2016. aug. 26.

Féja Géza: Szerémi György





II. Lajos és Zápolya János udvari papja volt. Műve Magyarország romlásáról szól s 1484-től 1543-ig tárgyalja az eseményeket. Egészen egyedülálló helyet foglal el a humanista történetírók között. A humanista történetíró a valóság fölött élt, az életet ünnepélyessé szépítette. Rajongott és díszített. Mátyás halála után, a romlás napjaiban is magasrendű szellemi mámorban élt: Mátyás birodalmi eszméinek s emlékeinek fényében. Ám Szerémi György teljesen más arcú ember. Számára nem voltak ilyen magasságok, ő nem menekült a szellem vigasztaló szigetére, az élet hullámai közt állott mindhalálig, s róluk számolt be. Nem szűrte meg az életet választékos stíluson keresztül, vádolt, panaszkodott, átkozódott. Történelmi forrás volt számára az egész élet. minden, amit látott, hallott s tapasztalt. A történelmi tények éppen úgy, mint kóborló katonák, kesergő parasztok, ijedt polgárok beszéde. Mintha az lett volna a célja, hogy a kor egész külső és belső valóját: eseményeit, szellemét, mondáit, pletykáit s hiedelmeit művének vásznára fesse. A történetírást öntudatlanul szinte regénnyé, regényes korrajzzá szélesítette.

Mátyás király emlékét nemcsak a humanista történetírók ápolták, hanem a néplélek is. Az utóbbiról elsőnek Szerémi György tudósít. Egyik „mondája” Mátyásról, a „fortélyosról” szól. Kezdetben igen szegény volt Mátyás király. Volt egy hatalmas rokona, Szobi Péter, aki látván a király szegénységét, elszomorodott s így szólt: „Megsegít az isten, ha megfogadod szavamat. Hívasd össze a főurakat, hívd meg őket ebédre s az ebéd végén mondjad nekem, hogy foglyod vagyok. Én azonban nagyon szabadkozom majd, hogy mi rosszat tettem néked.” Így tett Mátyás király és Szobi Péter megígérte, hogy ötvenezer forintot ad a király fölsegítésére. Így felelt a király: „Többet adj, mert nem mégy el Budáról, míg hatvanezer márkát nem fizetsz.” Péter a nyolcadik napon meg is fizette. A többi nagyurak hallották ezt, remegtek s nem mehettek ki Buda kapuján, mert be volt zárva. Mit tehettek? Ki negyvenezer, ki százezer márkát ígért a királynak. Megtelt Mátyás király kincstára s elindulhatott a török ellen.

Mátyás halálát is népmondák nyomán beszéli el. A mágnások összegyűltek, hogy mit csináljanak a királlyal, mert ismét háborút akar indítani. István kincstárnok így felelt: „Öljük meg”. S vállalkozott, hogy a király szállására becsempészi őket. Kopogtattak. A király éppen a tűz mellett melegedett s így szólt a komornyikjának: „Nézd meg, hogy kicsoda! István kivételével senkit se eressz be!” Kinyitotta az ajtót a komornyik, s az urak megragadták a torkát. A komornyik könyörgött, hogy ne öljék meg s beengedi őket. Így is lett. A király rájuk tekintett: „Barátaim, miért jöttetek?” De érezte vesztét, hiszen már régen megjövendölték, hogy borzalmas halállal fog kimúlni s mondá: „Gyorsan tegyétek, amit tenni akartok!” Megragadták, az asztalra fektették, s farába döfték a kardot egészen a melléig. Három nap és három éjjel üvöltött fájdalmában a király. És sokan akarták látni borzalmas halálát, de senkit se engedtek be hozzá.

Dózsa György lázadásáról a néppel összeforrott pap szempontjából szól. Dózsa eredetileg Konstantinápoly elfoglalását tűzte ki céljául. Csáki Miklós csanádi püspök durván megsértette őt. A főurak a jobbágyokat nem engedik a táborba, a szökevények családján pedig bosszút állanak. Dózsához csatlakozik az alsópapság egy része, művelt, külföldi egyetemeket járt papok, s a szerbek is csatlakoznak seregéhez. Az egyre növekedő népmozgalom élén Dózsa kimondja az új jelszót: „Gyertek a pogányok és a hűtlen magyarok ellen az én koronáztatásomra!” Szapolyai János csellel töri le a mozgalmat. Levelet küld Dózsának, hogy támogatni fogja. Óvatlan pillanatban elfogatja és kegyelmet ígér neki. De a főurak rábeszélésére tüzes trónra ülteti és testét jobbágyokkal és hajdúkkal eteti meg.

II. Lajos kora következik. Mária nevezetű „német leányt” vesz feleségül, ki Óbudán száll partra. Moré lászló, Batthyány Ferenc és hasonló „latrok” várják, Budára vezetik s azontúl a „pad s a kárpit alatt a királynő szolgálóival rosszalkodnak, kiket Németországból hozott”. Közeleg a török veszedelem, de „kutya hiszi”. Jöttek a követségek Lajos királyhoz, hogy mozduljon Nándorfehérvár védelmére, mert ha ez a vár elvész, az egész kereszténység romlásba jut. Senki se hiszi. Nándorfehérvári és szalánkeméni szerb polgárok jönnek a királyhoz naszádjaikon. Segítséget kérnek a királytól, aki Pál préposthoz, a kincstárnokhoz utasítja őket. Ez vette a kérvényüket és csúnya dologra használta fel, majd pedig arcukba vágta. „Nem tudta a lator, hogy miként áll a magyar királyság a határon”. Másodszor is felkeresik őt, de hiába, naszádjaikat ezalatt az udvaroncok kirabolják. Erre a magyar zászlót a földre dobják, így szólnak: „Isten veled Magyarország!” S visszatérnek hazájukba. A mohácsi vész ellőtt vígan sikkasztják a hadi pénzeket. A királynő pénzt és kincseket harácsol, s II. Lajos halála után magával viszi az országból. A főurak a nagy veszély pillanatában is birtokot kérnek a királytól. Itt a mohácsi vész, mint az ítélet.

II. Lajos halálát így beszéli el egy katona. A király menekül, többen kísérik. Batha község mellett azt indítványozza Szapolyai György, hogy pihenjenek meg. Majd egy óvatlan pillanatban nekimegy II. Lajosnak: „Te király! Bestye király! Te veszítetted el a mi királyságunkat!” S megöli. Az események rohannak, jön a török Buda felé. Hogy milyen borzalmas áradat volt e történelmi tragédia, a következő eset példázza. A pestiek és budaiak menekülésre készülnek s gyermekeiket vízbe dobják, hogy sírásuk el ne árulja a menekülőket és terhükre ne legyenek. Egy nagyobbacska gyermek így könyörgött: „Édesanyám! Ne temess el, igazán nem fogok sírni!”

E kép a legteljesebb bomlás képe, nemcsak történelmi és társadalmi, hanem emberi bomlásé is. A „birodalom” megszűnt. Szapolyai János és Ferdinánd kora következett, szörnyű esztendők, hadak gázolnak és a belső erők is egymást marcangolják. Könyve egyre valószerűbb lesz, saját tapasztalatait írja, de mondái és hiedelmei is vallomások a kor lelkületéről. Szerémi György társadalomszemlélete: az „alulról néző” társadalomszemlélet, mely a protestánskor irodalmában teljesedett, élénk példája annak, hogy a későbbi humanisták mennyire előkészítették és színezték a protestáns kort. Szerémi minden tekintetben a népi szempontot érvényesítette a történetírásban, s e tekintetben századokon át egyedülálló s páratlan jelenség.

Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t. Csehszlovákia 1900.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése