2015. jan. 10.

Aranytól – Aranyról: „NEM HAL MEG AZ, KI MILLIÓKRA KÖLTI DÚS ÉLTE KINCSÉT, ÁMBÁR NAPJA MÚL;”



Arany egykori főtitkári szobája az Akadémián

Egy nehezen vállalt kötelezettség


A Pestre költözést néhány héttel késleltette egy aggályos lélekkel vállalt nagy alkotás, az első azok között, amelyek Arany líráját e sorsdöntő években a legmagasabb csúcsra emelték. A Széchenyi emlékezete volt ez.

A kor nagy drámája az előző korszak végső, tragikus pillanatával kezdődött: azzal a pisztolylövéssel, amely 1860 húsvétján Döblingben* kioltotta Széchenyi életét.

Az Akadémia Aranytól klért a nemzet gyászához és a tragikusan eltávozott nagy férfiú érdeméhez méltó költeményt. Arany nem bízott a maga erejében, s csak hetekig tartó belső küzdelem után vállalta a feladatot. A nyári szünetben fogott munkához, s csak ennek bevégzése után költözött Pestre. Az Akadémia októberi nagygyűlésén olvasta fel a Széchenyi-ódát.

Benedek Marcell


Széchenyi emlékezete
(Részlet)

1
Egy szó nyilallott a hazán keresztül,
Egy röpke szóban annyi fájdalom;
Éreztük, amint e föld szíve rezdül
És átvonaglik róna, völgy, halom.
Az első hír, midőn a szót kimondta,
Önnön hangjától visszadöbbene;
Az első rémület kétségbe vonta:
Van-é még a magyarnak istene.

6
Megrontva bűnöd és a régi átok,
Beteg valál, s nem érzéd, oh magyar;
Nép, a hazában nem volt már hazátok:
Sírt még hogy adna, állt az ős ugar.
S mint lepke a fényt elkábulva issza,
Úgy lőn nekünk a romlás – élvezet;
Egy-két kebel fájt még a multba vissza:
Nem volt remény már, csak emlékezet.

7
De, mely a népek álmait virasztja,
Elhagyni a szelíd ég nem kívánt;
Széchenyit küldé végtelen malasztja
E holttetembe érző szív gyanánt,
Hogy lenne élet-ösztön a halónak,
Bénúlt idegre zsongitó hatás,
Reménye a remény nélkül valónak:
Önérzet, öntudat, feltámadás.

22
Értünk hevült, miattunk megszakadt szív,
Te, az enyészet ágyán porladó!
Késő, de tartozott szent hódolat hív:
Egy nemzeté, ím, e hálás adó.
El kelle buknunk – haj, minő tanulmány! –
Meg kelle törnöd – oh, mily áldozat! –
Hogy romjaidra s romjainkra hullván,
Adjunk, Igaz! tenéked igazat.

24
Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.
(1860)


Két nagy vers születése


Érdemes (…) odafigyelni arra, hogy a bizakodó, bizalmat áhító s parancsoló ódákban éppúgy megmutatkozik Arany lelkének kettőssége, mint a szabadságharc második felében létrejött nagy versekben. A Rendületlenül egyaránt csodálatot kelt ritka arányérzékkel kialakított szerkezetével, a legfőbb veszélyeket és erényeket egymásra halmozó, súlyos dialektikájával* s kivételes tömörségével; de végül is retorikusan* hat kissé tanáros építkezésével, intelmeivel. Sokkal erőteljesebb, főként kezdetének tétova rémületével, a döntéstől rettegve visszatorpanó végzetérzésével s a lehetetlent is elérő életerőbe vetett bizalmával a Magányban, amelynek Az ember tragédiája záróigéit előlegező optimizmusát is hitelesíti a kétségnek az a mélysége, amelyből a költő felküzdötte magát.

Keresztury Dezső

Aranytól - Aranyról: „… A BALLADÁKHOZ FORDULÉK”


Arany költeményeinek 1867-es  kiadása
Hogyan kezdett Arany balladákat írni?


