Balázs Béla: Tristan hajóján

Fényednek tőrét megmártottad bennem:

Csordul a vágy: vágy vágyódása vágyra.

A nagy bújósdi életre, halálra.

Te keressz engem, mondd, vagy én kereslek?

Mert csillagokba botlottam gyakorta,

Szent illatok állották el utam

S hívó szavadnak hálója, uram

Hullott reám, hogy tovább ne eresszen.

De árkon, bokron, minden boldogságon,

Minden űzöttön már keresztül űzve,

Nézd, nem a tüske, uram, nem a tüske,

A puha rózsák véreztek meg engem.

Mert árkon, bokron törtetvén utánad,

Ízedtől édes szívek között járok.

Mondd, mi neked a bokor és az árok?

Ajkammal úttá gázoljak-e mindent?

Mert asszonyom szemén besüt az ég,

Ragyog az ég, de szeme nem ragyog,

Mondd, láthatatlan szolgaangyalok

Az élet minden szeretnivalói?

Mert már tudom, a szépség nem te vagy

És nem te vagy a gondolatnak fénye,

És lakatlan a jóság boldog mélye,

A jóság, még a jóság sem te vagy.

És minden bokrod rezzenését látom.

Takarod-é vagy mutatod magad?

Nevetem édes kacérságodat,

Lásd, térdenállva nevetlek, Uram.

Mert vágyhajóm bár vágyvihar hajítja

És minden part a vitorlámba fordul,

Kormányon markom, lássad, meg sem mozdul,

Mert jó hajó a vágy, a vágy, a vágy.

Tengerek törnek, partok elmerülnek.

Örök hajó a vágy, a vágy, a vágy.

Habszerelem, habgondolat, habélet.

De kősziklám a vágy, a vágy, a vágy.

Te keressz engem, mondd, vagy én kereslek?

Mert asszonyomat édes kikötőnek

Küldted, a szívét jó horgonyvetőnek.

De asszonyom a vágy, a vágy, a vágy.

Már kikötőid mind tehozzád kötnek,

Horgonyom horgán himbálok az űrben.

Magad te űzted, Uram, nem én űztem.

Te vagy a vágy, a vágy, a vágy.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.