2016. okt. 7.

Reményik Sándor: Angelus



Uram – mióta első este ez,
Hogy a kezem nem tördelem,
De összefonom áldott mozdulattal,
S az ölembe leengedem?
S úgy figyelem a másik mozdulást?
A harang lengő lebbenését,
Ahogyan hangra válni indul
Szinte-szinte súlytalanul
A kínzott érc-tömeg.
Remeg, remeg.
Ámde emberi hang végre-végre
S meleg – meleg.
Áhítatnak és szeretetnek,
Biztonságnak és értelemnek,
És reménységnek és hála-adásnak,
Más szívben való szent felolvadásnak
És minden jónak: enyésző kevés - -
De legalább már nem félreverés.
Szörnyű, Uram, ez: mindig félre, mellé,
És össze-vissza mindig –
Harang-kötelem ördögök cibálják.
De most egy angyal Angelusra csöndít.
Az agyongyötört, kétségbeesett,
Mindig hamis-hangra kényszerített,
Mindig félre-rángatott érc-tömeg
Külső és belső háborúkon át
Ma megtanulja, megtalálja mégis
Az estharangszó ősi dallamát.
A hóolvadásos enyhe sötétbe
Ma kicsendülök, kicsendülök végre
Én, én, magam, magam,
Figyelem lelkem lengő lebbenését,
Ahogyan indul szinte súlytalan.
Remeg, remeg –
Ámde emberi hang végre-végre
S meleg – meleg.
Kevés, kevés, háromszor is kevés
Minden jóra ez a kicsike hang –
De legalább már nem félreverés.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése