2016. okt. 9.

Sík Sándor: Ments meg Uram!



A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól
A naptalan és esőtelen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj uram, koravénnek!

Csak attól ment meg, keresők Barátja,
Hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tarts rajtam szent, nyugtalan ujjad,
Ne tűrd, uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram, megülepednem,
Sem eszmébe, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hülni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,
A minden mozgást érezni ha szűnném,
Az a nap, Uram, hadd legyen a végső:
Szabadíts meg a szürkeségtől!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.