A
modern tudományos irodalom egyik igen széles látókörű, igen nagy képzettségű,
sokféle írói kvalitással megáldott, bár meglehetősen excentrikus képviselője:
Hatvany Lajos báró. Ez a dúsgazdag fiatal főúr, a születésénél és gazdasági
helyzeténél fogva reászakadt rendkívüli előnyöket okosan, bölcsen és igazán
példaszerűen használja fel. A hirtelen meggazdagodott s váratlanul
felbárósodott új főúri csemetékből egy szikra sincs ebben a mélyen gondolkozó,
új ösvényeket kereső, új igazságokat gyűjtő öntudatos íróban. Amíg kor- és
bajtársai lóversenyeken, színházakban, orfeumokba, külföldi fürdők strandjain
feszelegnek vagyoni jólétükkel és kongóan üres koponyáikkal, Hatvany Lajos
komoly, alapos és öntudatos tanulmányokat folytat. Bejárja a külföld minden
valamire való kulturfészkét s tudásba, ismeretekben, látásokban meggazdagodva
fogja meg a tollat s bár igen szokatlan, feltétlenül különös, sokak által
szertelennek mondott modorban, sajátszerű dialektikával, szinte tüntető
különcködéssel rögzíti papírra gondolatait, írásaiból diadalmasan tör elő
magvas, tartalmas egyénisége, kibontakozik egyéni intellektusa, komoly, alapos
tárgy, hely, ember és világismerete s finom, nagy értékeket sejtető művészi
intuíciója.
Ez
a könyve teljesen sajátszerű egyéni alkotás. Azokat az impressziókat mondja el
az író, melyeket a világirodalom legnagyobb alakjainak könyvei a lelkéből
kiváltanak. Rapszodikusan, szinte egzaltáltan beszél. Megértéséhez óriási
olvasottság, széleskörű, európai irodalmi tájékozottság kívántatik. Az egyik pillanatban
Maupassant gondolataival tépelődik, már a következő pillanatban Niels Lyhne
tragikus halálával foglalkozik, hogy már a következő percben Manon Lescau-ról,
Goethéről, Musset Alfrédről mondja el víziószerű impresszióit. Egy káprázatos,
ezer színekbe törő és színekbe olvadó szédítő tánc, vad, egzotikus galopp ez az
írás Lessig, Sainte-Beuve, Ruskin szellemi birodalmában s az olvasó még az
irodalmilag felettébb tájékozott is, - nem tudja, hogy az író végtelen nagy
olvasottságát, páratlan irodalmi műveltségét bámulja-e inkább, vagy pedig azt a
merész, stíltalan szertelenségét, mellyel játszva töri át magát minden eddigi
esztétikai formákon és szabályokon.
Amily
biztos, bátor és leszűrődött az ítélete Zoláról, Huysmansról, Wagnerről, annyi
tájékozottsággal szövő impresszióit az ifjú Werther, Voltaire, Ibsen szellemi
remekei körül s a legmodernebb és legdivatosabb naturalistákról: Strindberg,
Shaw, Wedekind, Wilke éppúgy megvannak az ő önálló, tiszta és találó
impressziói, mint a régi nagy klasszikusok mesteri, örök alkotásairól. És a
Hauptman hatalmas drámáiról épp annyi logikával, épp oly megismeréssel ír, akár
a Rousseau filozófiájáról, Ovid verseiről épp oly helyes ítéletet mond, mint
Tolsztoj regényeiről. Sajátszerű tónusának a jellemzésére szolgáljanak íme ezek
az Ovid jellemzésére írott következő sorai:
„Jer
Istennek vidám cimborája, te ambrózialakomás, te disztihon-faragó s azon felül
költő is; jer kedves mestere a Metamorfosisnak, jer és segíts. Te tudtad
elmondani, menekülő nimfák teste miként alakul át fává, bokorrá, karjuk mind
kezd rügyezni, keblük bimbózni, hajuk virágzani, fehér, csupasz lábuk görbe
gyökérré görcsösödni… Te, csakis te regélhetnél, jó öreg Ovid, az én lelkem
átalakulásainak sejtelmeiről!”
Így
jellemez egy Hauptman drámát:
„Íme:
itt egy színdarab, színpadi alkotás, mégpedig naturalisztikus. Hármas ok, hogy
a könyvet olvashatatlannak tartsa az ember. S mégis, ha olvasgatom, mintha
orgonazengést hallanék. A tiszta, a színtiszta líra sem bírhat lelkemben
tisztább hatást kiváltani. Egyetlen ez: Gerhart Hauptman ez!”
A
Hatvany Lajos különc, szertelen írása mindenesetre feltűnést fog kelteni s
lesznek, akik erre a mindig bizarr, de mindig mély, eredeti és lelkes alkotása
ellen ostoba vaskalapossággal dorongot emelnek. – Igaztalanul! vajha sok oly
lelkes, sok oly önzetlen, igaz, őszinte barátja és munkása volna a magyar
irodalomnak, mint ez a rendkívüli intelligens, igazán tartalmas, de írásaiban
szertelen és szabályt nem respektáló magyar főúr.
Forrás: A
Jövendő – 1. évf. 4. sz. Hódmezővásárhely, 1910. márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése