2017. márc. 26.

Garay János (1812-1853): Előre



Tél s enyészet dúl a magyar hazában!
Mint az éh-farkas felüvölt a fölszél,
S rá hegy és rá völgy csikorogva pusztul,
Huh, be hideg van!

Künn az ős Gellért tetejét halotti
Szemfödélképpen fuvatag borítja;
Kertem aljában az ezüst patakcsa
Jéghidat öltött.

Holt a természet, hogy ereiben a nedv
Megfagyott? Nem, nem, míg a honfi dalnok
Férfi mellében ki nem alszik a láng:
Nincsen enyészet!

S zúghat éjszaknak szele, dúlhat a tél,
Rá hegy és rá völgy csikorogva renghet,
Keblem árjával egy egész világot
Fölmelegítek.

Lágy, szelíd, édes legyen a magyar dal –
Ha szerelmet zeng; legyen ömledékeny,
Mint patakcsörgés, epedékeny-édes
Mint csalogányé.

De, ha honához mer emelni szókat,
Férfi lélekkel, ne nyögelve zengjen;
Elsírók múltját e hazának immár
A sok ezerszer!

A cselekvésnek kora tűnt nekünk fel!
Tenni a jelszó szeretett barátim
A tavasz megjő mezeinkre, s minket
Alva találjon?

Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.