2016. ápr. 19.

Ismeretlen szerző: Báthory Gábor búcsúzkodása (1613)




(részlet

Napomnak tündöklő, fénylő szép csillaga,
Én ifjúságomnak örvendő virága,
Ragyogó, tündöklő hadi szép szerszáma
Heában készül volt ország oltalmára. (…)

Emlékezzetek rá, hogy Ráduly vajdával,
Havasban reámjött álnok fenevaddal,
Kopjámat eltörni az oláh vajdával,
Kész voltam megvíni fenye pogányokkal.

Pogányoknak hátat nem féltemben adtam,
De példámat azzal nektek én mutattam,
Hogy őket utálván, én nem társalkodtam,
Hozzátok hűségem sőt azzal mutattam.

Fejérvári székem hogy hátra vettettem,
Ne csudáld, hogy azt én másova rendeltem,
Istennek titkábúl Szebenben bémentem,
Hatalmas Istentül mert én így értettem:

Kisded székem naggyá jövendőben tenné,
Állapotom nekem ő följebb emelné,
Hazámnak romlását azzal épétené,
Sok szenvedés után székemben ültetne.

Szép szín alatt, Brassó, pogányt te béhozád,
Bethlen pogány Gábort ellenem támaszád,
Szűzek-, virágokat mind rabságra hajtád,
Sok jó vitézemet vélek levágatád.

Tombolván már örülsz, hogy szádban vankoncod,
Hátam mögé nekem ki mastan azt mondod:
Báthory Gábor mast Várad felé szállott,
Megvetették ágyát, de nem tudja, holott. (…)

Szép szín alatt engem Váradbúl kicsalván,
Magamat népemnek hogy én megmutatnám,
Mintegy mészárszékre, akképpen hajtattam,
Reménytelenképpen várbúl kizárlattam.

Jövendölt volt nékem akkor (éjjel) álmom:
Saskesellő fejemre, lásd, mely hamar szálljon,
Két szárnyával vervén, engem letagoljon,
Világos két szemem körmével kirúgjon.

Látván életemnek ő elfogyatói,
Az nagy ígéretért Plútónak hóhéri:
Környülvőnek engem, mint ördög kölkei,
Fegyverrel, puskákkal kíméletlen lőni.

Voltak én utánam hűséges hancsérim,
Más útra találtak menni jó híveim.
Látván, hogy nincsenek mellettem gyalogim,
Kardra kezdém vetni vitézi kezeim.

„Akartok ti mastan énnékem ártani?” –
Felszóval ott őket kezdém revogatni.
Számtalan sok lövést kezdének rám szórni,
Reménytelen magam kezdém oltalmazni. (…)

Nagy hertelenséggel éltem elfogyaták,
Remélvén ők azzal magoknak maradást.
Bátran már tehetnek nagy sok árultatást,
Gyilkosok örűlik ártatlan-vér-ontást.

Jövel, vedd markodban lölkömet, Istenem!
Az szent angyalokkal szolgáltass énnékem!
Vérben fagyván fekszik földnek színén testem,
Rajtam könyörűlő nincsen, én Istenem! (…)

Óh, szép nemzetségim, vitéz Báthorynak,
Szánjatok, hol vagytok, mert vadak, madarak,
Siratnak, kik szánnak, sok jó vitéz ifjak,
Erdélyi urakban kik elmaradtanak. (…)

Megoszlott seregek, csata-úszó rendek,
Szerelmes vitézim, szabad jó legények,
Hegyen, völgyön, vízen jártam tivéletek,
Diadalmas csatán forgottam köztetek.

Tanulatlanokbúl jó vitézt neveltem,
Hitünk-, Istenünkért véletek szenvedtem,
Csata-leshelyekben véletek legeltem,
Istennek szolgáit véletek őrzöttem.

Menjetek ki immár siralmas völgyekre,
Sírván kiáltsatok az magas kék égre:
Tekéntsen az Fölség ti könyörgéstekre,
Jussak tinektek is, urak, eszetekbe.

Óh, Báthory András, én jó vitéz öcsém,
Véled nem szólhatok, mert elfogyott éltem,
Szánj meg, vetessed föl én vitézi fejem,
Temesd tisztességgel én kimúlott testem.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 1. kötet 159-161. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.