2016. márc. 17.

Vekerdy Géza: Keresd az asszonyt





Abban az undorítóan rémes, állatias, borzalmas gyilkosságban, amely a minapában a tanyák között történt s amely borzadással töltött el mindenkit, minél erősebben faggatják a gyilkosjelöltet, annál több érdekes, sőt meglepő jelenség furakodik előtérbe.

Azokon az érdekességeken kívül, amelyek az első pillanatra szembeötlenek s amelyek a nagy tömeg előtt egyedüli érdekességek, még igen sok van olyan, amely után mélyebbre kell nézi, de amelyek azután meg is érdemlik ezt a mélybenézést. Mert hisz csak pillanatnyi érdekességek azok, hogy megtámadnak éjjel egy gyanútlan embert, hogy borzalmasa megölik, hogy a bosszú perverz kéjével megperzselik, hogy befognak egynéhány embert s gyilkosokként vallatják, hogy a gyilkosjelölt megőrül, hogy talán eredményt is érnek el s talán a halálnak is adnak egy embert, a társadalmi rend érdekében. Ezek csak múló érdekességek s csak a szenzációéhes közönségnek adnak pillanatnyi élvezetet, mámort.

Az első nagy, szomorú érdekesség ott kezdődik, mikor a nyomozóhatóság – látván, hogy rablógyilkosságról nincs szó -, biztos hangon kiadta a jelszót, amely csaknem ez lehetett: keresd az asszonyt! És keresték az asszonyt, mert hisz régi dolog, hogy a férfi sorsa a nő; keresték az asszonyt, mert bizonyára szomorú tapasztalat az, hogy ilyen szörnyű tragédiák nem játszódhatnak le anélkül, hogy finom asszonyi hajszálakból kötött hálóban ne akadnának rá a tragédia véresen szörnyű rugóira.

Lélektanilag nem tudták másként megmagyarázni az esetet a nyomozóhatóságok csak így, csak asszony révén. Talán az a gondolatuk volt, hogy férfi, ha nem rabolni megy, hanem bosszúját kielégíteni, akkor még van benne valami nemesen férfi, a butaság szülte bosszúvágy mellett is, akkor mégsem süllyed le annyira, hogy kielégítve bosszúszomját, még áldozata vonagló testének félig elevenen való megsütésében is kéjelegjen. Aki ilyet tesz, az vagy őrült vagy őrültté lett egy pillanatig a lelkében lappangó nagy, szörnyű fájdalomtól, amikor áldozata vonaglásában gyönyörködött.

Keresték az asszonyt! Kire, vajon kire szomorú ez? Az asszonyra? Vagy talán a férfire?

*

Keresd az asszonyt! S ha keresed, biztosan megtalálod.

Itt találtak kettőt is.

Az egyik felesége akart lenni az áldozatnak, a másik – a más felesége volt. Úgy mondják – a gyilkosé. S mind a kettő szeretője volt egy gazdag, öreg embernek, akinek sok pénze volt, de akit ennek ellenére valaki – úgy mondják, az asszony törvényes ura -, elküldött a tanya közeléből – örökre.

Ez a kép is tele van érdekességgel, bár régi, régi a nóta nagyon, csak nem végződik mindig ilyen tragikusan. Fiatal lányok máskor is szerették már gazdag, öreg embereket, szép menyecskék máskor is megcsalták az urukat – pénztelen fiatalokkal nagyon gyakran – pénzes öregekkel is örömest.

S itt kezdődik egy még nagyobb, még szomorúbb érdekesség!

Fiatal lányok furcsa szerelme fölött gyakran szemet hunynak az anyák, a menyecskék szerelme fölött a pénztelen, nyomorult férjek s mindkettő fölött – a világ. Megbotránkozva csak akkor beszélnek róla, mikor egy-egy nagy tragédia miatt már kell beszélni és kell megbotránkozni. Akkor van mit hallgatni egy darabig a nyomorult teremtésnek, akit a nagy hallgatással szépen bevezettek előbb a bűnbe. De nagyon sokáig akkor se foglalkoznak velük, hát mi az: elbukni egy lánynak, hát mi az: a házasságtörés utálatos bűnét elkövetni egy asszonynak?! Mik ezek ahhoz a „nagyobb” véres szenzációhoz, amit ezek miatt egy őrült elkövet. Ez, csak ez áll az előtérben. S ha az elveszettnek véletlenül nem sikerül elkerülni a büntetést, a halált, akkor ugyan hány embernek jut majd eszébe, hogy méltó helye volna a szederjes arcú, bűnös, halott férj bitófája mellett – egy másik bitónak is.

*

A rémes, nagy tragédiák érdekességeinek, talán érdekesebb részét képezik ezek s talán érdemes volna néha ezekkel is foglalkozni, ezekről is gondolkozni. Gondolkozni azon, hogy ezeknek a szomorú érdekességeknek vajon kik az okai. Talán a férfiak? Talán az asszonyok? Talán, talán mind a ketten??

Forrás: A Jövendő – 1. évf. 6. sz. Hódmezővásárhely, 1910. ápr. 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése