2016. okt. 7.

Szenczi Molnár Albert: Pörölj, Uram, pörlőimmel


XXXV. ZSOLTÁR

Pörölj, Uram, pörlőimmel,
Harcolj én ellenségimmel,
Te paizsodat ragadd elő,
Én segedelmemre állj elő,
Dárdádat nyújtsd ki kezeddel,
Ellenségimet kergesd el,
Mondjad ezt az én lelkemnek:
Tégedet én megsegétlek.

Szégyenítsd meg, Uram, őket,
Kik kergetik életemet,
És azkik reám fenekednek,
Nagy szégyennel hátratérjenek.
Mint az szél az könnyű polyvát,
Széjjel szórja az föld porát,
Így az nagy Isten angyala
Őket széllel futamtassa.

Ő útok legyen setétség
És olly sikamló, mint az jég,
És az Isten angyala őket
Kergesse, rontsa meg fejöket.
Mert nékem hálót vetettek,
És mél árkot készítettek,
Hogy életemben ok nélkül,
Megejtsenek kegyetlenül.

Engedjed, hogy az hitetlen
Essék veszélben véletlen,
És azon hálóban akadjon,
Kit nékem vetött, hogy megfogjon.
Essék bé azon árokban,
Kit nékem ásott utamban,
És örvendez az én lelkem
Az Úrban, ki megtart engem.

Minden én tetemem mondja:
Hozzád hasonló ki volna,
Uram, ki az szegént megtartod,
Az erősbtől megszabadítod?
Az nyomorult szűkölködőt
Az kóborlótól megmentöd.
Hamis tanók föltámadnak
És sok gonoszt reám fognak.

Az jóért ők gonoszt adnak,
Hogy lelkemtől megfosszanak,
Noha midőn megbetegültek,
Zsákban öltöztem őéröttek.
Ő ínségeken böjtöltem,
És érettek könyörgöttem,
Mint atyámfiát úgy szántam,
Gyakorta hozzájok jártam.

Gyászban jártam lehorgadva,
Mint ki az anyját siratja,
De ők szomorú esetemen
Örülnek, és gyűlnek seregben.
Hát megöl az gonosz népek
Engemet szörnyen nevetnek,
Ártatlan lévén, nem szánnak,
Sőt csúfolnak és szaggatnak.

Az képmutató galibák
Fogokat rám csikorgatják,
És rajtam nagy csúfságot űznek,
Kik csak zabálódást keresnek.
Uram, míg nézed ezeket?
Jövel, tartsd meg én lelkemet,
Egyedül voltom tekéntsd meg,
Ez oroszlánoktól ments meg.

Dicsérlek téged szüntelen,
Nagy sűrő gyülekezetben,
És nagy soppant sereg nép előtt,
Téged dicsérlek minden felött.
Ne engedd, hogy örüljenek,
Azkik ok nélkül gyűlölnek,
ellenségimet fordítsd el,
Ne hunyorgassanak szemmel.

Mert nem szólnak békeségre,
De álnok szívek néz erre,
hogy ők azokat háborgassák,
Kik békével ez földet lakják.
Az hitlen népek soksága,
Száját szörnyen reám tátja,
Kiáltnak rajtam ha-ha-hát,
Mondván. szemünk jó dolgot lát.

Úr Isten, látod ezeket,
Fedd meg vakmerőségeket,
Kezed szájokra ne eressze,
És tőlem, Uram, ne légy messze,
Serkenj föl, Uram és kelj fel,
És ments meg ítéleteddel,
Ügyemnek jó voltát lássák
Ellenségim, noha bánják.

Ítélj meg igazságodban,
Ne nevessenek meg vígan,
És ne mondják nagy hahotával:
Bényeltük őtet éh torkunkval.
Mind megszégyenítessenek,
Kik örölnek ínségemnek,
Öltözzenek gyalázatban
ellenem kevély voltokban.

És azok énekeljenek,
Kik igazságnak örülnek,
Mondván: hála legyen az Úrnak,
Ki nyugalmat ád szolgájának.
Én nyelvem igazságodat
Hirdeti nagy jóvoltodat,
És dicséretedet híven
Éneklem minden időben.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.