Vidéki
angol úri család leszármazottja volt. A kasztjának kijáró nevelést élvezte
Harrow-ban és Oxfordban. Ez a nevelés körülbelül meghatározta nemcsak
műveltségét, hanem írói és emberi magatartását is.
Galsworthy
csendes, visszavonult életet élt. Jogi tanulmányainak befejezése után –
akárcsak Goethe – rövid ideig ügyvédi gyakorlatot folytatott, de hamarosan
teljesen az irodalomnak szentelte idejét. Szerette a természetet, az állatokat,
a növényeket, regényeinek legszebb lapjait tájábrázolásai töltik ki. Különösen
kedvelte az orosz írókat, s közülük is leginkább a természetben feloldódó
Turgenyevet. A Pen-klubnak megalakulása után első elnöke, ilyen minőségben egy
kongresszuson hazánkban is járt a harmincas évek elején. 1932-ben irodalmi
Nobel-díjat kapott.
Igazságtalanok
lennék Galsworthy iránt, ha csak a hűvös modorú angol úriember mintaképét
látnánk benne. Annyira ismerte osztályát, hogy ki is tudott lépni belőle, és
föl tudott emelkedni. Erről tanúskodnak regényei, színdarabjai, elbeszélései.
Korfordulóban élt: az imperialista Anglia, amely Viktória királynő uralkodása
alatt, a 19. század második felében gazdasági és politikai hatalmának csúcsára
jutott, már az első világháború előtt is, de főképpen utána töredezni,
bomladozni kezdett. Az átalakulás alapjában ingatta meg a korát túlélő
viktoriánus társadalmat, erkölcseit és szokásait, mindenekelőtt azonban
pénzgyűjtő, harácsoló szenvedélyét. S amikor Galsworthy ezt az átalakulást a
realista író eszközeivel ábrázolja, szinte szándéka ellenére egy letűnő világ
szétesésének krónikása lesz.
Hírnevét
mind az angol közönség, mind a világ olvasói előtt elsősorban A Forsyte Saga című hatkötetes regényciklusának
köszönheti (magyarul: Szabó Magda és Szobotka Tibor fordításában, 1970). A
sorozat első kötete, A tulajdonos
(The Man of Property) 1906-ban jelent meg, s hőse ugyanaz a Soames Forsyte,
akinek halálával az 1928-ban kiadott Hattyúdal
(Swan Song) a Forsyte-sorozatot befejezi. A Saga első három kötete túlnyomórészt
a régi, pénzszerző Forsyte dinasztia tagjaival foglalkozik, míg a Modern
komédia (Modern Comedy) címmel összefoglalt második három kötet az első
világháborút követő nemzedéki és társadalmi elcsúszás nyomán átalakuló világot
ábrázolja. A hat regényt négy közjáték fűzi egymáshoz. Huszonkét év alatt
született meg a hatalmas epikus alkotás, az angol felső középosztály életének,
gondolkodásának hű tükre.
A Forsyte Saga televíziós változatának nagy közönségsikere világszerte
újra felkeltette az érdeklődést a regényciklus iránt, s azt bizonyította,
hogyha az angol világ változott is azóta, ez Galsworthy művének jelentőségét
nem csökkenti; az író típusteremtő művészete az elkövetkező idők számára
megőrzi egy letűnt kor legjellegzetesebb alakjait.
A FORSYTE SAGA
A tulajdonos
A gazdag és népes Forsyte család egyik
kiemelkedő tagjánál, az öreg Jolyon Forsyte-nál összegyűlt az egész família,
hogy megünnepelje az öreg Jolyon unokájának, June-nak az eljegyzését Philip
Bosinney építésszel. A Forsyte-ok istene a pénz, s ezért nem minden gyanakvás
nélkül nézik ezt az ismeretlen fiatalembert, akinek csak a tehetsége révén
sikerült némi hírnévre szert tennie. Bár a vagyongyűjtés tölti ki minden
Forsyte életét és gondolatait, egyénenként mégis más és más a pénz gyűjtéséhez,
megszerzéséhez s felhasználásához való viszonyuk, sőt másképpen illeszkednek
bele a társadalmi környezetbe is, amelynek – hozzájuk hasonlóan – a pénz a
mindene. June is olyanformán került például az öreg Jolyon gondviselő oltalma
alá, hogy apja, a fiatal Jolyon – az öreg Jolyon fia – első, elsietett
házassága után egy nevelőnőt vett feleségül, s mivel így önként kilépett a
Forsyte-ok társadalmi köréből, a szeretetre vágyakozó nagyapa a fia első
házasságából származó leányát, June-t magához vette.
