2016. okt. 16.

Puskin Sándor: Stanszák



Ha az utczákon mendegélek,
Vagy dőzsölök ifjak között,
Vagy hogyha egy templomba térek:
Egy gondolat, melyet szövök.

Gondolgatom: az évek tünnek
S bármennyin is vagyunk együtt,
Mind elmegyünk és egyikünknek
Órája már közelben üt.

Erdő tölgyéhez így beszélek:
Te fák nagyapja, bár idébb
Vagyok: korom csak úgy túléled,
Mint túlélted apáimét.

És így szólok a kis fiúhoz,
Kit térdemen dédelgetek:
Én hervadok, te majd virágozz,
Át kell adnom helyem neked.

Minden napon és minden évben
Átélem ez eszméket én
S találgatom: hol kell megérnem
Halálom? mikor jön felém?

Hol érem egykor meg halálom?
Csatán? habok ölébe' lenn?
Vagy nyugalmam sírban találom,
Kiadván lelkem csöndesen?

S bár mindegy a kihült tetemnek
Akárhol senyved, porladoz,
Szeretném, ha közel temetnek
Szülőföldem határihoz.

Nem bánom oszt': az ifjú élet
Hadd zsibogjon sírom felett,
Hadd ragyogja a szép természet
Közönynyel túl emlékemet.

Forrás: Orosz költők – Fordította Szabó Endre – Bp. Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatala 1891.

Szabó Endre: Orosz költők





 Szabó Endre a kép jobb oldalán a 2. sorban. Középen Jókai Mór látható


Bevezetés

A kinek véletlenül orosz nyomtatvány jut kezébe, bizonyosan azt mondja rá, hogy beh furcsa ákom-bákom! S ez még a legkevesebb. A legnagyobb rész arról is szentül meg van győződve, hogy ezekkel a betűkkel nem is lehet irodalmat produkálni. Nem csoda, hiszen mindnyájan ebben a hitben nőttünk fel s kivált a jelenlegi nemzedék látatlanban el szokott utasítani mindent, a minek a neve orosz.

Valamit absolute nem ismerni, nem olyan nagy hiba, a mit valakinek a szemére lehetne vetni; valaminek a megismerésétől konokul elzárkózni, már beszámíthatóbb ferdeség, de valamit megismerni s azt, ha jó, jónak nem tartani: kész nevetség. Nem okozhatunk senkit, hogy az oroszok irodalma eddig csaknem teljesen ismeretlen volt előttünk, tehát nem okozhatjuk magunkat sem; hogy mereven visszautasítottuk volna azt, a mihez hozzáférhettünk, azzal sem vagyunk vádolhatók, (hiszen mikor Puskin „Anyégin”-je magyarul megjelent, a magyar olvasó közönség a legnagyobb rokonszenvvel fogadta azt, annyira, hogy új kiadást is kellett belőle rendezni), s ha mindez így van, én teljes bátorsággal állok az olvasó közönség elé ezzel a kötettel, mert egész biztosan számíthatok rá, hogy abban a szépet és jót szépnek és jónak fogja elismerni.

Ime egy kötet abból a nyelvből, melyről az nálunk az általános felfogás, hogy kitörik belé az ember nyelve s a melyben olyan veszedelmes kinézésű nevek fordulnak elő, mint Ogareff, Lermontoff, Ignatieff, sőt Turgényijeff, (ez utóbbit még az oroszul tudó Bérczy is így írta!) Meglátjuk ebből a kötetből, hogy valamintségesen ezeket az effegető neveket egyszerűen Ogarev-nek Lermontov-nak Ignatyev-nek és Turgenyev-nek kell olvasni is, kiejteni is, (mert úgy is vannak írva az orosz alfabet szerint), azonképen az orosz költők versei is éppen oly szörnyűségek nélkül való dolgok s épp úgy játszanak az érzelmek minden skáláján, mint akármelyik európai irodalomban.

Mindjárt felemlítem azt is, hogy az orosz nyelv éppenséggel nem olyan nyelvtörő, mint általában hiszik, sőt dallamos, ha kell, lágy is, bár inkább bizonyos erőteljesség, hősiesség képezi jellemvonását. Például idézek itt Puskinból egy strófát, természetesen átírva a mi betüinkkel:

Voljsebnoj szíloj pjesznopjénja
V tumannoj pamjatji* majej
Tak azsivljajutszja vidjénja
To szvjetlyh, to pecsaljnyh dnjej.
V sztránje, gdje dolgo, dolgo branji
Uzsasznyj gul nje umolkal,
Gdje povelitelnya granji
Sztambúlu Ruszkij ukazal
Gdje sztaryj nás arjol dvuglavoj
Jescso sumit minuvsej szlavoj,
Vsztrjecsal já poszredji sztepej
Nad rubezsami drevnjih sztanov
Teljegi mírnyja Cziganov
Szmirennoj voljnosztji djetjej.

Egyben pedig kiemelem azt is, hogy az orosz nyelv az ütemes, hangsúlyos verselésre épp oly alkalmas, mint a magyar s a klasszikus formákra is jobban rátermett, mint például a német. Az ütemes vers példájára felhozok egy katona-éneket:

„Kak prijehal | bjelíj czarj
Alexander | gaszudarj...

Nas bataljon- | kamandjir
Csorno-glazij | gaszpadjin
Nje szpal | nje dremal
Szvoj bataljon | abucsal.”

Vagy egy népdalt:

„Kak u nasih | u varót
Sztajal djevok | haravod
Ej, ljulji | haravod,
Ej, ljulji | haravod.”

Innen van, hogy népdalaik is nagyon hasonlítanak a mienkhez és „trepak” nevű tánczukban sok olyan motivum van, a mely a mi friss csárdásunkra emlékeztet.

Ebben a kötetben csak a vers-költőket mutatom ugyan be, (azt sem mindet, mert ha minden jelentékenyebb poétától fel akarnék venni csak egy-egy verset is, arra legalább két kötetnyi hely kellene), hanem azért szükségesnek tartom röviden az egész orosz irodalomról megemlékezni.