Arany egykori főtitkári szobája az Akadémián |
Egy nehezen vállalt
kötelezettség
A Pestre költözést néhány héttel késleltette egy
aggályos lélekkel vállalt nagy alkotás, az első azok között, amelyek Arany
líráját e sorsdöntő években a legmagasabb csúcsra emelték. A Széchenyi emlékezete volt ez.
A kor nagy drámája az előző korszak végső,
tragikus pillanatával kezdődött: azzal a pisztolylövéssel, amely 1860 húsvétján
Döblingben* kioltotta Széchenyi életét.
Az Akadémia Aranytól klért a nemzet gyászához és
a tragikusan eltávozott nagy férfiú érdeméhez méltó költeményt. Arany nem
bízott a maga erejében, s csak hetekig tartó belső küzdelem után vállalta a
feladatot. A nyári szünetben fogott munkához, s csak ennek bevégzése után
költözött Pestre. Az Akadémia októberi nagygyűlésén olvasta fel a Széchenyi-ódát.
Benedek Marcell
Széchenyi emlékezete
(Részlet)
1
Egy
szó nyilallott a hazán keresztül,
Egy
röpke szóban annyi fájdalom;
Éreztük,
amint e föld szíve rezdül
És
átvonaglik róna, völgy, halom.
Az
első hír, midőn a szót kimondta,
Önnön
hangjától visszadöbbene;
Az
első rémület kétségbe vonta:
Van-é
még a magyarnak istene.
6
Megrontva
bűnöd és a régi átok,
Beteg
valál, s nem érzéd, oh magyar;
Nép,
a hazában nem volt már hazátok:
Sírt
még hogy adna, állt az ős ugar.
S
mint lepke a fényt elkábulva issza,
Úgy
lőn nekünk a romlás – élvezet;
Egy-két
kebel fájt még a multba vissza:
Nem
volt remény már, csak emlékezet.
7
De,
mely a népek álmait virasztja,
Elhagyni
a szelíd ég nem kívánt;
Széchenyit
küldé végtelen malasztja
E
holttetembe érző szív gyanánt,
Hogy
lenne élet-ösztön a halónak,
Bénúlt
idegre zsongitó hatás,
Reménye
a remény nélkül valónak:
Önérzet,
öntudat, feltámadás.
22
Értünk
hevült, miattunk megszakadt szív,
Te,
az enyészet ágyán porladó!
Késő,
de tartozott szent hódolat hív:
Egy
nemzeté, ím, e hálás adó.
El
kelle buknunk – haj, minő tanulmány! –
Meg
kelle törnöd – oh, mily áldozat! –
Hogy
romjaidra s romjainkra hullván,
Adjunk,
Igaz! tenéked igazat.
24
Nem
hal meg az, ki milliókra költi
Dús
élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem
lerázván, ami benne földi,
Egy
éltető eszmévé finomul,
Mely
fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint
időben, térben távozik;
Melyhez
tekint fel az utód erénye:
Óhajt,
remél, hisz és imádkozik.
(1860)
Két nagy vers születése
Érdemes (…) odafigyelni arra, hogy a bizakodó,
bizalmat áhító s parancsoló ódákban éppúgy megmutatkozik Arany lelkének
kettőssége, mint a szabadságharc második felében létrejött nagy versekben. A Rendületlenül egyaránt csodálatot kelt
ritka arányérzékkel kialakított szerkezetével, a legfőbb veszélyeket és
erényeket egymásra halmozó, súlyos dialektikájával* s kivételes tömörségével;
de végül is retorikusan* hat kissé tanáros építkezésével, intelmeivel. Sokkal
erőteljesebb, főként kezdetének tétova rémületével, a döntéstől rettegve
visszatorpanó végzetérzésével s a lehetetlent is elérő életerőbe vetett
bizalmával a Magányban, amelynek Az ember tragédiája záróigéit előlegező
optimizmusát is hitelesíti a kétségnek az a mélysége, amelyből a költő
felküzdötte magát.
Keresztury Dezső