2016. okt. 9.

Babits Mihály: Októberi ájtatosság

Babits Mihály-Juhász Gyula-Kosztolányi Dezső

Távozzál el Uram éntőlem.
Jób könyve

A kórus padján, honnan a rácson át
látni a templom sok kicsiny villanyát
mert az imát villany kiséri
s új tüze régi Urunk dicséri:

a kórus padján egymagam ülök én,
mint egy kárvallott, elkeserült legény,
bárány-e, bárány-e, vagy farkas?
Szól a litánia: lelkem, hallgass!

uram, ki úr vagy száz seregek fölött,
teremtesz és ki ellened, eltöröd,
világokat vegyítesz, sujtasz,
s lelket a lomha rögökben gyujtasz,

te, kit magasztal a zenit és nadír
a jármod édes és a csapásod ír:
jármodba fogj be, csapj meg engem,
mért nem örök diadalmad zengem?

Mért zengem a csúf, kór kicsinyek hadát,
a földi szégyent, béka-egér csatát,
a halni születőknek éltét,
únt bajok újszerü visszatértét?

Tán azt hiszem, hogy sok kicsi sokra megy?
Pedig a soknál mennyire több az egy,
az Egy, aki Valaki, mégis,
akire hallgat a föld is, ég is.

Egész világunk mind csupa látomás,
folytatott álom, lassu lidércnyomás,
de legcsodásabb látomásunk
te vagy, Urunk, te vagy, égi másunk.

Te a nagy Álom, te vagy a fő Lidérc:
a tested lélek, hanem a lelked érc,
érclelkeddel lelkünkre fekszel,
századok ülnek el és növekszel.

Kórus padjáról, halld, sűrű rácson át
küldöm tehozzád, Isten, ez új imát;
hatalmas vagy földön és égen:
adj, magad ellen, erőt énnékem!

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.