De szerelemből nősült Soames Forsyte is, James
Forsyte-nak, az öreg Jolyon öccsének a fia, aki Irene Heront, egy szegény tanár
szép lányát vette feleségül. Soamesban a vagyonszerző ambíció különös módon
egyesül a szépre való törekvéssel, a művészi szép megbecsülésével. Ennek egyik
látható bizonyítéka a felesége, másik a képgyűjteménye, amelynek darabjait úgy
veszi s adja, hogy a műtárgyakon nyerjen is. De becsvágya egyre többre
sarkallja ezt a sápadt, hallgatag embert. Egy házról álmodik, amelyben –
valahol London környékén, csodálatosan szép környezetben – őrizné két
legnagyobb kincsét, vagyonának ékességeit: az asszonyt, és a képgyűjteményt.
Nagy energiával lát tervei megvalósításához, Philip Bosinneyt, a fiatal
építészt bevezeti házába, s előbb az ő tanácsára vesz egy pompás telket Robin
Hillen, majd ugyancsak Bossineyt bízza meg a ház megtervezésével és
felépítésével, sőt még a belső berendezés elkészítésével is. Bár a két,
teljesen ellentétes jellemű férfi között sehogyan sem akar valami barátságféle
kialakulni, a megbízásból adódó szoros kapcsolat sajátságot, titkos harmóniát
hoz létre Soames felesége, Irene és a fiatal építész között. E vonzódás
természetes következménye Bosinney elhidegülése menyasszonyától, June-tól.
Az így kialakuló helyzetet nem lehet sokáig
eltitkolni a Forsyte család fürkésző pillantásai elől, annál kevésbé, mert a
család egyik állandó találkozási helyén, Timothy Forsyte-nál, a „Forsyte-börzén”
amúgy is mindannyian állandóan cserélik legfrissebb értesüléseiket. Az öreg
Jolyon, June nagyapja, mindebből csak annyit érez, hogy unokája mindinkább
eltávolodik tőle. Vigasztalásért régen elhagyott fiához fordul, akinek
otthonában, két bájos gyermekének, Hollynak és Jollynak ragaszkodásában
megtalálja azt a szeretetet, amely annyira hiányzik rideg életéből.
Jamest, Soames apját másféle gondok gyötrik. Ő
csak azon töpreng: ha a fia házassága szétesik, ennek erkölcsi kihatása katasztrofálisan
fogja érinteni Soames vagyoni helyzetét is. Csak kélt ember nem tud semmit
arról, hogy körülöttük a vagyon és az érdek egymást szülő, majd egymást elnyelő
hullámai kavarognak: Philip és Irene. Az építész szorgalmasan dolgozik a házon,
amelyet élete mesterművének szán. Az aggodalmaskodó June-t szeretné
megnyugtatni, de nincs hozzá ereje, érzelmeinek minden szála immár Irene-hoz
köti.
A harmadik ember, aki nem lát, vagy nem akar
látni semmit, Soames, a férj. Őt egészen más, anyagi természetű aggodalmak
gyötrik. Bossiney túl sokat költ a házra, többet, mint amennyit ő erre a célra
előirányzott. Levélváltás során megállapodnak abban, hogy a ház építésére
felhasználható összeg felső határa tizenkétezer ont, ezt természetesen valamely
jelentéktelen összeg, tíz, húsz, ötven font erejéig az építész túllépheti.
A dolognak ez a része tehát egyelőre rendben
volna, annál kevésbé rendezhető el azonban a szerelmi bonyodalom. Egy estélyen,
amelyet Roger Forsyte, a gazdag család egyik oszlopos tagja rendez, Irene és
Philip szerelme lelepleződik mindkét érdekelt fél, June és Soames előtt is.
June-t az öreg Jolyon magával viszi utazni, hogy
felejtsen, Irene-t pedig Soames mihaszna sógora, Montague Dartie próbálja
behálózni, de természetesen hiába. Most már Soames sem maradhat tétlen. A ház
elkészült, csakhogy költségei jóval meghaladják azt az összeget, amelyben a
levélváltás során Soames és az építész megállapodtak. Soames bosszúja tehát az
lesz, hogy a többletköltség megfizetéséért beperli Bossineyt, mivel nagyon jól
tudja, hogy a vagyontalan fiatalembernek, pervesztés esetén, nem lesz módja a
fizetésre, így anyagilag és ezzel együtt természetesen – a Forsyte-ok világában
– erkölcsileg is tönkretett ember lesz.
Amikor Irene értesül Soames aljas tervéről,
megszakítja vele a házastársi kapcsolatot. June, aki az öreg Jolyonnal együtt
visszatért, nem mondott még le vőlegényéről. Mihelyt megtudja, hogy a ház körül
anyagi természetű bonyodalmak támadtak, igyekszik nagyapját rávenni arra, hogy
vegye meg ő a Robin Hill-i villát, s mentse meg Bosinneyt a csődtől. Az öreg
Jolyonnak ez voltaképpen már mindegy, mert életének megoldását abban találta
meg, hogy megváltoztatta végrendeletét,
s fiát, az ifjabb Jolyont tette meg általános örökösévé, de haláláig is olyan életjáradékot
juttat neki, amelyből a Forsyte-ok rangjához méltóan élhet. A tragédia azonban
elháríthatatlan. Egy éjszakán – éppen a tárgyalás előtt – Soames vad dühében
érvényt szerez férji jogainak, s Irene megbántva rohan el, hogy mindent
elmondjon Bosinneynek.
Bosinney a fájdalomtól és a gondtól félőrülten,
szinte vakon rohan bele London ködös, téli estéjében egyenesen – szándékosan vagy
véletlenül? – egy omnibusz kerekei alá. A másnapi tárgyaláson természetesen nem
jelenik meg. A pert elveszíti. De Soamesnak nincs oka a diadalra: üres ház
fogadja, Irene elhagyta.
Szüleihez siet vigaszért. Náluk találkozik
másnap az öreg Jolyonnal, aki az új ház megvételéről kíván tárgyalni, s itt
találja mindannyiukat az a rendőrtiszt, aki a megrendült társasággal tudatja
Bosinney halálhírét.
Irene, mielőtt végleg elhagyná Soamest, még
egyszer hazamegy. A fiatal Jolyon, aki vállalta, hogy tudtára adja a tragikus
hírt, egy percig látja is megtört alakját, aztán Soames becsapja unokafivére
előtt háza ajtaját.
Vénasszonyok nyara (Közjáték)
Évek teltek el. Az öreg Jolyon a Robin Hill-li
ház kertjében élvezi a gyönyörű nyár áldásait. Egy alkalommal sétája közben
Irene-nal találkozik. Bevezeti a házba, ahol egyedül tartózkodik, mert a fiatal
Jolyon családostul külföldre utazott. Meghívja az asszonyt, s az este oly
kellemesen telik el, hogy Jolyon kéri a találkozás megismétlését, majd a közös
vacsorák, operalátogatások rendszeressé válnak. Hogy Irene-nak jogcíme legyen
Robin Hillbe kijárni, Jolyon megfogadja a kis Holly zongoratanárnőjének.
A szép napok azonban veszedelmes gyorsasággal
telnek. Közeledik az idő, amikor a család – s a családtagok közt June is –
hazatér. Ezt Irene is tudja, aki egyébként is aggodalommal látja az öreg Jolyon
testi állapotának romlását. Jolyon végül jelentős életjáradékot biztosít
Irene-nak. Aztán eljön az utolsó közös operalátogatás; másnap Jolyon hiába
várja Irene-t Robin Hillbe, helyette csak egy lemondólevél érkezik.
A csalódás ágyba dönti az öregurat.
Válaszlevelére Irene táviratozik: délután érkezik. Jolyon felkel, kibotorkál a
nyár tündöklésében ragyogó kertbe, s miközben kedvenc fája alatt ülve várakozik
az asszonyra, szépen és békén örökre elszunnyad.
A bíró előtt
Soames vagyona, hírneve egyre növekedik, s
fontos társadalmi szerepe, jelentős vagyona egyaránt arra figyelmezteti:
helyzete megoldatlan, nevének nincsen örököse; ha meghal, mindaz, amit
szerzett, nem a véréből fakadó utódra, hanem távolabbi rokonra száll.
Rendezni szeretné életét, s ezt annál
szívesebben tenné, mert néhány rossz emlékű, laza kapcsolat után végre komoly
érdeklődést érez egy Sohop-beli vendéglő-tulajdonosnő, a francia származású
Madame Lamotte rendkívüli szépségű lánya, Anette iránt. Bár nyugtalanítja
forrón szeretett apja, James egészségének, régi erejének lassú hanyatlása s
húgának, Winifrednek a sorsa – akit könnyelmű férje, Dartie elhagyott egy
táncosnő miatt -, gondolatait főként az foglalkoztatja, hogy felbontja
házasságát, és elveszi a francia lányt.
Hogy utat találjon Irene-hoz, közvetítőnek
Jolyont, Irene vagyonának gondnokát választja, aki amúgy is állandó hivatalos
kapcsolatban áll az asszonnyal. Hogy Robin Hillben teendő látogatásának
közömbös színezetet adjon, Winifred egyetemre készülő fiával, Vallal kísérteti
el magát, s unokaöccsének azt a magyarázatot adja: hasznára lesz, ha megismeri
Jolyon fiát, az ugyancsak oxfordi diák Jollyt.
Jolyon immár beérkezett festő – meleg emléket
őriz szívében a néhányszor látott Irene-ról -, s ha nem szívesen is, de
elvállalja a neki szánt szerepet. Bár ez a Robin Hill-i látogatás eléggé
feszélyezett légkörben zajlik le, Val Dartie és Jolyon lánya, Holly egymás
iránt ébredő rokonszenve és érdeklődése előre veti a későbbi bonyodalmak árnyékát.
Jolyon eredeti megbízatása úgy szól: puhatolja
ki, lehető-e Irene életében olyan folt, amely válóokként szolgálhatna a
lefolytatandó válóperben. Ám a rövid beszélgetés, amelyet Irene-nal folytat,
meggyőzi Jolyont arról, hogy Irene évek óta egyedül s csak egykori szerelme,
Bosinney emlékének él.
Soamest nem elégíti ki a Jolyontól kapott
felvilágosítás. Maga is felkeresi volt feleségét, de csak arról győződhet meg,
hogy unokatestvére helyesen tájékoztatta: Irene valóban feddhetetlen életmódot
folytat.
Soames kedélye amúgy is nyomott, mert tanácsára
Winifred pört indított hűtlen férje ellen, s az, hogy a tárgyaláson a bíróság
hivatalosan fölszólítja Dartie-t a megszakított házasélet visszaállítására,
sérti finnyás szemérmét, hiszen családja legbizalmasabb ügyei az emberek
szájára kerülnek.
Hasonló aggodalom gyötri Dartie fiát, Valt is,
aki bár nem tudja megnyerni Jolyon fiának, Jollynak a rokonszenvét, érzi, hogy szerelme
viszonzásra talál Holly szívében, s retteg, hogy nevük meghurcolása elidegeníti
tőle a lányt. Felkeresi Hollyt otthonában, hogy előkészítse a kínos eseményre,
s mindjárt meg is kéri feleségül. Holly igent mond, ám a szépen induló idillt a
váratlanul hazaérkező Jolly zavarja meg, aki távol levő apja képviseletében úgy
próbálja megakadályozni a szerelmesek boldogságát, hogy felszólítja Val
Dartie-t, jelentkezzék önkéntesnek az éppen akkor folyó búr háborúba. Val
elfogadja a kihívást, s a kélt másodunokatestvér együtt készül Afrikába.
Jolyon Párizsban van, odautazott Irene után, aki
Soames elől menekül. Soamesban ugyanis újra felébredt a régi szenvedély, s már
nem gondol válásra. Szeretné visszaállítani a régi kapcsolatot. Hogy ismételt
látogatásait és unszolását elkerülje, Irene Párizsba szökik előle. Ide követi
őt Jolyon, aki egyre bizonyosabban érzi, hogy ami az asszonyhoz fűzi, már nem
szánalom, hanem szerelem. Irene merevsége is enged, Bosinney emléke halványul.
