2016. máj. 11.

Simándi Pál: Még egyszer a Makkai Ady-könyvéről





Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában tényleg megjelent a Makkai Sándor tollából egy Ady-tanulmány, amely eleddig a legteljesebb és legtökéletesebb értelmezését adja Ady költészetének, illetve gondolat- és érzésvilágának. A könyvnek ezen kívül van egy külön erkölcsi értéke, amely abban áll, hogy bátor és őszinte bizonyságtétel Ady mellett egy olyan férfiú részéről, aki ezt a hitvallást sok kockázattal és igen kényes helyzetben tette meg. Minden okunk meg van tehát arra, hogy a Makkai tanulmányát elismeréssel és örömmel üdvözöljük. A könyvnek természetesen meg vannak a maga hiányai és fogyatkozásai is, mint minden más emberi alkotásnak. Ezeket a hiányokat azonban csakis az író célkitűzései és a választott műfaj sajátos törvényei szerint lehet és szabad elbírálni.

1.

Gaál Gábor a Korunk júniusi számában haragos kritikával rontott neki a Makkai könyvének, merthogy az író az irodalomelemzésnek nem abban a műfajában dolgozta fel mondanivalóit, amit a kritikus szeretett és várt volna. Pedig Gaál csak hálás lehet Makkainak, hogy könyvével alkalmat adott neki arra, hogy az irodalmi kritika alfajairól érdekes és szellemes elmefuttatást adjon közre e folyóiratban, habár idegen cím alatt is. Makkai persze már kevésbé lehet hálás. Mert még ha 100%-ban volna is igaza Gaálnak a műfaj kérdésben, a Makkai könyve akkor is megérdemelte volna a lelkendezés szavait. Különösen ha arra gondolunk, hogy a könyv megjelenése mennyire felszínre hozta az óvilág sötét hatalmait és mennyi méltatlan támadást idézett fel a szerző ellen. Ha más nem, hát már csak a szolidaritás ildomossága is úgy hozta volna magával, hogy a könyv mellé áll a kritikus és „az irodalmi interpretáció ideális követelményei” című dolgozatát külön cikk gyanánt hozza nyilvánosságra s nem üt agyon vele éppen egy tiszta szándékú és elismerése méltó irodalmi vállalkozást.

2.

De Gaálnak túlnyomó részben nincs is igaza Makkaival szemben.

Nincs igaza Gaálnak abban sem, hogy „az interpretáció mindenképpen csak áll sem az irodalomtörténet, sem a jelen aktualitás szempontjából. Először is az Ady jelentősége még Hatvany, Ignotus és Schöpflin után sincs tökéletesen felfedve. Gaálnak bele kell törődnie abba a változhatatlan ténybe, hogy Adyról még ezután is fogunk lényegeset mondani, sőt hogy még talán csak ezután fogunk igazában. Ahogyan ezt épen a hivatkozott és –úgy látszik –szerényebb igényű Hatvany maga is megmondja: „Egy nagy és összefoglaló kritikának még nem következett el az ideje”; ahol is szépen sorjában s nagyon meggyőzően sorolja el, hogy mi minden oka van ennek. Még kevésbé igaz a Gaál szava, ha a jelen szükségét vesszük figyelembe, amely szempont lebegett épen Makkai előtt is. Makkai könyve nekünk is, akik jó ideje szeretjük és „értjük” Adyt, új világosságot derített nem egy ponton az Ady gondolatvilágára; de hány olyan embernek nyitotta meg a szemét és szívét, akik eddig idegenül és előítélettel álltak Adyval szemben! A könyvnek legalább is ez a pedagógiai értéke és jelentősége kétségtelen. Nincs igaza Gaálnak abban sem, hogy „az interpretáció mindenképpen csak formai illetve poetikai lehet. Nincs igaza már abban sem, hogy a poetikai egyenlő formai, amelybe nem férne bele a költő gondolat- és érzésvilágának rendszeres feltárása. Nem igaz az sem, hogy a régi interpretáció a mű szépségét magyarázta, az új interpretáció pedig szövegmagyarázat lett; mert ez a megállapítás éppúgy nem talál a múltra, mint ahogy nem áll a jelenre, benne a Makkai könyvére sem.


Különösen jogosulatlan a Gaál vádja akkor, ha meggondoljuk, hogy épen magyar költészetben minden időben milyen jelentős szerepet játszik a (főleg –sajnos –politikumok által határozott) világnézeti elem. Még inkább így van ez Adynál, akinek költészetében egy eleddig páratlan gazdagságú, új magyar érzés- és gondolatvilág revelálódik.

Maga Gaál is kénytelen megállapítani önmagával szemben a következőket: „Mert van Ady kérdés: ...ez azonban csak egyik tünete egy mélyebb és egyetemesebb kérdésnek: ...a magyar szellemiség XX. századbeli alkatának művelődésbölcseleti tisztázása, illetve XX. századbeli magyar és emberi valóság egész szerkezetének és tartalmának tudatosítása”.

Nos, épen ennek az igen okos és magas szempontú célkitűzésnek hódol Makkai, mikor fejtegetéseiben lépten-nyomon utal arra az új mentalitásra, amely a XX. század magyarját elválasztja a régi nemzedéktől s amelynek kikiáltó szava lett az Ady költészete.

