2016. jan. 18.

Hogyan teremtette Isten a világot, és hogyan kerültek a földre a baulok? (Afrikai monda)



A világ kezdetén még csak az Istenek Anyja élt. Róla csak annyit tudunk, hogy az égben lakott, és ő szülte Nyamiét, a legfőbb istent, és az ő fiatalabb testvérét, Anangamát. De ennek már nagyon, nagyon sok ideje.

Ugyancsak az isten keze alkotta az égben az embereket, az állatokat és a szellemeket. Már nagyon sok ideje éltek ott, és szaporodtak - istennek és eleségének is nagyon sok gyerekük született -, míg végül is az ég túl szűk lett számukra.

Ekkor formálta isten porból a földet kör alakúra, úgy, hogy a port vízzel keverte, és az egészet elhelyezte az égboltozat alá, Nemie-nevű nagy mocsárba, amely még manapság is körülveszi a földet.

Kezdetben a föld nem volt egyéb, mint egy iszapkása, és csak lassan, lassan vált külön a föld meg a víz.

Amikor aztán a föld már száraz volt, leküldte isten a feleségét, Assziét, hogy ezután odalenn ő uralkodjék. Ezért gondolják némelyek, hogy Asszie volt először a világon, - de ez nem így van; ez csak olyan, mint amikor előreküldünk valakit egy másik faluba. A fákat Asszie hozta magával, a többi növény már magától nőtt ki a földből.

Ezek után Anangama, isten testvére, készítette egy hosszú, nagyon erős láncot; az egyik végén két hurok volt, amibe be lehetett állni. Ezen engedte le aztán a földre az embereket és az összes állatokat; először egy férfit, azután egy nőt, és így cselekedett valamennyi néppel, amely addig az égben lakott, mindegyiket a maga helyére tette. És minden népnek adott egy párat minden állatból, először a tyúkot, majd a kakast; ez kivételes dolog volt, mert a többi állatnál, mint az embernél is, előbb a hímet eresztette le.

Akkor jöttek a földre az első baulok is. És tőlük származtak a fantik és a cemák és az anjik is.

I. Hogyan lett a világ? (Kambodzsai monda)


A VILÁG KELETKEZÉSE

Kezdetben nem volt más, csak a Semmi és az Örök. Belőlük sarjadt Preasz Kev, vagyis a Szent Gyöngyszem, és ő szülte a napot, a vizet, a szelet, az embereket és az állatokat.

Ezt azonban csak Prohm isten papjai mondják így, a nép mást tart:

Mindenek előtt volt Preasz Prohm, a szent Brahma isten, aki nem teremtetett, ő a Lét és Nemlét egyszerre, és benne szunnyadt minden hatalom.

Anélkül, hogy Preasz Prohm kívánta volna - mert ő vágyak nélkül való - minden megnyilatkozott, ami benne rejlett, és így jöttek létre az érzékelhető világok.

Számtalan világ létezik, és ezeknek egyikén élünk mi. A világok megöregszenek és tűzben eltűnnek, de a szél segítségével Preasz Prohm újakat teremt, s a belőle támadó lényekkel népesíti be.

E világok időtartama különböző. A legrövidebb 1 680 000 évig tart, a leghosszabb nyolcvanszor tovább.

Forrás: Száll az ének... Mítoszok, mondák, legendák a világirodalomból - Tankönyvkiadó, Bp. 1960.


Száll az ének... Mítoszok, mondák, legendák a világirodalomból - Bevezető



Mikor Anonymus - azaz Péter mester, Béla király magát megnevezni nem akaró, tehát névtelen (Anonymus) jegyzője - a XII. század vége felé megírta híres Gesta Hungagorumát, akkor tudományos hitelű történelmi műben óhajtotta megörökíteni a magyar nemzet származását és hősi cselekedeteit. Előszó is készült e műhöz, és ebben Anonymus megírja: nem szép és illő dolog, hogy a magyar nép saját történetéről csak a parasztok hamis meséiből és az énekmondók fecsegő énekéből, mintegy álomban, értesüljön.

Ilyesfajta történeteket, melyeket Anonymus a tudós gőgjével "a parasztok hamis meséinek és fecsegő énekeknek" nevezett, tartalmaz ez a könyv is. Az ilyesfajta történeteket ma mondáknak nevezzük, de Anonymussal ellentétben nem megvetéssel szólunk róluk, hanem érdeklődéssel, szeretettel tanulmányozzuk őket. Ezek a szájról szájra terjedő, tehát szájhagyományban élő történetek olyan időkbe vezetnek, amikor az emberek az írást még nem ismerték, vagy pedig az írni-olvasni tudás csak keveseknek lehetett osztályrésze.

