Ily
cím alatt adta ki verseit Büky György, egy tehetséges máramarosszigeti poéta.
Verseiben komoly és mély hangok csengenek. Fájdalmas, panasz-szavaiból igazság
érzik s melankóliája mindig meleg és mindig rokonszenves. Nem a titánok eget
ostromlása Büky György könyve, de a meleg érzések, őszinte lángolások, nagy,
emberi szomorúságok színes verseinek szerencsés gyűjteménye. Újat nem mond.
Témája neki is a szerelem, de amit mond, azok emberi érzések, emberi hangok,
igazak, mesterkéletlenek. Nagyobbára lírai versekből áll a kötet, de egy-egy
poémájában drámai erőt sejtető balladai lüktetések, rapszodikus kitörések is
világítanak a szerzőjük komoly tehetségére. Hellyel-közzel terjengős és
bőbeszédű. Poétának erre nincs szüksége.
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 6. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
ápr. 15.
Büky György: Valaki sír
Valaki sír… Öreg szobám ölében
Búsan ringatja a hold a fejét.
És szaggatja az ősz némán, sötéten
A szomorú fák lombos tetejét.
Valaki sír… Haldokló kerti rózsák
Emelgetik fel még bágyadt fejük.
Most sírja el a nyár hattyú-dalából
Az utolsó sort csendesen velük.
Valaki sír… Öreg szobám faláról
Egy vén tükör hosszan reám mered.
Benne egy arc.
Fonnyadt. Haldoklik ajka.
Hajában beteg virág-levelek.
Valaki sír… S az arc ott áll zokogva.
Forró szeméből kihalt a sugár.
Rám néz némán. Búcsúzik. Menni készül.
Elment. Meghalt. Ő volt a nyár.
Valaki sír. Én sírok. A szobámban
Búsan ringatja a hold a fejét.
S az erdőn egy fa tán remegve, fázva
Most dobja el utolsó levelét…
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 7. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
máj. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése