2014. jan. 28.

A költői magatartásforma változása Babits Mihály életművében a Sziget és tenger (1925) című kötet időszakától





(1883-1941)

A Nyugat nagy nemzedékének kiemelkedő alkotója, a nyugatosok egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb életművét hozta létre. Korai lírája a klasszikus modern gondolati költészet kiemelkedő példája. Lírája egyrészt kötődik a XIX. századi magyar irodalmi hagyomány (Arany, Vörösmarty) tárgyiasabb költészetéhez, másrészt merít a világirodalom ösztönző hatásából is (Browning, Swinburne). Költészete jelentős európai hagyományokat: formákat, műfajokat, témákat, versmértékeket örökített át a klasszikus modernség lírájába. Felfogása szerint a költő szükségképpen konzervatív, vagyis klasszikus hagyományok és értékek őrzője.

Tudós költő (latin: poeta doctus), aki széleskörű műveltséganyagot mozgósít, gazdag irodalomtörténeti, irodalomelméleti, valamint mesterségbeli tudással bír, és ennek megfelelő művészi gonddal formálja meg alkotásait. Emberi magatartását és líráját a sokirányú érdeklődés, valamint a módszeres tájékozódás igénye jellemzi. A bölcseleti irányultság költészetének meghatározó vonása. Világképének alapja a keresztény platonizmus (Szent Ágoston), amely nem hisz az ember eredendő jóságában vagy gonoszságában, de belső küzdelem árán megvalósíthatónak tartja a jóság győzelmét. E felfogás jelzi Babits világlátásának erkölcsi alapvetését is.

2014. jan. 27.

A HOMÉROSZI EPOSZOK – Iliász, Odüsszeia



Égre törő szándékkal robbannak be a művelődéstörténet világába a nemzeti kultúrákat megnyitó, ifjú erőtől duzzadó nagyeposzok, mint a Mahábhárata, Királyok könyve, Iliász – írja Lakatos István. – A világirodalom nagy eposzait vizsgálva, a közös szándékoknak, tárgyaknak, motívumoknak lépten-nyomon oly tömegére bukkanunk, amilyent hiába keresnénk a lírai vagy a drámai költészetben, hiába a prózai epikában, tehát a novellában vagy a regényben.” Ezek az eposzok összegzik nemzetük történetét, teljes mitológiájuk kelléktárát is felhasználva. Enciklopédikus igénnyel lépnek fel: megismertetik népük egész kultúráját – tudományát, vallását (hitvilágát), erkölcsét, mindennapi életét, szokásait, társadalmi berendezkedését.
Ám ahány eposz, annyiféle. Olyan meghatározást tehát, amely minden kontinens minden eposzára érvényes lenne, nem lehet adni. Volt tudós (Marót Károly), aki szerint a világirodalomban csak egy igazi nagyeposz van, s ez az Iliász. Érvényes nagyjából mindre, hogy egységes kompozíciójú, hosszabb terjedelmű, verses epikai mű. Tárgya egy egész nemzetre kiható esemény, mitológiai, mondai háttérrel. Főhőse nem egyszerű ember, hanem isteni eredetű, óriás erejű nemzeti hős, akinek valamiféle isteni küldetése van: a végzet szemelte ki feladata elvégzésére. Az eposz végkicsengése nem lehet hát tragikus, optimistának kell lennie. Hangvétele tárgyilagos, előadásmódja a sok-sok epizód miatt részletező. Az eposzok formai szabályait az Iliászból – mint az eposzból vonták le. Ezek: az invokáció (égi lény segítségül hívása), az expozíció (a tárgy megjelölése a költemény elején), az enumeráció (seregszemle), a mitológiai apparátus (csodás elem, isteni beavatkozás), az eposzi bőbeszédűség, a nagy hasonlatok, állandó díszítőjelzők, ismétlődő kifejezések.

Eredetüket tekintve vannak naiv vagy népeposzok (pl. a Kalevipoeg), illetve műeposzok. A műeposz lehet nemzeti (pl. Zrínyi: Szigeti veszedelem), romantikus (pl. Byron: Don Juan), vallásos (pl. Klopstock: Messiás) és komikus eposz (Petőfi: A helység kalapácsa).

