2017. ápr. 6.

Carducci (1835-1907): A rímhez



Áve rím! Te, ki a lantos
Vad-kalandos
Költeményén égre kel
S fényes, tündökölve izzó,
Mindenik szó,
Hogyha a nép énekel.

Két csók közt a lázas elme
Szenvedelme,
Míg a zajló tánc forog,
S aztán a vágyat, mely óhajt
És a sóhajt
Lágyan összehangolod.

Majd remegve és repesve
Szólt az estbe,
Hogy vidult az ifjúság
S az arató nép e földön
Messze-dörgőn
Lábbal verte ritmusát.

Mily keményen ér kevélyen
Zúg a szélen
Hősi bajnok éneket,
Lándzsa vérzik búr örömtől
Felcsörömpöl
S a vas-pajzson elreped.

Roncival egy ordító lant,
Hogyha Roland
Kardján ég a gyűlölet
Kürtbe fúj és nappal-éjjel
A nevével
Tölti be a völgy-ölet.

Majd sötét, borzadt sörényen
Száll serényen,
Babiécán, boldogan,
Lágy románccal hősi Cidet
Isteníted,
Aki zászlók közt rohan.

És a Rhóne vizébe mosva
Aranyosra
Porlepett, zilált hajad,
Túlzengesz fülemüléket
S szól az ének,
Toulouse kertjei alatt.

Rondello hajója mélyén
Lázak éjén,
A vágy és vitorla vagy,
Csók a haldoklónak ajkán,
Mely e halvány
Hölgy szájára odafagy.

Ő jövel: vagy nem fogant-e
Egykor Dante
Jámbor és zord rímeket?
Véled ment le haldokolva
A pokolba
S véled szállt a föld felett.

Szép császárnő, a hazámé,
Ávé, ávé,
Ó latin, királyi sarj,
Ím köszönt egy forradalmár,
Nem tagad már
Meghajol, csak te akarj.

Ős apáink gondja, éke,
Légy ma béke,
Légy nekem te áhítat,
Adj virágot, gyenge-lágyat,
Lenge vágyat
S a haragnak adj nyilat.

Ford.: Kosztolányi Dezső
Forrás: Vasárnapi Ujság 67. évf. 4. sz. (1920. február 22.)