A mondáknak sok közös vonása van a mesékkel is. Mesében, mondában egyaránt szerepelnek természetfölötti lények: tündérek, sárkányok, halkirályok stb. Az állatok emberi nyelven beszélnek, át is változhatnak emberré, az emberek pedig állattá. Mégis, a mese és monda célja nem ugyanaz.

A mese elsősorban szórakoztatni, gyönyörködtetni akar; a mesemondással a hosszú téli esték unalmát űzik el, mesével altatja el gyermekét az anya. Ezenfelül persze tanít is. Varázslatos világa sok mindent feltár a mögötte rejlő valóságból is, a mesélők és mesét hallgatók valódi életéből. A mesehős mindig a szegények, elnyomottak igazságát képviseli képviseli, a mesében a jó diadalmaskodik, a gonosz elbukik. Mégis: mesélő és hallgató egyaránt tudja, hogy a mese világa a képzelet világa, tehát a mese nem lép fel a történeti hitelesség igényével.

A monda azonban másfajta elbeszélés; létrejöttében nemcsak a képzelet játszik szerepet, hanem az emberi tudásvágy és tapasztalat is. A mondákat a régmúlt idők emberei (épp úgy, mint a ma élő írástudatlan, primitív, természeti népek) igaznak tartották. A természet törvényeit még nem ismerték fel, de látták, hogy a nap felkel, és újra lenyugszik; az évszakok változnak, és a természet megújul. Választ akartak tehát kapni azokra az égető kérdésekre, melyek az emberiséget régen is érdekelték, ma is foglalkoztatják: Hogyan keletkezett a világ?Hogy alakultak ki a hegyláncok, a tengerek, a mély folyóvizek? Hogyan keletkeztek a csillagok, az állatok és növények, hogy keletkezett az ember? E számukra érthetetlen, megfoghatatlan jelenségek magyarázatára történetekkel válaszoltak. Másrészt a képzelet előrevetített a mondákban olyan technikai vívmányokat is, melyek az emberek életét könnyebbé, szebbé teszik, s melyeket csak a későbbi korok gazdasági fejlődése, találékonysága, szorgalma valósított meg. Már a régi időkben is ábrándoztak az emberek a légben való repülés lehetőségeiről; ami azonban a régi görögök elbeszélésében (Daidalosz és Ikarosz) még kudarcba fulladt vállalkozás volt, azóta valósággá vált: az ember repülni tud, sőt a földön túl is eljut, egészen a holdig. A Szampó - a csodamalom - a karjalai finnek képzeletében született csodaeszköz, melynek segítségével az emberek megszabadulhatnak a gyötrő rabszolgamunka terhéről. És még folytathatnók a példák felsorolását. Az ilyesfajta elképzelések közül is sok valóra vált már azóta, s az emberek már számos "Szampót", vagyis gépet találtak el munkájuk könnyítésére, az élet megszépítésére.

Szombati-Szabó István: Széfa szépségének dicsére



Oly szép vagy, mint egy nyári déli-álom.
Oly szép vagy, mint a barackfa-virág.
Oly szép vagy, mint egy holdas őszi este
És mint az erdők messziről.

Oly szép vagy, mint a hegytetőn a várrom.
Oly szép vagy, mint a mezőn a vetés.
Oly szép vagy, mint egy ébredő reménység
És mint egy könny-csepp a szemen.

Oly szép vagy, mint egy dal, mely szomorú.
Oly szép vagy, mint a harmat a füvön.
Oly szép vagy, mint az égen szép a kék
És mint egy kelő szerelem.

Oly szép vagy, mint egy boldog, hű mosoly.
Oly szép vagy, mint a májusi kalász.
Oly szép vagy, mint a részegnek a mámor
És mint a hegyek közt a völgy.

Oly szép vagy, mint a tavasz tél után.
Oly szép vagy, mint egy réten a patak.
Oly szép vagy, mint egy altató mese
És mint egy szép szájon a csók.

(Anno: 1917. Csáktornya.)
(Erdélyi Szemle. 1920. február 1. - 5. sz.)

Forrás: Szombati-szabó István: Életem. Versek. - Kolozsvár, 1922.