Amint a világ egy csodával, a világteremtéssel kezdődik, hasonlóképp az irodalomtörténet első ténye is egy csoda (és egyben egy világ teremtése). Homérosz eposzai, a legrégibb irodalmi emlékek, mindjárt a legtökéletesebb művek közé tartoznak, és eljövendő évezredek számára mintául szolgáltak a költészetnek” – írja egy helyütt Szerb Antal. Kiváló ízléssel megkomponált remekművek – szemben a meglehetősen laza szerkesztésű, inkább részleteiben élvezhető eposzokkal (Rámájana, Kalevala vagy Tasso: Megszabadított Jeruzsálem).

A homéroszi eposzok nemcsak az archaikus görög, de az európai irodalomnak is első írott versemlékei. Szinte érthetetlen, hogy előzmények nélkül két ilyen művet alkothatott egy nép. A két eposz „kész fegyverzetben ugrik elő a múlt sötétjéből, mint Athéné a Zeusz homlokából” – mondja szellemesen Babits Mihály.

Ha elődei nem is, előzményei bizonyára voltak, csak az írásbeliség kezdeti fokán ezek nem maradtak fenn. Talán mert csak a tökéletest tartották méltónak a lejegyzésre, az utókorra való átörökítésre. Az írást ugyanis már ismerték, nemhogy Homérosz korában, de azelőtt hat évszázaddal is. Az írás tudománya azonban csak kevesek kiváltsága volt, a költők műveiket szóban adták elő. Ahhoz, hogy meggyőzően recitálják, meg kellett tanulniuk – s a legjobbakat tanulták meg, így csak ezeket jegyezték le később. Ilyenek voltak a trójai mondakört idéző dalciklusok. Ezek későbbi megfogalmazása az Iliász és az Odüsszeia, melyeket a hagyomány szerint Homérosz öntött formába.

E tudatos költői alkotások remek képet adnak a korabeli görögség mindennapi életéről, a mesterségekről, vallásról, a kultúra fejlettségéről. Jó példa erre az Iliászban Akhilleusz pajzsának leírása. Ezt a csodálatos remekművet Héphaisztosz kovácsisten készítette:

Ányos Pál (1756-1784): A csalfa szívnek megvetése

Forrás: www.sulinet.hu

1.
Hasztalan mászkálsz lábomnál,
Esmérem már szivedet:
Nincs helyed buzgóságomnál,
Mert megszegted hitedet.
Menj annak nyögni ölében,
Kinek leltél szerelmében
Édesb kellemetességet,
Mint nálam gyönyörűséget.

2.
Nem bízom színre magamat
Ezután ha szeretek;
Láng gerjessze fel lángomat,
Különben nem éghetek.
Még kék szemeknek sem hiszek,
Sem szóknak, melyek, mint vizek,
Kedvesek, míg csergedeznek,
S a lehellettel enyésznek.

3.
Legalább e hasznát vettem
Megcsalt szeretetemnek;
Noha többet érdemlettem, -
De ez elég szivemnek.
Te pedig, ha jut eszedben,
Mely nemtelen vagy szivedben,
Pirulj, s felejts el engemet.-
Háláld evvel hívségemet.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

2014. jan. 25.

Walter de la Mare: Kenderike



A lombos bokron, tüskék
és rózsák közt üde
kis fényesség cicázik,
egy csivogó kenderike.
Kicsike darab élet,
de ettől szépül át
a szél, a nap, a harmat:
a lüktető világ;
mintha szederinda s arany
rekettye, mind az övé
volna, kankalin, mézfű,
e pici föttyösé;
mintha csak érte virulna
itt minden, ami szép,
s egyetlen szárnycsapásra
egy dalba foszlanék

Ford.: Kardos László


(Forrás: Tiszántúli Figyelő – 1935.febr.)

Kiss Tamás (1912-2003): Emlékezés



Én megfogom, ami eltűnt,
megállítom, ami forog.

Most lázban ül téli kertünk;
nyári csókodra gondolok.

Nagy gondjaim vén bazárba
játékok sípjába tettem,

s az életem, az életem
kalitkába van bezárva.

Wágner nagy lelke bugyborog
most fülemben s az este

úgy szánt rajtam és úgy forog,
mint tavon a füsti fecske.


(Forrás: Tiszántúli Figyelő – 1935.febr.)

