2016. máj. 11.

Radnóti Miklós: Szenes Erzsi új versei





Szenes Erzsi új könyve megvalósulás. A törekvés, mely két köteten át termékeny és mondhatnám csökönyös kísérlet volt, a harmadik könyvben valóra vált és kiteljesedett.

Az asszonyi önkifejezés párosodása ez egy benső és tudatos puritánsággal, mely az asszonyi lélek sajátos és ritka fegyelme, szinte asszonyi klasszicitás. Minden a vers érdekében történik nála, az említett puritánság szűkre szabott keretei között s az áradni vágyó “kibeszélés” és a költői tudat összeütközéséből a költői tudat kerül ki győztesen.

És ezerszer újra meg újra lázadok,
hogy te is csak azért vagy,
hogy képzeletem bejárja a szerelem útjait
néhány dalért.
Megint csak ez,
megint csak ennyi,
hogy dalok díszítenek, mint az Istent a csillagok.

E törekvésből és belső alkatból következik szigorú formafegyelme, mely épp szigorúságában hordja egyszerű díszeit. A gondolatok ütemének rendjében, a pontosan keresztülvitt kompozícióban és a szűkszavúságban, melyben ott ragyognak a le nem írt fölösleges szavak is.

De ugyancsak a belső alkatból következik, hogy a fent említett megállapítás a kötet legszebb darabjaira vonatkozik. Érdemei a szürkeség veszélyét is magukban hordják és az egyszerűség gyakran a költőiség rovására az. Attitűdje hozza magával, hogy néha kihordatlan a vers, néha pedig a költői szempontból érdektelen képet nem színezi eléggé a vers mögötti indulat.

De inkább részletekről van szó. Sokszor vers közben segíti ki ösztönös költői leleménye s egy asszonánccal, betűrímmel, egy váratlanabb jelzővel, vagy a sor finom eltörésével kiemeli versét a szürkeségből:


Most már tudom, hogy nem jól volt ez így,
hogy hazugság volt az egész,
nagy csapat fiúval járni,
csókolódzni,
magamat ezer rostra bontani szét.

Melletted kellett volna maradnom,
bámulnom a hajad színét,
a szemedet,
a szád
s a kezed
finom vonalát.

Verselésére még jellemzőbb a következő néhány sor, melyet egyszerű építettségéből, közlő modorából és látszólagos indulattalanságából a “nyers” jelző és az utolsó két sor periódusai emelnek költészet magasába:

A fák és a növények száradnak úgy el,
mint az én érzéseim.
Mennyi vágyam volt és mennyi álmom
és most már csak az utálat nő bennem.
Olyan nekem ez a nyers élet,
mintha hálnom kéne véle
s belélegzeni rossz-szagú, savanyú leheletét.

Kérdező költő és felfedező, aki felfokozott érdeklődéssel jár a világban, mindent versre vált és minden hasonlít. S a hasonlatok gyakran kezdetlegesek. Egyik versében egy fegyencnőről ír, aki ölbe ejtett kézzel ül a börtönudvaron. Az én lelkem a fegyencnő, fordítja át a leírást, s a fordulat primitívsége jellemzően világítja meg versalkotását.

De kérdései, felfedezései és hasonlatokra bukkanásainak, egyszerű örömei természetességükkel, gyámoltalanságukkal és teljes hitükkel különösen asszonyiak. Példája ennek Mint a kép üveglapja c. verse, könyvének egyik legszebb darabja, mely költészetének minden jellemző jegyét magán viseli:

Mint ahogy a bekeretezett kép üveglapja átveszi
hosszú évek folyamán pontosan a kép minden vonásit,
úgy őrizlek Téged magamban én
halálig,
míg össze nem török.
S ha igaz az, hogy a síron túl a lélek
az égi csarnokokba jut,
a Te arcodról ösmer majd énreám
az Úr.

Technikájának “ősisége”, képalkotó fantáziájának primitívsége és kedves egyrétűsége s a verset hozó indulat naiv asszonyisága saját ízt biztosít költészetének és külön helyet asszonyköltőink között.

Forrás: Nyugat 1936. 6. sz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése