Mily világát a vígságnak zengi ez a hang!
Halld, mint pendül, kondul, csendül
Át az éj jeges legén,
Míg a csillagnak, mely fent ül,
Fénye kristályfényesen dül
Keresztül a lég egén.
Ritmussá fut ám
Mintegy titkos rím után
Össze a csilingelés itt, 
melyre bong a sok harang,
Sok harang, giling-galang,
Gingalang -
És e csengés és e bongás, 
melyre bong a sok harang.

II.

Halld, az esküvő-harang,
Lágy arany-harang!
Mily boldogság bőségéről búg e lanyha hang!
Át a balzsam-éj legén
Kéj kereng az énekén!
S az arany-harang alól
Hinta-hang
Olvatag patakja foly,
Melyet holdat nézve hallgat a komoly
Hím-galamb.
Óh, e rezgő érc alatt
Mennyi gazdag, enyhe hangzat-ár fakad!
S mint dagad!
Mint szakad
A jövőbe! S ingatag
Mámorába mint ragad
E merengés, e csapongás,
Melyre cseng e sok harang,
Sok harang, giling-galang.
Gingalang -
És e zengés és e zsongás, 
melyre leng e sok harang.

III.

Halld, a hangos vészharang,
Réz-harang!
Milyen rém-regét regél e zord zivatar-hang!
Vad sikoly, vad rémület
Veri, hökkent éj, füled!
Oly nagyon fél, nem beszél:
Hogyha ily nagy a veszély,
Minden hang
Lármás kegyelem-kiáltás a kegyetlen tűz felé.
Rémült irgalom-könyörgés a siket-vad tűz felé,
Melyet egyre fellebb-fellebb
Őrült vágya űz felé,
Hogy - ma, vagy sohsem - de fellebb
Tán a sápadt hold-arc mellett
Égne és nem itt alant.
Óh, e sok harang.
Mely kétséget kong a hang!
Rettenet!
Mind mint búg és bong és bőg!
Milyen borzalom, mit ők
A vonagló lég keblébe öntenek,
Mégis érzi jól a fül
E zúgásból,
Pattogásból:
Nő-e a vész, vagy elül;
Mégis jelzi jól a hang,
Mint sikoltás,
Lárma, oltás,
Árad a vész, vagy lappang,
Amint árad, vagy kifárad a haragban a harang,
Sok harang,
Sok harang, giling-galang,
Gingalang
És zúgásban és búgásban mind a kongó sok harang.

IV.

Halld, a harsány nagyharang,
Vas-harang!
Mennyi ünnepélyes gondolatra hí e hang!
Hányszor csendes éjjelen
Borzadunk, ha hirtelen,
Mint egy néma jóslat kél a vad harang-moraj,
Mert minden hang, mely ömöl
A rozsdás terek mögöl
Egy sóhaj
S a harangozók csapatja,
Amely fenn a tornyot lakja.
Ah, e raj!
Mely nagy érc-nyelvet lendítve
Monoton zenére csal,
S ember-szívre hengerítve
Köveket, tell kedve - jaj!
Ez nem ember, nem is állat,
Nem is asszony - ó utálat!
Ez a raj: manó
És királyuk a harang-vonó
Vonja - csingi - lingi - lang
Lang!
Vonja, mert övé a rang -
S egy peánt ver a harang.
S keble tágul, gingalang,
Úgy mulat, hogy víg a hang
Táncol és fel-felrikkant -
Ritmussá fut ám
Össze titkos rím után
Hangja s a harang-peán
Gingalang!
Ritmussá fut ám
Össze titkos rím után
Mind a sok nyögő harang,
Száz zúgó harang,
Mind a zokogó harang -
Ritmussá fut ám
Össze mind a, mind a hang,
Boldog titkos rím után
Száz nyögő, zúgó harang,
Mind a, mind a sok harang,
Sok harang, giling-galang.
Gingalang -
Mind a kongás, mind a bongás, 
melyre bong a sok harang.

**
A harangok
(Radó György fordításában)

I.

Cseng a szánon kisharang -
Ezüstharang!
Mily vidám világba hív e dal, e játszi hang!
S óh mi szépen zsongja, zsongja
Át a dermedt légű éjt!
Tündöklő a mennynek boltja:
Csillagtenger gyújtja oltja
A kristályos tiszta kéjt;
Ütve leng, leng, leng
Régi rúna-rímre zeng,
Csengettyű-csilingelésként peng a sok giling-galang:
Sok harang, hang, hang, hang
Hang, hang, hang -
Csengő-bongó csingilingi, kisharang!
 
II.

Zsong a kedves nászharang,
Aranyharang!
Mily édes szép életet ígér e tiszta hang
Míg a fülledt légű éjt
Megtölti s zeng néki kéjt!
Színarany, lágy vágy-zene,
S egy mind e hang!
Dal-folyam hömpölyg vele
Ott, ahol mereng s a holdba néz bele
Egy galamb.
Peng az érctömb, leng a hang:
Óh mi szép szók áradatját ontja sok harang!
Dúsan ont!
Zúg, csapong
A jövőbe! Búg, rajong,
Szenvedélyre intve zsong
S egyre lendül, egyre csendül
Sok harang, harang,
Sok harang, hang, hang, hang,
Hang, hang, hang -
Zúgva zsongó, zengve konduló harang!

III.

Bőg, riaszt a vészharang
Rézharang!
Mily szívetszorongatón sikont száz szörnyű hang!
Hallja rettegőn az éj: -
Vijjogó veszély, veszély!
Ércszavuk torkukra forrt
S csak süvölt, sikolt, rikolt,
Sír, jajong,
Ordítón könyörg, keres irgalmat rőt lángoszlopokban,
Őrjöngőn kér s nem talál a vad, süket lángoszlopokban,
Felszökellve, egyre jobban,
Őrült vágya egyre lobban
S eltökélve húzza oda -
Most le - most lehull, vagy soha!
Fent az elsápadt holdkorong
S óh, a sok harang!
Ránkrikolt a szörnyű hang:
Nincs remény!
Félreverve vészt sikong,
Fájva fojt, rettegve ront
Át a rémek rezgő légű éjjelén!
Hallga, érti már a fül
Hogy sikítva,
Majd simítva
Zeng - a vész nő és elül -
Hallga, fül, mit mond a hang,
Míg sivítva,
Majd csitítva
Zeng - a vész fent és alant -
Majd megcsendül, majd meg csend ül, 
észbontón dühöng e hang,
Sok harang -
Sok harang, hang, hang, hang,
Hang, hang, hang -
Óh a romboló, a tomboló harang!

IV.

Kong a bús halálharang -
Vasharang!
Mily borongó gondolatba von e zord, egyhangú hang!
Néma csönd és puszta é j,
Minden lény borzongva fél:
Kong a zordon csonka-tornyon tompa szó!
A rozsdás vastorok
Minden hanggal bajt dohog
jajgatón.
És kik élnek - óh, kik, ottan,
Fent a tornyon elhagyottan,
Hallgatón,
És ki húzza, húzza, húzza
Ily fojtottan, mormogón?
És ki az, ki kővel zúzza
emberek szívét mohón?
Egy se' hím és egy se' nőstény -
Egy sem ember, egy sem őslény -
Szörnyek ők
S királyuk rángatja fönt,
S döngeti, döng, döng
Döng
Ős himnuszt sok harang
Őt meg fűti büszke rang:
Ős himnuszt zeng sok harang!
Ő meg táncol és rikkant;
Ütve reng, reng, reng,
Régi rúna-rímre zeng
Ős himnuszt a sok harang -
Sok harang!
Ütve leng, leng, leng,
Régi rúna-rímre cseng,
Hogy dobog minden harang -
Sok harang, hang, hang -
Zokog a lélekharang;
Ütve leng, leng, leng,
Síri hang, hang, hang,
Vidám rúna-rímre cseng,
Kongva búg a sok harang -
Sok harang, hang, hang:
Bongva zúg a sok harang,
Sok harang, hang, hang, hang -
Hang, hang, hang -

Szívszorongva hív, borong a gyászharang.