2016. ápr. 19.

Péchi Simon (1570-1643). CIX. zsoltár




Az főkántornak Dávid számára való ének

Oh Uram Isten, én dücsőségem: kérlek, ne
hallgass ilyen igen:
Mert az istenteleneknek szájok és az csalár-
doknak torkok énreám igen kitátódott: énvelem már
csak csalárd nyelvvel beszélnek.
Engemet rút gyűlölséges szókkal és cseleke-
detekkel ugyan megkörnyékeztenek: és szüntelen
minden ok nélkül harcolódnak énvelem.
Az én hozzájok való szeretetömért is csak el-
lenségességet szenvedek őtőlök: ki helyén csak
imádkozom.
És ők énnekem a jóért mindenkor gonosszal
fizettenek: és szeretetem helyén gyűlölséggel.
Úristen, látogasd meg te is őtet istentelen go-
nosz emberekkel és gonosz Sátán-angyalt állass az ő
jobb keze felől.
ha pörlekedik valakivel, veszesse pörét é
szentenciáztassék lator gyanánt: és még imádsága is
mind bűn gyanánt vétessék.
Magának is élő napjai legyenek kevesek: és
becsületes tisztit is más vegye el.
Az ő fiai árvákká maradjanak: és felesége
özveggyé.
Csak örök búdosók, vándorlók legyenek gyer-
mekei és kulduljanak: és elromlott pusztult házokból
kenyereket kuldulva keressék.
Patvarral vegye el az uszorás minden ő
javait: ragadozzák és prédálják az idegenek minden
ő keresményét.
Ne legyen senki az, aki irgalmasságot nyújt-
son őhozzá, és senki ne könyörüljön az ő özvegyein
s árváin.
Legyen az ő vége kivágattatás: másodízen
nevök is teljességgel töröltessék.
Emlékezetben forogjon az Isten előtt az ő
atyjoknak vétke: és édes anyjoknak bűnei is el ne
töröltessenek.
Sőt az Úristen színe előtt forogjanak szünte-
len: kimiatt vágja ki ez földről minden emlékezete-
ket;
Azért, hogy ő sem akart soha irgalmasságot
cselekedi, sőt nyomorult szegény embereket kerge-
tett: és a keseredett, töredelmes szívűeket hogy meg-
ölné.
Kívánva kívánja az átkokat mint egy palástot és
származzanak belső részeiben mint a vizek: és mint
a kövér olaj csontainak belső velejére.
Legyenek az átkok rajta mint köntös, kivel
bétakaródzék: és mint övedzője, kivel derekát fel-
övedzi szüntelen.
Ez legyen jutalma az én ellenségimnek az
Úristentől: és mindazoknak, valakik gonoszt szólnak
az én lelkemre.
Te pedig, Uram, mindenható Isten, cseleked-
jél énvelem az te nagy nevedért: az te irgalmas-
ságodnak jóvolta szerént ments meg engemet.
Mert én nyomorult és szegény vagyok: és az
én szívem igen megsebesíttetett énbennem.
Mint az árnyék mint hajol el, csak úgy járká-
lok: idestova tibolygok csak, mint egy sáska.
Térdeim is csak botlanak a sok böjt miatt: és
húsomról lefogyott régi kövérsége.
De ezért is én csak gyaláztattam őtőlök: csak
csudálkozva néznek és fejeket csóválják énrajtam.
Segélj meg azért, én Uram Istenem, engemet:
szabadíts meg az te irgalmasságod szerént.
Hadd tudják meg, hogy az te isteni kezed for-
gódik énmellettem: és csak te, mindenható Úr, cse-
lekedted ezeket.
Hadd átkozzanak ők, te csak áldj meg enge-
met: támadozzanak, de szégyent valljanak, kin az te
szolgád örvendezzen.
Öltöztessenek azén ellenségim mind gyalá-
zatban: és takaróddzanak – mint felső palástban – az
szégyenvallásban.
Kiért felette igen megdicsírtetik az
mindenható Úristen az én számban: és nagy
sokaságok között dicsőségesen tiszteltetik.
Azért, hogy ő maga állott az nyomorultnak
jobbjára, hogy megszabadítsa sokféle kárhoztatásból
annak lelkét.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 1. kötet 149-151. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.