2017. ápr. 23.

Dsida Jenő: Üzenem a hangosoknak (1932.)





Üzenem mindazoknak, akik többre tartják a hangos programot a csöndes cselekedetnél, a dühöt az áhitatnál, a gépolajat az ihletnél, a kétes hasznot a szépségnél, a plakátot az irodalomnál, - üzenem mindazoknak, hogy a művészet több tiszteletet követel!

Kis erdélyi életünkben régóta szembetűnő az izgágák egyre rikítóbb burjánzása, akik fennen hirdetik, hogy csak akkor irodalom az irodalom, ha programot ad, politikai és gazdasági programot, ha a mindennapi életbe nyúlva valamilyen tábor pártján veri a vasat, valamely igazság érdekében agitál. S ez a tábor, ez az igazság kizáróan az ő táboruk és az ő igazságuk: azon kívül nem képzelhető el sem fű, sem fa, sem ég, sem föld, sem élet, sem irodalom. Az övék az egyedül üdvözítő vallás és kívüle senki sem nyerheti el a halhatatlanság koronáját. Minden kívülálló - ha író, kétszeresen - maradi, „polgári", tehetségtelen, áruló, korcs és ostoba.

Hát így állunk!

A kicsit értelmes ember, akinek fejében a hozzávert programok és jelszavak némi agyvelőt is meghagytak még, ijedten áll meg e jelenség előtt, mely a legsivárabb butaság és  legkiégettebb utilitarizmus talajából fakadt.

Nem szándékozom meddő vitába bocsátkozni, mert azok, akiknek üzenek, a csinnadratták és vezényszavak gyehennai zsivajában úgysem hallják meg az emberi beszédet. De mégis nagyon szeretném, ha valaki felvilágosítana végre, mire jó ez a cécó, ez a torzan erőlködő fintor, mely mintha görbe tükörből vicsorítana felénk.

Tehetségtelen és polgári fejemmel sehogyan sem tudom belátni, hogy:

1.                  Miét kell olyan lármásan hangsúlyozni az élet szerepét az irodalomban, a gazdasági tényezők hatását a szellemi életre, mikor senki sem vonta képségbe azt? Vagy ha vonta is, ma már nem vonja. Az élet tükrözése és tendencia nélkül nincs irodalom s az irányzatosság nélküli irodalom hirdetése is irányzatosság: harc a legimbolygóbb, legködszerűbb utópiáért. Az irodalom az Ember életről való vélekedése.

2.                  Miért kell azonosítani az irányzatosság nemes, természetes fogalmát a program porban csúszó, természetellenes fogalmával irodalmi kérdésekben? Irányzatosság: legyetek nemesek, jók, szeressétek az embert, követeljétek jogaitokat, teljesítsétek kötelességeiteket, harcoljatok a butaság, az elnyomás ellen, igyekezzetek jól gazdálkodni a föld javaival, emeljétek magasra a szépet, dicsőítsétek meg magatokban az embert stb. Program: ne fizessetek adót, ne higyjetek a papnak, csak a papnak higyjetek, üssétek agyon az urakat, járjatok rendesen a népgyűlésekre, szavazzatok a kommunista pártra, követeljétek a napi ötórás munkaidőt, stb. - Az előző lehet témája az irodalomnak, mert állandó és örök, az utóbbi nem lehet, mert pillanatnyi s holnapra a feledés hullámsírjába rántja magával a művet is, amelyben világra csónakázott. - Swift Jonathánnak, a Gulliver írójának van irányzatossága, de nincs programja. És ugyanez áll a világirodalom valamennyi nagy írójára.

3.                  Miért nem irtják ki a természetet is azok, akik feltétlenül hasznos programot követelnek az írótól? Vajjon csakugyan azért van-e erdő, hogy tüzeljünk fáival? Azért van-e Niagara, hogy turbinákat hajtson? Azért van-e rózsa, szegfű, liliom, gyöngyvirág, hogy zakatoló gyárakban olajat préseljenek belőle? Azért-e az őz, hogy húsát megegyük? S ha nem azért, miért? Nem lehet-e az irodalom is „hasznos" program nélkül, mint a virág, mely egyszerűen  v a n  és léte napos örömével, harmatos bánatával hirdeti a letörhetetlen, szép életet? Hát már a szépség haszon nélküli legmagasabb irányzata nem ad többé létjogosultságot? Okvetlenül meg kell-e halnia már az őznek a vadász golyójától és alsóbbrendű, ha sikerül megmenekülnie és továbbélnie az erdő ősillatú szerelmének?

4.                  Miért nem dobják ki a könyvtárakból Lopardit, Goethét, Schillert, Shakespeare-t, Moliére-t, Dantét, Dosztojevszkyt, Tolsztojt, Vergiliust, Homerost, Dickenst, Aristotelest, Kantot, Spinozát, Emersont, Baudelaire-t, Verlaine-t, Musset-t, Tagoret, Balzacot, Petőfit, Csokonait, Aranyt, Balassit, Jókait, Madáchot, Adyt, Vörösmartyt és a többieket, akik ma már valamennyien „haszontalanok", mert egyetlen hanggal sem szólnak hozzá az „ötéves terv"-hez? Miért nem égetik el Platont? Hiszen a vasmunkás úgysem érti? Vagy ezek talán mégis pardont érdemelnek a művészet jogán?

5.                  Miért nem ismerik el, hogy az irodalomhoz nem elég az irányzat, mint társadalmi termék és termelő erő, hanem valami más is kell hozzá? Valami szikra, mely magában villantja fel a művészet halhatatlan és műből-műbe vándorló lelkét: a szépséget. Tehetség kell hozzá. S ha van ebből jó nagy adag a művésznek, talán még a programot is közel tudja hozni olykor a művészethez. Ha nincs belőle, nem tartozik az irodalomhoz: lesz jó agitátor, kitűnő gépész, tüneményes népbiztos, de nem lehet író. Miért nem ismerik el ezt? - Miért nem ismerik el, hogy az igazság csak esetlegesség az irodalomban, a szépség pedig szükségképpeni?

6.                  Miért nem magyarázzák meg végül, hogy - ha már szerintük okvetlenül program kell az irodalomban - milyen legyen az? Szociálista program, keresztény, liberális, fajvédő, nemzeti, kozmopolita, felekezeti, antiszemita, vegetáriánus, eszperantista, vagy kommunista program? Avagy mindegy, csak program legyen és kész az irodalom? Vagy csak az egyik jó? Mindegyiknek a magáé? Konkurrens szatócsok harca az irodalom? S a fenti „irodalmak" egymásra is parazsat szórnak, vagy összefogva csak a programtalan irodalomra? Miért nem magyarázzák meg ezt és miért nem látják be: lehet valaki kommunista anélkül, hogy az irodalmat is mindenáron be akarná fogni társadalmi és gazdasági programjának szekerébe? Miért nem látják be, hogy az irodalom a legnagyobb humánum szentélye s a közgazdaság nem mindenkor egyenlő a humánummal?...

Ezer és ezer kérdés, melyre nem tudnak válaszolni a hangoskodók. Mások is kérdeztek már tőlük hasonlókat, azoknak sem tudtak. Csak mennek üsttel, dobbal, cintányérral, szavalókórusokkal és másegyéb gyönyörűségekkel a kollektivizmus paradicsomába.

Teljes tisztelet a hitnek és meggyőződésnek! Tessék politizálni, szervezni és agitálni, reformálni, forrongani és újat akarni: hódolat és megbecsülés az önzetlen, kemény munkának, a lángoló fanatizmusnak. Bizony együtt dobban velük a szívem.

De az irodalom más. Templom az.

Kifelé a templomból, amíg habzik a száj és saru kaffog a talpon!

Üzenem:

Több tiszteletet az oltáron ülő Művészetnek!


(Forrás: Dsida Jenő: Út a Kálváriára - Válogatott versek és prózai írások, Vigilia Bp., 1985.)