A Gaál beállítása igaztalan tehát akkor is, amikor Makkai Ady rajzát úgy akarja feltüntetni, mint amely nem számol az elváltozott lelkiséggel, ami Ady mögött áll és amely rajz az Ady gondolatvilágát kizárólag zsenialitásának kivételességéből eredezteti.

Éppígy jogtalan azután az a gúnyos vád, hogy Makkai konzervatív tendenciákkal „az iskola számára követeli, magyarázza és tisztázza a százszázalékosan vallás-erkölcsivé transzponált Adyt.” Fel kell vetnem a kérdést: Tényleg átolvasta Gaál a Makkai könyvét ? És ha igen, hogyan kerülhette el a figyelmét az, amit Makkai a kétféle: az új és régi nemzedékről, annak kétféle világlátásáról és pedagógiájáról mond. (74 1.)

3.

Tulajdonképpen a Makkai Ady-tanulmányáról van tehát szó. Amely egy speciális célt tűzött maga elé: Ady költészetének értelmezését az ifjúság számára. El kell ismernünk, hogy ezt a feladatát kitűnően oldotta meg. És pedig tényleg nem azt az eljárást követve, hogy Adyt zsugorítja bele a mai nevelési rendszer kategóriáiba, hanem ellenkezőleg az ifjúság és pedagógia látását, illetve szempontjait tágítja ki az Ady megértéséig s közben sok olyat is mondva, ami ránk: az Ady költészetén nőtt nemzedékre is kijelentésszerűen hat.

Mindenekelőtt áll ez az Ady politikai költészetének értelmezésére. Makkait megelőzően még senki sem precizírozta ilyen világosan, kiket kell értenünk amaz ifjabb nemzedék alatt, amelyik az Ady költészetében „az önmaga lelkének szavára ismert” (37. 1.) Amit ott mond Makkai, abból az a vigasztaló és felindító gyakorlati konzekvencia folyik, hogy az Ady világnézete tulajdonképpen eddig még egyetlen szervezetnek, vagy pártnak sem képezte a programját és így annak kitűzése és megvalósítása még hátra van, mint az utánunk következő nemzedékre szállt szent örökség.

Világos és pontos értelmezést nyer Makkainál az Ady forradalmiságának kérdése is. Bátor és okos babonaoszlatása ez az értelmezés úgy jobb, mint baloldali népszerű hiedelmeknek.

Szintén dicsérettel kell illetnünk azokat a fejtegetéseket, amikkel az Ady szerelmi költészetét taglalja. Itt tényleg az a leglényegesebb, amit Makkai kiemel és ami miatt Gaál szemrehányásban részesíti őt: a zseni sajátos „maga szerelme”. Nem hiszem, hogy ez a kérdés tényleg az újkori ember egyetemes problémája volna, bár a Gaál vádja e ponton is jogtalanul éri épen Makkait, aki elismeri, hogy a szerelmi ethosz dolgában „Adyban a magyar lélek az eddigieknél sokkal differenciáltabb, mélyebb és misztikusabb költői öntudat szférájába érkezett”. Kétségtelen azonban, hogy a nő, mint szerelmi probléma, abban a mértékben, ahogyan azt épen a magyar költészet vetette fel az európai gondolkozás számára, Madách, Karinthy és Ady látásában, mégis csak a rendkívüli emberek problémája marad.

4.

Még az aránylag legkevésbé sikerültnek az Ady vallásosságával foglalkozó fejezeteket találom. Félre ne értessem: az eddigi értelmezésekhez képes reveláció a Makkai írása; legfőképp pedig bátor őszinte és merész hitvallás Ady mellett. Ady élményeinek a megértésében olyan rugalmasságot árul el a Makkai vallásos intelligenciája, ami az ő dogmatikai iskolázottsága és lelki meghatározottságai mellett alig elképzelhető. Mégis kétségtelen, hogy épen Makkai számára a vallásos Ady tökéletes megértése szinte emberfeletti teljesítmény lett volna.

Egy az, hogy őt csakis oly valaki értheti meg, aki az Istenélményt dogmatikumoktól mentesen élte át. A másik pedig, hogy Ady költészetében az új ember vallásos tudatának körvonalai bontakoznak. Élményeinek nincs még egy más olyan terrénuma, amelyen annyira előttünk járna, mint épen vallásos révületei. Ezen a ponton még úgy kell őt utolérnünk.

Szintén sajnosan nélkülözöm a Makkai könyvében annak a szinte páratlanul álló egyetemes humanizmusnak a kiemelését és jelentőségének hangsúlyozását, amit a „Halottak élén” című kötet versei manifesztálnak s amelynek a kihangsúlyozása és programul hirdetése az új magyar ifjúság számára éppoly aktuális feladata lett volna az írónak, mint ahogyan más vonatkozásokban ezt a felelősséget tényleg érzi és gyakorolja is.

Mindent összevéve a Makkai Ady tanulmánya kétségtelenül új állomást jelent az Ady kultusz történetében. És ezt a tényt a Korunk örömmel és megelégedéssel regisztrálhatja.
(Losonc)

Forrás: Korunk 2. évf. 9. sz. 1927. szeptember