2016. dec. 29.

Tóth Endre: Gyászhangok





Volt nékem egy kedves dalnokbarátom,
Mi egy szobában laktunk kettesen;
S ha én a lantot vettem két kezembe...
Ő egy szegletben dalolt csendesen.

Sötét, álomriasztó bánatimban,
Midőn az éjelt átvirrasztgatám:
Olly jól esett!... Ő dalra dalt hozott fel
S én hajnalhasadásig halgatám.

Nem mentem én ekkor sem a szabadba,
Megnézni a szép hajnalcsillagot...
Nem hallám az urangyalára szóló
Pacsirtadalba elvegyült harangot...

Hallgattam csak őt... őt, nyomoraimnak
Minden inségben osztályos felét;
S bár soha nem szólottunk is egymással
Mi mélyen érténk egymás énekét:

Ha én a megye szomszédbörtönében
Csörgő rabláncok hangját könyezém,
Ő tüstént ráfelelt bő könyeimre,
Megszakgatott hangjának énekén.

Ha jöttem ollykor vidám arculattal,
Tán lépteimről sejté, gyanitá:
Dalát, mint a rétek vidor patakja,
Idvezletül, olly vigan folytatá.

S komor, setét óráim hogyha voltak:
Hallgatott ő is mélyen, csendesen...
És hallgat mindörökre már!... legyen jó
Avagy mostoha kedvem énnekem –

- Lakott szomszédszobámban egy ifju...
Háborgatá őt a dal éjelen;
S dalnokbarátomat: a házi trücsköt...
Kileste, és – megölte kegytelen!!! –

Legyen megáldott hamvad hű barátom!
Nélküled olly életkihalt e ház...
És én te rád még mindig neheztelek –
Te kőszivü trücsökvadász. - -

Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 24. sz. jan. 29. kedd