Erdélyi József egy Bihar megyei pusztán:
Újbátorpusztán született, ahol román származású apja, akit még Árgyelánnak
hívtak, urasági kulcsárként dolgozott. A pusztán ismerkedett meg a paraszti
társadalom legelesettebb rétegének életével és hagyományos kultúrájával. Petőfi
és Arany költészete nevelték a vers szeretetére. Középiskolai tanulmányait
Nagyszalontán, Déván és Mezőtúron végezte. Középiskolai tanulmányait
Nagyszalontán, Déván és Mezőtúron végezte. Miután érettségi és tiszti vizsgát
tett, mint tartalékos tiszt az orosz frontra került. 1918-ban a debreceni
egyetem jogi karán hallgatott előadásokat, majd Lévánál harcolt a Vörös
Hadsereg soraiban, később pedig az egyetemi zászlóalj tagja volt. Leszerelése
után írói munkájából próbált megélni, szörnyű nyomorban tengődött, közben
gyalog járta be az országot, titokban szülőföldjére is hazalátogatott. A román
határőrség azonban elfogta, Fogaras várába internálta, csak hosszú hónapok
múltán térhetett haza.
Először a Gondolat és a Szózat című „fajvédő” lapokban, majd a Nyugatban és Az Est-lapokban
közölte verseit. Első verseskötete, az Ibolyalevél 1922-ben Szabó Dezső előszavával jelent
meg. A költői népiesség hagyományait újította fel, Petőfi példájához tért
vissza, s ezzel óriási feltűnést keltett a nyugatos szimbolizmus vagy éppen az
avantgárd hívei között. Erdélyi a népdalok poétikai egyszerűségét, könnyed
verselését, világos szóképeit követte, a hagyományos formát ugyanakkor
modernebb érzékenységgel és nyugtalansággal újította meg. Versei mitologikus szemlélettel
közeledtek a világhoz, érzékletes képekben teremtettek kapcsolatot az emberi
érzelmek, indulatok és a természet jelenségei között. Testvéri érzéssel vegyült
el a természet dolgai és a szegények között, a közéletben viszont mint lázadó
lépett fel: a nyomorba süllyedt paraszti tömegek keserűségét és vágyait
szólaltatta meg. Ezzel a népi írómozgalom előfutárai, majd a harmincas években,
midőn a népi tábor megszerveződött, annak neves képviselői közé került. Versei
miatt több alkalommal is bírósági eljárás indult ellene, s a méltatlan
bánásmód, amelyet tapasztalnia kellett, keserű sérelemérzetet keltett benne. Ez
a sérelemérzet vezette azokban a csatározásokban, amelyekkel igen sokakat
magára haragított az irodalmi élet szereplő közül.
Élete folytonos harcokban telt, közben mind
elismertebbé vált a népi mozgalom költői között. 1925-ben megházasodott, és
Pápán telepedett le, ahol felesége mint óvónő dolgozott. Három évvel később Pilisszántóra
költözött, innen már jobban részt tudott venni a főváros szellemi életében,
végül 1939-ben Budapesten talált otthonra. Ebben az időben is gyakran járt
vidékre, s összegző nagy versekben (Cölöpverők, Csatorna, Fekete Körös) hívta fel a
figyelmet a falusi szegénység nehéz sorsára. A korábbi dalformától részben
eltávolodva, epikus jellegű költeményekkel, ahogy ő nevezte: „rapszódiákkal”,
illetve jelképes értelmű verses mesékkel tett kísérletet. Verses
elbeszéléseiben (Halevők) délibábos nyelvészeti ábrándjainak adott hangot,
ezeket aztán könyvekben is kidolgozta (Eb ura fakó; Egy költő gondolatai a
magyar nyelvről, Árdeli szép hold). Gyermekkorának és ifjúságának történetét A harmadik
fiú és a Fegyvertelen című könyveiben beszélte el. 1938-ban Fehér torony címmel
válogatott verseit, 1940-ben Emlék címmel összegyűjtött költeményeit adta
közre.
Ösztönös egyénisége és az irodalmi életben szerzett
sérelmei következtében a radikális jobboldalhoz csatlakozott, egy ideig az
egyik szélsőjobboldali pártban is szerepet vállalt. A háború végén ezért
Nyugatra menekült, majd visszatérve egy ideig szülőföldjén bujkált. 1847-ben
önként jelentkezett a rendőrségen, a bíróság mint háborús bűnöst háromévi
börtönre ítélte. Kiszabadulása után évekig hallgatásra kényszerült, 1954-ben
jelentek meg újabb versei, majd kiadták Visszatérés című
kötetét. Ettől kezdve rendszeresen közreadták műveit, s 1955-ben Csipkebokor címen
napvilágot láttak összegyűjtött versei is,amelynek szövegközlését ezúttal is
mértékadónak vesszük. Kései költészete azután a természet bensőséges rajzában
és ifjúságának felidézésében bontakozott ki.
E korszak termése 1972-es Aranylakodalom c.
retrospektív válogatott kötetében található; ugyanitt a költő átírta korábbi
költeményeinek egy részét, így az alábbi verset is.