Az útszélen szegényrongy foszladoz
a sekély tócsa nedvén.
Derengenek a házak vállai
a feketét levetvén.
Mert így tűnik el ám az éjszaka
óvatlan pillanatban
s köröttünk és fölöttünk halovány
s alattad és alattam
a piszkosfehér s csupa lagymatag
köd. Gonosz és kis titka
vén kapukulcsnak csillámlik puha
szemét között sunyítva,
egy hűvös zúgban. Lélektelen őt
nyújtózkodik s nem ér el
sehova sem. Tisztes fa, megrabolt
bólong kopár fejével.
Le-lecsap és fut, szökken görcsösen
nyílik, csukódik lebben:
gazdátlan sírás keresi halott
urát a szürkületben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése