2016. dec. 29.

Gyulai Pál: Szegény... szegény...





Szegény... szegény magyar költők,
Hova lőn édes dalotok?
Miként a meghalt csalogány,
Tavasz szép napjai után,
Ugy elnémultatok.

Széttört a lant, eltört a kard,
Sebekkel rakva a kebel;
És messze hon videkiről,
És közel rejtek mélyiről
A hang nem hallik el.

Ejts könyet o nép! hogyha tudsz,
Ha adhat még a fájdalom,
S míg lelked a multakra hal:
Zendüljön meg a régi dal,
Mint viszhang ajkadon.

A megholt majd tán nyughatik,
A sápadt rab enyhülni fog,
S a bujdosó hangjaiban
Megtudja, hogy hazája van
És szive feldobog.

Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 49. sz. febr. 28. csütörtök