(…) egy (1853 óta tapasztalt) fizikai változásom mindinkább elcsüggeszte, hogy nagyobb művet valaha befejezhessek. A kisebb költemények ez idő tájt meglehetősen felszaporodtak; de minden kísérlet, a nagyobbakat egész kitartással révpartra vonszolni, csak fájdalmas elégedetlenségben végződött. Így lettem én, hajlamom, irányom, munkaösztönöm dacára, szubjektív* költő, egyes lírai sóhajokba tördelve szét fájó lelkemet. Midőn (..) nyugalmam vissza kezde térni: a balladákhoz fordulék. Ezek elsőjét (…) még 1858-ban írtam, csupán népdalunk nyomán indulva, előbb, mint csak egyet is láttam volna az északi balladákból.

Az Elegyes költői darabok előszavából



Arany balladakorszakai


(…) Aranynak két nagy balladakorszaka van: a nagykőrösi, valamint élete alkonyán, az Őszikék-korszak, mely az öregkori líra néhány egyedülálló darabján kívül a felújult balladai alkotókedv remekléseivel is szolgál. A nagykőrösi korszak zömét a történelmi tárgyú balladák alkotják, de ez a korszak folytatja tovább a parasztballada 1848 előtt kezdődő vonulatát is (pl. az Ágnes asszonnyal). Az Őszikék-korszakban eltűnik a történelmi (…) ballada, gazdagabbá válik a paraszti jelleg (Tengeri-hántás, Vörös Rébék), s feltűnik a magyar nagyvárosi költészet tragikus nyitányaként a kapitalizmus haláltánctematikája* (Híd-avatás).


Aranytól - Aranyról: „HEJ NAGY-KŐRÖS HÍRES VÁROS..."





Tabló Arany János kiemelkedő tanártársairól


Határozat Arany Nagykőrösre való meghívásáról


Indítványba tétetett, hogy miután Varga János mérnök úr a mathesis* tanszéket el nem vállalta, köztudomás szerint pedig ifjú Szász Károly úr* - ki a magyar irodalomra választatott el – a mathesisben is kitűnő képzettséggel bír, sőt barátai előtt tett nyilatkozata szerint inkább szerette volna, ha a mathesisre választatott volna el, aminthogy e tanszékre szintén folyamodott: tanácsos volna azért ezen tisztelt professzor urat a mathesis tanszékére alkalmazni, és az ezáltal megürülendő magyar Litteratura tanszékére pedig honunk egyik nevezetes költőjét, Arany János urat, mint ki a nevelésben szintén jártas s hajlamokkal bír, meghívni.

Végzés:

A indítvány az egyháztanács által köztetszéssel fogadtatván, Szász Károly professzor úr, mint aki a mathesis tanszékére szintén folyamodott, s többek előadása szerint e tudomány iránt különös hajlammal viseltetik, e tanszékre akként tétetik át, hogy az ekként megüresedett magyar irodalom tanszékére Arany János úr, mint aki az irodalom mezején magának kitűnő helyet vívott ki, alkalmaztatik, és meghívása elrendeltetvén, a meghívólevél feltétele és elküldésére jegyző Nagy Gáspár megbízatik.

A nagykőrösi egyháztanács jegyzőkönyvéből
(1851. október 8.)


Úton Nagykőrös felé


(…) talán október utolsó hetében nekivágtak a nagy útnak. El lehet képzelni, milyen könnyhullatás közben borult egymás nyakába az asszonynép, hiszen Aranyné eddig még akkor sem adta fel családi hajléklát Szalontán, mikor férje Debrecen, majd pest felé irányította a maga élete fonalát. Jámborné Arany Sára még a legközelebbi erdőig is elkísérte őket, valami rossz sejtelemtől vezettetve: hátha nem is látja már többet egyetlen testvérét! A dobozi erdőben aztán eltévedt a kocsis: vissza kellett kanyarodni jó darabon. Végre mégiscsak megtalálták az irányt. Nem valami kövezett útra kell gondolni: a fontosabb helységek felé egyszerű földutat vágtak a szekerek. Estére szerencsésen elérkeztek Békésre, s ott éjszakáztak. (…)

Másnap a kondorosi csárdában falatoztak (…)

Tartottak egy kicsit a betyároktól is, de azok szerencsére nem kerültek útjukba. Pedig a szabadságharc utáni tanácstalanságban nagyon megszaporodott a számuk… Fáradtan érkeztek estefelé a Tisza mellé, Vezseny alá. (…) Újság volt a gyerekeknek a komp, mely a szekérrel együtt hamarosan átszállította az egész családot. A nádfedeles, tisztes papi ház meleg szeretettel fogadta őket. (..)

Hamarosan az asztalra került a párolgó paprikás csirke meg mellé a híres vezsenyi bor. Felengedtek a szívek, s Arany elbeszélte sorsukat, bajukat. (…)

Másnap a ház népéből elsőnek a Nagytiszteletű Úr kelt fel. Kőrösön hetipiacos nap volt, s erre Vezsenyből sokan jártak be.

Előhívatta hát legértelmesebb hívét, a kurátort,* s megüzente vele a hírt, amint kérték a kőrösiek:

- Arany professzor úr családjával együtt szerencsésen ideérkezett. Ma reggel továbbindulnak, s a délután folyamán várhatják őket Kőrösön!...

Bizony a kora reggelből úgy fél délelőtt lett, mert a gyerekekbe nagyon nehezen lehetett lelket verni. No, de azt a négy-öt mérföldet már majd csak végigporoszkálják a lovak, s idejére megérkeznek…

(…)
De sok mindenre gondolhatott közben Arany: hogy lesz, mint lesz! Hiszen ő nem készült tanárnak… Igaz, praeceptorkodott* Szalontán is, majd Kisújszálláson, de hát egészen alsó fokon… Szinte menekült a pedagóguspálya elől. (…) S íme, megint üldözi (…).

- NO, mindegy: már benne vagyok – gondolta (…) .

Izgalmában le-leszállt a kocsiról. Csak pipája bodor füstfelhője mutatta, hogy erősen gondolkodik valamin…

Késő délutánra járt már az idő, amikor beértek Nagykőrös határába…

Török László

Aranytól - Aranyról: „EMBER LENNI MINDÉG, MINDEN KÖRÜLMÉNYBEN"



Részlet a Letészem a lantot kéziratából


Szilágyi István levele Aranyhoz a szabadságharc bukása után

Sziget, 1850. január 4.

Kedvesem! Magadtól kell megtudakolnom: éltek-e? s hogy? Több levelet küldtem Szalontára, s többekhez; egy sem, s egyszer sem küldött kérdéseimre feleletet. Balgatagság volna ez idő szerint többet tudni akarnom, mint ami szívemet, lelkemet egyelőre kielégíti. Ne ütközzél tehát meg e csak néhány sorban, de szólj, írj, bár csak ennyit, s én nyugodt leszek.

Élsz-e te és a tieid? s minő sorban (amennyire levélre bízható). - - -

A mi Sándorunkról neje- s kisdedéről mit tudsz? … Csókollak minden tieiddel!

Sz. I.


Arany válaszlevele Szilágyi Istvánnak

Szalonta, 1850. január 19.

Kedves Barátom!

Leveledet vettem s jólesett tapasztalnom, hogy még van ember, ki rólam emlékezik. Azonban tőlem körülményes választ ne várj, mert a körülmények nem engedik. Annyit írhatok, hogy egészség és levegő dolgában nem szűkölködünk. Itt, bérszobában lakunk etc., s élünk, ahogy lehet, míg lehet.

(…)
Ölellek, nőm üdvözöl.

igaz barátod A. János


Aranytól-Aranyról: „S DÖBBENVE ISMERIK FEL RAJZOMON EGY-EGY VONÁST, MIT SZELLEMUJJA VON."



Petőfi rajza Aranyról

Petőfi első levele Arany Jánoshoz


Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az Életképek-ben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarább akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyest műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!

Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony… minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisis* őszinte szolgája

Petőfi Sándor


Arany Jánoshoz

TOLDI irójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla… te gyujtottad úgy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog Pazar fénnyel?

Arany barátja: Petőfi Sándor

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban, nem tanulni, hiába,
Ilyet… a természet tanított tégedet.

Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,
De oly tiszta is, mint a puszták harangja,
Melynek csengése a rónákon keresztül
Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára
Hullatja keblének mennyei mannáját,
A szegény nép! olyan felhős láthatára,
S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,
Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,
Egy édes álom a kemény nyoszolyára! –

Ezen gondolatok elmém környékezték,
Midőn a költői szent hegyre jövék fel;
Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

Petőfi Sándor (Pest, 1847. február eleje)