Itt már az ősz lélegzik. Hűsebb
idő jár és eső szakad.
Az ég olyan, mint egy meggyűlt seb,
amely egyszerre kiakadt.
Jó volna még néhány derűsebb
percet szakítani, de csak
szomorúságom, ez a hű eb,
aki most is velem maradt.
Jó volna visszahozni nyári
napokat, de a tájon a
kopogó esőzongorázik,
egyhangú őszi zongora.
Haldoklik, megsárgult a pázsit,
szerelmesek volt otthona.
A széles út magányos, ásít;
zörög eperfa-fogsora.
Tovább ballagott a művész nyár,
ki száz színnel festette be
a világot; eltűnt a képtár,
ledőltek a szép díszletek.
Lásd meztelen most a négy égtáj,
mindenütt szürke-fekete,
elhagyatott, szomorú, széljárt,
mint a szegények élete.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 96. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése