2016. szept. 12.

Simon István: Tavaszi vers





Vérlázítóan szép a tavasz ismét,
feltámadott az élet odakint.
Teljes tüzével süt a nap, és húsvét
körül rózsa nyit, hajt a rozmaring.

Tavasz, - mintha már évmilliók óta
ugyanazt ölelné szívén a kert.
Míg gyöngyvirágos földek alá sorba
egymást temetik el az emberek.

S fölébük nő a fű, a lomb, és tisztább
szenvedélytől a szerelem fakad.
Lányok sétálnak a síron mezítláb,
s mellük remeg a feszes blúz alatt.

Halál ellen az élet küldetése
a fű, virág, a szívek mámora.
Tavasz, - mintha a kínzó nagy miértre
már válasz volna egy-két ibolya.

Nem halsz meg! – súgom magamnak, míg élek,
komolyan, mintha másnak mondanám;
bár tudom, egyszer szétrágnak a férgek
a mulandóság nyirkos asztalán.


Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 85-86. old. – Népművelési Propaganda Iroda 1982.