Sinka István (1897-1969): Zümmögő óda a fekete föld fiához



A te istened örök, a te fiaid szépek,
te csak dalolj – Erős vagy te mint amoda a hegyek,
miket Bihar emel s miken nyomorult apád járt
nyomorult talpaival, míg urai itták a bort
s puskázták a vadat…
S neki nem jutott, jaj! csak egy lerévült pillanat,
hogy sirathassa magát énekben,
keserűn egy nádihegedűn – Ámde
anyáid se éltek különben:
nyöszörgő tölgyfa bölcsőben, fűzfalábon
ringattak  t é g e d   ő k, tejért imádkozva
s hosszú szempilláikon könnyeket gyűjtve
a gyász elé, ha kardot fogtak néha
a bús földmívelők. Igaz, ők is
szikrázták a harcot, s igaz:
szemükbe kiült dalolni a szabadság.

Te csak dalolj! – hazámnak, hegyeimnek
egyetlen kősziklája: húsa húsomnak, vére véremnek –
Fuss ide hozzám, én vagyok az utolsó, nagy szeretőd:
a költő, ki megáldom dünnyögő barmaidat, fiad, lányod,
asszonyod, kicsi teknőd kovászát – s adok neked
a napjaimból egy napot… ha elfogadod irgalomból.


(Forrás: Tiszántúli Figyelő – 1935.febr.)

Keszi Imre (1910-1974): Sztoikus

Keszi Imre - forrás: mek.oszk.hu


Vonulj el a világból! rengeteg
a bánat itt. A keserű pohárból
jó nagyot húztál. Tisztulj meg a sárból,
mit csúfosan rád dobtak emberek.

Rejtsen el hát erdő és rengeteg,
arcod ne lássék elvadult szakálltól;
hegy árnyékába bújj, ahol madár szól
s végigsöpör eső és fergeteg.

S ha hallasz jajgatást mély hosszú este,
kezed ne nyújtsd ki, hogy a szenvedőt
segítsd: tudod a bajt maga kereste.

S ha látsz majd utat, harcra vezetőt,
el ne feledd, hogy jártál te már itten
s kevély léptében rádtiport az isten.


(Forrás: Tiszántúli Figyelő – 1934. dec.)

Eszterházy Pál nádor: Egy ártatlan ifjunak panasza Cupidora

Forrás: mek.oszk.hu

1.
Nyisd meg én torkomat keserves sírásra
Apollo, mert ímé jutok árvaságra,
Kiért, mint gelicze nem száll az zöld ágra,
Ugy szívem nem kiván jtni vígasságra.

2.
Nyissátok meg Musák szemeim forrását,
Keserű szívemnek neveljem sírását,
Echo kiáltsad meg lölköm sohajtását,
Ifjuságomnak gyászoljam fogyását.

3.
Mert sebet csináltál Cupido szívemben,
Kinek orvossága nincsen semmi fűben,
Mint az nap forgódik messze környületben
Ugy búm, s ugy bánatom forog én szívemben.

2014. jan. 24.

Földi János (1755-1801): Enyim Juliska

Földi János - Muhi Sándor grafikája


Örömömnek gyönyörű hajnala tetszik!
Jegyesem már, kit akartam, Juliánnám!
Jegyesem már Juliánnám! – örömöm hajnala tetszik!

Ha Juliskám maga szívébe vesz engem,
Nem irígylem sem ama Gracchusok anyját,
Sem ama trójai herceg piperézett Helenáját.

Az Apollóm s Eratóm karjai közzül
Megyek immár Julisom karjai közzé.
Julisom karjai közzül meg azok karjai közzé.

Te vagy immár bizodalmam! Te reményem!
Te maradj tárgya szerelmemnek örökre,
Juli kincsem! Juli szépem! Juli díszem! Juli fényem!


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Virág Benedek (1754-1830): Phyllishez



Óh, Phyllis! nem igen gyakorta járnak
Már a csintalan ifjak ablakodra;
Víg dalt zengnek ugyan, de bánatodra:
„Alszol, Phyllis? Aludj.” – S magadra zárnak.

Eltűntét nevetik vidám sugárnak:
Nem vágynak vetekedve bal karodra,
Mint hajdan, sem örömszülő borodra;
Rózsákból koszorút fejekre várnak.

Nékik zöld kikelet virága tetszik,
Melyet gyenge Zephyr szelíd kezével
Dajkált, s óva nevelt egek vizével.

A lombot, ha csörög s törik, lemetszik,
S hajtják Mulciber égető kohába
Vagy széltől zajosan folyó Dunába.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Révai Miklós (1750-1807): Szerető nyavalya

Forrás: mek.oszk.hu - Révai Miklós

KATULL’ VERSE UTÁN

Gyűlölök, szeretek:
Illyen csoda hogy lehetek?
Nem tudom, csak érzem,
És kínomban szívem vérzem.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Rájnis József (1741-1812): A férjről és asszonyról

Forrás: Eduard Manet - internet

Példabeszéd, hogy férjének koronája az asszony:
Így a férfi király, de koronája nehéz.


Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Baróti Szabó Dávid (1739-1819): Egynémelly kisasszonyról

Forrás: mek.oszk.hu


Nem tud fonni; sütés-főzéshez nem tud; ha varrni
Nógatod, így szóll: illy kézbe nem illik ez is.
Látni majorsághoz; konyhába tekénteni; nézni
Élés-tárt: dámák tisztivel egybe nem áll.
Lánykérő, máris megijedsz? félelmedet hagyd el,
És őbenne minő dísz vagyon, halljad elébb:
Tíz óráig hever, s mikoron felocsódik, imígyen
Kezdi: - Tejes kávét! Kész vagy-e, Panna, vele? –
Azt megiván kikel a pelyhből, kendőzik, előtte
A sok bóbita, gyöngy, pántlika, csipke, kenet.
Tüköriben csaknem délig mustrálja személyét,
Míg lepkéje s csigás fürt haja rendbe nem áll.
A templomba vasárnapokon elballag ugyancsak,
És ha-mi posta misén ott lehet, úntig elég.
Utcát látni kijő, gyűlnek nőszői, középre
Fogják s mint bénát fel meg alá vezetik.
Friss; táncos; bőven költő; jó francia, német;
Szép s szépet szerető; hetyke, beszédes, eszes.
Várja szerencséjét. Próbáld megkérni: tied lesz,
Első kérőnek szánta, fogadta kezét.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Orczy Lőrinc (1718-1789): A magyar szépekhez


RÉSZLET

Szépek! természetnek csodás alkotmányi,
Öszvekevert nemnek díszes oltoványi,
Földi embereknek szeretett bálványi,
Ti vagytok világnak vonzó szivárványi.

Mikor az Alkotó gyúrta testeteket,
A ti kovásztokban hinte sokféléket,
Úgy vélem mágnesből nem kicsiny részeket,
Kevert, mert bírjátok a mi szíveinket.

Nincsen Newton, nincs Leibnitz, ki tudjon leírni,
Hiába titeket anatomizálni,
Minden állatokat könnyebb ábrázolni,
Mint néktek csak egyik percetekről szólni.

Salamon rólatok mit azt rövideden
Szóla, nem volt szinte talán esméretlen,
Nem leszek hozzátok én olyan kegyetlen,
Hogy mondjam, az asszonyállat telhetetlen.

Megtompul az elme ennek vizsgálásán,
Az ész kiüresül ennek leírásán,
Könnyebb tétovázni Daedalus járásán,
Mint csak egy asszonynak elmenni nyomásán.

Romlottság, mely vagyon nyomorult emberben
Közönséges ugyan, de nem oly mértékben,
Nagyobb állandóság van a férfivérben,
Nagy állhatatlanság az asszonyi nemben.

A ti szivecskétek aminő hajlongó,
Az eszetek szinte olyformán bolyongó,
Április formára kedvetek borongó.
Harag és szeretet egyaránt csak ingó.

Az embert nevezték hajdan kis világnak,
Én az asszonyotokat tartom más állatnak,
Filozófusok is az ilyen madárnak
Magyarázásáról sokat disputálnak.

Nincsen annyi barlang Tátrának hegyében,
Mennyi rejtek vagyon asszonyok szívében,
Nincsen oly élesség Argusnak szemében,
Mely bétekinthessen e jeles örvényben.

Mást hinni, mást szólni, mást belől gondolni,
Azt, mit nem akartok, kívül úgy mutatni,
Titkot, csalfaságot el tudni takarni,
Szemet, szót, jeleket hazugságban hagyni.

Akit most szerettél, azt mindjárt gyűlölni,
Akit ma dicsértél, azt holnap gyalázni,
Ennek kedve ellen szívét ajánlani,
Mástól barátságot hívséget elhúzni.

