2017. febr. 11.

Jókai Mór: Vörösmarty Mihály



Hol van a magyar hazának ollyan része, a hol ne énekelnék a „Szózatot” és a Fóti dalt? s hol van a magyar szivnek ollyan része, a mit ez a két dal meg ne inditana? Az egyik bánatát, a másik örömét zengi a nemzetnek, azt a szent tetterővel gazdag bánatot, s azt a rejtett fájdalommal teljes örömet, a mikről csak annak van fogalma, a ki bennök született.

Ez a két dal jobban leirja huszonöt év történetét egy hosszu krónikánál; mert minden szavára azt kell mondani a magyarnak: ez az én véremből vett vér, ez az én testemből vett test.


A ki ezt a két dalt irta, annak a képét látjátok ime itt.


Vörösmarty Mihály a magyar nemzet első költője ez.

Ezt a rangot soha sem vitatja el tőle senki. Mint a leghirhedettebb fiak is jobbnak és nagyobbnak vallják atyjukat maguknál s büszkébbek reá, mint saját érdemeikre: olly büszke minden magyar költő Vörösmartyra.

Mert valóban atyja ő a magyar irodalomnak: atyja, ki megteremté, ki alkotá a nemzeti  költészetet, atyja, ki pártolá, nevelte az utána jövő ifju tehetségeket; atyja, ki példájával ragyog a jók előtt, atyja, ki a legdrágább örökségét hagyta az utókorra, olly örököt, mellyben mentül többen osztoznak, annál nagyobbá lesz az.

Ez örökségünk az ő hallhatatlan müveiben van letéve.

Huszonöt év alatt tiz kötet munkát adott át a közönségnek.

És e művekben nem puszta unalomüző olvasmány van, a mit ma elolvastunk mulatságképen, másnap elfelejtettünk. Ismét és ismét visszatérünk azokra, és mindig uj szépet, uj lelkesitőt találunk bennök.

A ki szeret multunk dicsőségén elandalogni, vegye elő Vörösmarty hőskölteményeit s ragyogóbban látandja azokban a nemzeti nagyságot előállitva minden képzeletnél.

A ki csüggedést érez szivében a jövő iránt, keresse föl Vörösmarty honfidalait s uj erő, uj bizalom fog buzdulni keblében.

A ki menedéket keres a köznapi világ unalmas egyhangusága ellen, menjen oda, hol Vörösmarty tündérregéi egy egész uj világba vezetik az elandalgó lelket.

A ki vig társaságot akar maga körül látni, midőn egyedül van, vegye elő Vörösmarty műveit s több kedélyt fog azokból hazahozni, mint a legvidámabb társaságból.

És a ki csüggedni érzi szivében a haza szerelmét, a ki nem hiszi a népek hallhatatlanságát, forditson bármellyik lapjára e költeményeknek, és meg fog győződni, hogy a melly nép költői illy nyelven beszélnek, nem mulhat el soha.

Vörösmarty összes műveinek egy tehetős magyar könyvtárából sem szabad hiányzaniok, mert azokban van multunk dicsősége, jelenünk öröme, jövőnk reménysége, ott kell azoknak állani mindjárt a biblia és imakönyvekkel egy sorban, mert az igaz költő szinte az Ur prófétája s a mi belőle szól, az Urnak lelke az!

Forrás:Vasárnapi Ujság 2. évf. 14. sz. (1855. április 8.)