2016. okt. 9.

Balázs Béla: Tristan hajóján



Fényednek tőrét megmártottad bennem:
Csordul a vágy: vágy vágyódása vágyra.
A nagy bújósdi életre, halálra.
Te keressz engem, mondd, vagy én kereslek?

Mert csillagokba botlottam gyakorta,
Szent illatok állották el utam
S hívó szavadnak hálója, uram
Hullott reám, hogy tovább ne eresszen.

De árkon, bokron, minden boldogságon,
Minden űzöttön már keresztül űzve,
Nézd, nem a tüske, uram, nem a tüske,
A puha rózsák véreztek meg engem.

Mert árkon, bokron törtetvén utánad,
Ízedtől édes szívek között járok.
Mondd, mi neked a bokor és az árok?
Ajkammal úttá gázoljak-e mindent?

Mert asszonyom szemén besüt az ég,
Ragyog az ég, de szeme nem ragyog,
Mondd, láthatatlan szolgaangyalok
Az élet minden szeretnivalói?

Mert már tudom, a szépség nem te vagy
És nem te vagy a gondolatnak fénye,
És lakatlan a jóság boldog mélye,
A jóság, még a jóság sem te vagy.

És minden bokrod rezzenését látom.
Takarod-é vagy mutatod magad?
Nevetem édes kacérságodat,
Lásd, térdenállva nevetlek, Uram.

Mert vágyhajóm bár vágyvihar hajítja
És minden part a vitorlámba fordul,
Kormányon markom, lássad, meg sem mozdul,
Mert jó hajó a vágy, a vágy, a vágy.

Tengerek törnek, partok elmerülnek.
Örök hajó a vágy, a vágy, a vágy.
Habszerelem, habgondolat, habélet.
De kősziklám a vágy, a vágy, a vágy.

Te keressz engem, mondd, vagy én kereslek?
Mert asszonyomat édes kikötőnek
Küldted, a szívét jó horgonyvetőnek.
De asszonyom a vágy, a vágy, a vágy.

Már kikötőid mind tehozzád kötnek,
Horgonyom horgán himbálok az űrben.
Magad te űzted, Uram, nem én űztem.
Te vagy a vágy, a vágy, a vágy.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.