Esküdni, hazudni, sírni, reménykedni,
Örülni, törődni, ismét hízelkedni,
Szeretni, gyűlölni, nem szólni, felelni,
Egyszersmind némulni, már sokat beszélni.

Tréfát indítani, mélyen gondolkozni:
Ma kedvet mutatni, holnap unatkozni,
Ma tetszik heverni, holnap már utazni,
A Comediáról menni imádkozni.

Most cifra, most lusta ruhába öltözni,
Társaságot unni, mint szent elrejtezni,
Egész éjszakákon ismét dorbézolni,
Világot útálni, hozzá ragaszkodni.

Ígirni, nem adni, napra halasztani,
Puszta reménységgel szerelmest táplálni,
Ájulást, kétségben esést csak nevetni,
Előttünk meghalni, ismét feltámadni.

Elhagyom, mit Mózes írt Éden kertéről,
Semmit nem említek Gomorra helyéről,
Szólok ezután lett sok más történetről,
Reátok háromló kevert dicséretről.

Nagyobbra nem mehet világi felsőség,
Nálatok, Asszonyi Rend! van az elsőség,
Nincsen az ég alatt oly toronyerősség,
Kit meg nem hódított az asszonyi szépség.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Faludi Ferenc (1704-1779): Kísztő ének

Forrás: Faludi Ferenc - www.konyvtar.kormend.hu


Úri nemzet eredete,
Deli, jeles, ép termete,
Gyöngyös, köves szép ruhája,
Ruhájánál szebb arcája,
De mit használ, ha hamis?

Szeme kökény, csillag fénye,
Ámor csuda építménye,
Tüzet lobbant pillantása,
Mint az egek villámlása,
De mit használ, ha hamis?

Alabastrum fehér nyaka,
Piros rózsát nyit ajaka,
Sima márvány piciny álla,
Tiszta hónál tisztább válla,
De mit használ ,ha hamis?

Pindus hagyán szebb verseket,
Nem mondanak, énekeket,
Mint mikor ú torkát nyitja
És hárfáját megindítja,
De mit használ ha hamis?

Szép, mikor varr, szép, mikor ír,
Szép, ha nevet, szép, mikor sír,
Szép, mikor ül, szép, mikor áll,
Jól hajt térdet, cifrán sétál,
De mit használ, ha hamis?

Tréfás, nyájas, hizelkedő,
Bátor, vidám, kedveskedő,
Sokkal biztat mosolygása,
Teljes tárház ajánlása,
De mit használ, ha hamis?

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.

Amade László (1703-1764): Szép Cicerkém

Forrás: Amade László - Sebastian Zeller metszete - mek.oszk.hu

Szép Cicerkém,
Szelid birkém,
Már hozzád hódúltam;
Hív szerelmet,
Vidám kedvet
Tetőled kódúltam;
Ccsi, csócsi szívem!
Aj, aj, édes lelkem!
Him, ham, hum, hum!
Him, ham, hum, hum!
Csak ezért vidúltam.

Szép Cicerkém,
Szelid birkém,
Engedd gyapjacskádat,
Emlőcskédbül,
Tejecskédbül
Nyomjam sajtocskádat;
Magam megúrizlek,
Farkastúl megmentlek
Öbölembül
Kebelembül
Jászlocskádban tészlek.

Sok juhászok
És pásztorok
Érted ellenkeznek;
Irigylenek
És tőrt vetnek,
Sokakat igérnek;
Mert fehér vagy mint hó;
Bodros, kövér és jó.
Eb eb kérjen
Eb eb nyerjen,
Nem adlak senkinek!

Szép Cicerkém,
Édes birkém!
Tudom, édesgettek;
Kerten hágtam,
Minap láttam,
Miképp késérgettek;
Én szegény csak sírtam,
Jaj! jaj! ah jajgattam,
Fütty! fütyültem,
Süvöltöttem,
Talán meg is kértek, vagy:
Érted verekedtek.

Tudom itthon
Az Koridon
Lessegetnek, várnak!
Élek én is,
Hiv Alexis,
Bár utánad járnak;
Nem engedlek másnak,
Bár sok vermet ásnak, -
Vagy menyecske,
Mint szép kecske,
Már magamnak tartlak.

Forrás: Szerenád – Magyar költők szerelmes versei – Válogatta: Réz Pál – Sziget Könyvkiadó 2002.