2016. márc. 25.

Nagy István Attila: Kis János tragédiája - (Móricz Zsigmond: Tragédia)





1908 korszakos jelentőségű évszám a magyar irodalomban. Ebben az évben jelent meg a Nyugat első száma. Lényegét tekintve először fordult elő, hogy egy folyóirat képes volt maga köré gyűjteni a legkitűnőbb írókat, költőket, esztétákat. Évtizedeken át orientálta az olvasói ízlést, s ez az értékorientáció alapvető vonásaiban befolyásolta a magyar irodalom fejlődési irányát is.

Móricz Zsigmond pályáján szintén nevezetes esztendő az 1908-as. Ekkor jelenik meg és vált ki osztatlan elismerést a Hét krajcár. Végre túljut az önálló hangkeresés gyötrelmes keserű esztendein, a kudarcokon, a kétségeken. De mekkora árat fizet érte!

“Milyen mélyre kellett zuhannom - írja Móricz -, hogy magamra leljek! Második kisfiam koporsója mellett írtam az első elbeszélésemet, amely meghozta az első tiszta hangot: a Hét krajcár volt ez... Az elbeszélés meséje, hogy egy anya egész délután keres a lakásban hét krajcárt egy darab szappanra, s mikor hat megvan, jön egy koldus... és az ad hetediket hozzá... Ott, az életnyomorúságnak olyan mélységében jártam, hogy elszakadt a fonál, mely a közrend köldökéhez fűzött: elfogadtam a koldustól az alamizsnát, mert a koldus végre nem koldus volt, hanem ember... Embertárs... Ugyanaz, aki én... csak erősebb, mert fent van: él...”

A Hét krajcár után egymást követik a jó elbeszélések. (Judith és Eszter, Csipkés Komárominé, A százszínselyem keszkenő, Tragédia) A korai írásokban még elég gyakran kísértenek a Jókai- és Mikszáth-hagyományok. Ha észre is veszi Móricz a parasztság sorsát meghatározó ellen-téteket, és megismerkedik a valóságfeltárás új módszereivel, tanulmányozza a naturalizmus elméletét és gyakorlatát, s lázadó indulatú paraszthősei korán megjelennek elbeszéléseiben, mégis torznak és egyoldalúnak érzi (személyes tapasztalatai ellenére is) a magyar paraszti sors végletesen keserű ábrázolását. Úgy véli, hogy a nyomor ellenére, a szociális kiszolgáltatottság közepette is kell örülnie a parasztságnak, kell, hogy vidámságban, örömben is legyen része. Ez az egyik magyarázata annak, hogy az 1908-1909-ben született novellákban gyakoriak az idillek a komor társadalmi tapasztalatok ellenére. (Hímes tojások, Virrad, A kokas, Csitt-csatt)

Köztudomású, hogy Móricz gimnazista korában kezdte olvasni Taine-t, megismerkedett a miliő-elmélettel, s ekkor fordult a Dreyfus-per nyomán Zola felé is. Ismerte a nyugat-európai naturalizmus eredményeit, s figyelemmel kísérte a hazai kezdeményezéseket is.

Nem lehet itt feladatunk, hogy bemutassuk a magyar naturalizmus fejlődését, annyit mégis meg kell jegyeznünk, hogy a naturalizmus jelentkezése a magyar irodalomban jóval a francia-országi virágzás után következik be. Sokféle oka van ennek. Magyarázza a késést Magyar-ország társadalmi-gazdasági állapota, a közízlés fejletlensége, az érzékenység hiánya. A “boldog békeidők” hangulatában jó ideig megfeledkezett irodalmi-művészi tudatunk a magyar valóság bemutatásáról. Nem alakult ki a magyar irodalomban a naturalizmus elmélete sem. Éppen ezért az első naturalista írások - Bródy, Petelei, Thury Zoltán, Kóbor Tamás művei - főleg a különöshöz, és nem az általánoshoz vonzódnak. Azt keresik a magyar valóságban, ami szokatlan, megdöbbentő, ami igazolhatja, illusztrálhatja a francia elméletíróknak a társadalomról, az emberről megfogalmazott megállapításait.

Móricz pályáján A százszínselyem keszkenőben, a Csipkés Komárominéban, a Tragédiában, a Sáraranyban találkozunk először a naturalizmus néhány vonásával. Az “éhező és lázadó” faluvég megjelenése, a visszaszorított ösztönök elemi kitörése, az önpusztító erotika lobogása néhány korai alkotás jellemzője.