2016. dec. 29.

Orbán Pető: Az emlékezethez





Sötét fátyloddal oh emlékezet!
Miért lebegsz felém – felém?
Mi vagy nekem, kit isten elvetett?
Kisértet – tulvilági rém...
Multam romban hever – s emlékjelül
Ah rajta kin, keserv és átok ül:
E szörnyü képeket miért idézed?
Vagy tán gyötrelmimet mosolygva nézed?!

Ki egykor ifjusága hajnalán
Vad rengetegben élt – lakott
És messze ég rideg boltozatán
Nem látott fénylő csillagot –
S hiába érte a dicső reget,
Szivén nem érze hő napmeleget:
Emlékezet! tündér sugárid annak
Sötét lelkére oh miért viradnak?!...

Az én éltem hajh rengeteg vala!
S éjébe vitte lelkemet –
Éjébe vitte a sors angyala,
Mint kárhozott bünszellemet..
És nem jött senki azt megmenteni –
Nem isten! – nem keblem reményei...
S kiért eped szüm – égi ideála
Éltem kietlenén föl nem talála.

... És míg bolyongtam éj homályain,
Mint őrült – üdv s reménytelen,
Egy vad viharnak vészes napjain
Elvesztettem hazám – hitem...
S boldog hazának boldogabb ölén
Nem hajthatom égő fejem le én –
S tul a földön s napon hajh más hazára
Nem – nem talál hitem törött sugára.

Sötét fátyloddal oh emlékezet!
Miért – miért szállsz hát felém?
Mi vagy nekem, kit isten elvetett?
Kisértet – tulvilági rém...
Multam romban hever – s emlékjelül
Im rajta kin, keserv és átok ül:
E szörnyü képeket miért idézed?
... Hah szűm megtört! – ez volt utódöfésed!

Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 39. sz. febr. 16. szombat