2017. ápr. 9.

Aczél Tamás: Emlék



1.
Négy napja éltünk fűvel és csigával.
Egy anyával, lányával és fiával
meneteltünk – és most eszembe jut
a hátizsák hogy húzta a fiút,
görnyedt, sikoltozott, zokogva,
mígnem terhét az út szélére dobta.
Felvettük s vittük. Még tizenhat éves
se volt szegény, gyengécske s e veszélyes
kirándulástól félt és reszketett –
élni akart – s unta az életet.

2.
Amerre mentünk – házak és tanyák
közt – egyre szűkebb lett a szép világ.
Fejünk felett, ha kék is volt az ég,
lábunk alatt szikrázó szakadék
és nyelvet-öltő mélység remegett.
Első halottunk volt egy kisgyerek,
ki étlen-szomjan nem bírt jönni már –
karjába vette a komoly halál.

3.
A nyers babot rágcsálva mókusokkal
szemeztünk s lent a sustorgó habokkal,
- amit az Ennsből láttunk, ennyi volt.
Két hét alatt egyszer sütött a hold,
az eső is csak fél napig esett,
nem voltunk szárazak, se vizesek,
se éhesek, se fáradtak e lázban,
meneteltünk, hazátlan.

4.
Tótkomlósiak, debreceniek,
mennyi emléket hordott e sereg!
Utcákat, ahol laktak, házakat,
szeretőket, apákat, lányokat,
a földekről hazaballagó csordát,
e szennyes lében – magukban – sodorták,
s Grazon, Steiren, Leobenen át
emelte őket a régi világ.

5.
Magukról csak annyit tudtak, amennyit
az emlék még önmagukról megemlít –
amit megőrizhet egy szemüveg,
egy mozdulat, néha egy lelkesebb,
hangos kiáltás – „nézd, egy fecske, ott!” –
míg átcsapódnak rajtuk a habok.

6.
Az indulásra már a második
napon elhagytuk Pál barátait,
a harmadikra az enyém maradt,
ki nem birta e részeges utat,
negyednapra két öreg nénike
dűlt batyustól a földek mélyibe,
a hátukon cipelték még a dunyhát,
hogy álmukat odaát jól aludják,
az ötödiken három szolnoki
fiatal halt meg és még valaki.

7.
Négy hétig éltünk fűvel és csigával,
perelve éhséggel, tavaszi tájjal,
- aki birta. Itt-ott kenyér meg alma
hullott közénk – az kapta, aki marta.
A farkasoknál sokkal farkasabbak
voltunk és az oroszlánnál vadabbak –
nem emberek. Úgy ettük, ahogy adták.
És állomástól-állomásig
mentünk, mert tudtuk – egyik vagy a másik
vár ránk – s nem mindegy!:
halál vagy szabadság.

Forrás: Újhold 1946.december


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése