2016. dec. 29.

A.: Évek, ti még jövendő évek...





My hair is gray, but noth with years.

Byron

Évek, ti még jövendő évek,
Kiket reményem megtagad,
Előlegezni mért siettek
Hajam közé ősz szálakat?
Miért vegyülget illy korán e
Lombok közé sápadt levél,
Emlékeztetni a vidor fát,
Hogy majd kiszárad és – nem él!

Nem evvel tartoztok ti nékem,
Kaján elődötök, a mult,
Adós maradt sok szép örömmel,
Míg szerfölött is oszta bút.
Ennek kamatját, jó reményül,
Fizessétek le most nekem:
Ki tudja, ugy is: érem én azt,
Hogy a tőkét fölvehetem?

Vagy épen azt jelenti e hó,
Fürtömre melly szállongni kezd,
Hogy, bár rövid volt, vége! vége
Nyaramnak s a tél berekeszt? –
S hogy meg ne essék szive rajtam,
Ha jókor meglep a halál,
Azért kell, mint az ősz kalásznak,
Megérnem a sarló alá?

Ugy van. Nem évek száma hozza
- Nem mindig – a vén kort elé:
Kevés esztendők sulya szintugy
Legörnyeszt a mély sir felé.
És nékem e földön teherből,
Bánatból rész jutott elég:
Azzal fölérő boldogságot
Hiába is reménylenék.

Ah! vén vagyok: tapasztalásom
Tárháza megtelt gazdagon:
Ott van, romok közt, életemnek
Vezére, széttört csillagom;
Ott egy szakadt fonál: ez a hit;
Egy csonka horgony: a remény;
Illy gyüjtemények birtokában
Az ifju hogy ne volna vén!

Szétnézek és többé körültem
Nincs a nehány kedves barát;
Aggódtatóan rám függeszti
Szemét egy könnyező család.
Eleget éltem, hogy utánam
Emlék maradjon itt alant:
Emlékül inséget hagyok s e
Két vagy három boldogtalant!

Szünj meg, panasz; ne háborogj, sziv!
Bünöd csak egy volt: az erény.
Ha veszteség ennek jutalma,
Jajgassak é hogy megnyerém?
Vigasztalásul annyi szenved,
És szenved nálam annyi jobb:
Miért ne én is... porszem: a kit
A sorskerék hurcol s ledob!

Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 46. sz. febr. 25. hétfő