2017. márc. 27.

Medgyes Lajos (1817-1894): Emlékezés Jókai látogatására (Deézs, 1853.)



Ép’ kertemben kapálgaték,
Midőn hozzám jövél;
A lantnál – ugy gondolkodám
– Most jobb a kapanyél.

Megnéztél mélyen, hosszasan,
Csak neme ismeréd; 
A nagy multból egy fenmaradt,
Egy roncsolt töredék…

Hozzád futék – kezet fogánk,
a két hon germeke, K
S szemünkből, nem tudom miért,
Nagy könycsepp görge le.

Kisded szobámba vittelek,
Hol egedül lakom;
Mellet Árpád épittetett
Az ősi várfokon.

És ablakomból bámulád
A roppant kőpadot,
A hét vezér a harcz felett
A hol tanácskozott.

És bámulád az oszlopot,
Hol az első sereg
Háromszor Istenhez rivalt,
Hogy e hont nyerje meg.

….Körül oltárkint állanak
Tömör szirt-lábakon
A rózsa-, Béla-, Hubahegy,
Regékkel gazdagon.

S Csicsóvárát, és távolabb
Cserhalmot mutatám,
Honnan a hon ős hirneve
Romokban néz reám.

S te ennyi szent helyek között
Irigyléd lakomat:
Mint ki jár rejtett kincseken.
S nem tudj ami van ott.

És feddél, hogy mért hallgatok,
Lantom mért dobtam el: –
„Szőjük be a sötét jelent
A multnak fényivel.

A melly nemzetnek ajkain
Dicsőség dalja él,
Sirjából az, mint a phönix,
Szebb fényben ujra kél.

Mint éj,  csillagezered
A mellyre leragyog,
Nagy hősein a honfi-sziv
Uj lánggal fellobog…

S hogy még e hon –”de jobb talán
Ha ezt most elhagyom….
Te mondád: Kaliforniának
Az érzésben vagyon. – –

Kolozsvárig kisértelek;
Ot nőd is láthatám,
S mellyen ezüst-tollat nyerél
Voltam a lakomán.

– Más nap mentél….s nem félhet az
Az ut veszélyitől,
Ki müvésznőt visz karjain,
S ezüst-tollal repül.
  
Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 46. sz. (1855. november 18.)