2014. febr. 24.

Carducci (1835-1907): Vergilius

Forrás: wikipedia.org

Mint amikor az elperzselt mezőt
Hűssel süti a hold szelíd korongja,
S szűk partja közt a fehér fénybe szőtt
Folyó dalol csillámosan s borongva,
S egy titkos fülemüle cseng a lombból,
S víg dallal zeng a táj, s a lomb előtt
Egy vándor szőke kedvesére gondol
S hallgatva áll s felejti az időt –
S az anya is, ki meddő gyászba bomlott,
Egy sírhantról a fényes égre pillant,
S e hajnalon nem fáj a szívbe vert seb –
Kacag a tenger és a messzi dombok,
A nagy fák közt friss szél sóhaja illan:
Isteni Költő, ilyen a te versed!

(Ford.: Kardos László)

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 228. old.)

Anna de Noailles (1876-1930): Ha egyszer meghalok



Ha egyszer meghalok, e könyv hirdesse majd:
Szívből szerettem én az örömöt s a dalt, -
Hadd lássa a jövő, hadd mondja el ez ének:
Mily kedves volt nekem e víg világ, az élet.

A munkás rétet és tanyát figyeltem én
A négyszer változó esztendő ütemén,
Mert szép a föld, a víz s a láng, ha égbe reszket,
Szép mindenütt, de benn, lelkemben, ott a legszebb.

Elmondtam mind, amit éreztem s láttam itt,
Nem félte szívem az igazság láncait,
Oly szerelem lakott szívemben, oly tüzesség,
Méltó, hogy néha még holtában is szeressék,

S egy ifjú egykoron, olvasván versemet,
Érezze, hogy szíve megdobban, megremeg,
És hús-vér asszonyát, az élőt, elfelejtve,
Csak engem hívjon és öleljen át a lelke…

(Ford.: Kardos László)
(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 228-229. old.)

Vapcárov (1909-1942): Utolsó vers



Irgalmatlan, kegyetlen, ádáz
Harc a mi harcunk, - azt mondják: eposz.
Lebuktam, s a helyemre más áll…
Egy emberélet – nem oszt, nem szoroz!

Sortűz után pondrókkal vár az árok.
Ez a logika odalenn.
De új viharban újra harcba szállok,
Népem, szerelmem, mindenem!

1942. július 20., délután 2 órakor

(Ford.: Kardos László) 

(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai – Szépirodalmi Könyvkiadó 1953., 371. old.)