A bimbózó szerelmet Jolly távirata zavarja meg, amelyben értesíti apját, hogy
katonának állt. Jolyon kötelességének érzi, hogy fia mellett legyen ezekben a
hetekben, s fájó szívvel egyedül hagyja Irene-t.
Soamest feleségének elutazása vak dühre
ingerelte, ezért időközben magánnyomozóval figyelteti Irene-t, s utolsó
próbálkozásképpen Párizsba utazik, hogy még egyszer beszéljen az asszonnyal.
Irene azonban semmiképpen sem hajlandó visszatérni hozzá. Soames vérig sértve
tér haza Angliába. Élete zátonyra futott, de ugyanez történt Winifreddel is: a
lezüllött, mindenéből kifosztott Dartie újra megjelenik, válásra tehát nem
kerülhet sor.
A magánnyomozó mindössze egyetlen meglepő
adattal szolgál megbízójának: Irene-t egy gyanús férfi látogatta meg párizsi
hoteljában, a személyleírásban azonban Soames magára ismer. A dühöngő Soames
Jolyon és Irene megfigyelésére utasítja a magánnyomozót, s szorosabbra fűzi
Anette-tel a kissé meglazult szálakat.
Irene Soames párizsi látogatása után azonnal
elhagyja Franciaországot, s Angliába érkezve ismét Jolyon védelmét kéri.
Ártatlan találkozásaik oly gyakoriak, hogy Soames a látszat alapján végre
megindíthatja a válópert. Az idézés kézbesítésének napján azonban szörnyű
érzése támad: e lépéssel végképp unokafivére karjába fogja kergetni azt a nőt,
akit még most is imád. Robin Hillbe autózik, hogy bejelentse: visszavonja a
keresetet, ha Jolyon megígéri, hogy nem találkozik többé az asszonnyal. Robin
Hillben azonban egyedül találja Jolyont és Irene-t – Jolly a fronton, Holly
mint önkéntes ápolónő van Agrikában -, s a szenvedélyes jelenet végleges
szakítással végződik a rokonok és a hajdani házasfelek között. E nap estéjén
távirat érkezik, amely Jolly halálhírét hozza, s Irene ezen az éjszakán
megengedi a mélyen lesújtott Jolyonnak, hogy elfoglalja életében Bosinney
helyét.
Soamesnak most már valóságos bizonyítéka van
Irene hűtlenségére, lefolytatja a válópert, s feleségül veszi Anette-et, Holly
és Val Dartie is összeházasodnak Afrikában, s házasságot köt Irene és Jolyon
is. Fiuk, Jon, pár hónappal előbb születik, mint Soames és Anette leánya,
Fleur. Fleur születése napján megtér őseihez Soames apja, a mindig
aggodalmaskodó, de családja boldogságán féltékeny gonddal őrködő James Forsyte –
nem sokkal az után, hogy Viktória királynő halálával együtt befejeződik Anglia
történetének egyik igen jelentős korszaka.
Ébredés (közjáték)
1909 nyarán a kis Jon – Irene és Jolyon fia,
kedves, dús fantáziájú kisfiú – családjának távollétében pompásabbnál pompásabb
kalandokat eszel ki, főképp olvasmányainak hatására. Ma azonban nagy nap van: a
szülők hazatérnek, s hamarosan imádott anyja nyakába borulhat. A közösen
elköltött vacsora után még hallgathatja egy darabig anyja zongorajátékát, utána
azonban le kell feküdnie. Éjjel gonosz, lidérces álmok gyötrik. Felsikolt, s az
ébredés anyja karjaiba veti. Megnyugszik, s boldogan alszik el anyja ágyában,
az ébredés valóság után az álomtalan álom boldogságába jutva.
Ez a ház kiadó
1920. Soames egy képkiállításon, ahol lányával,
Fleurrel beszélt meg találkozót, hirtelen megpillantja Irene-t, volt feleségét.
De az asszony nincs egyedül. Vele van fia, Jon. S most valami végzetes
történik: a csakhamar megérkező Fleur és Jon nemcsak összeismerkednek, hanem
meg is tetszenek egymásnak. A múltat – apjuk, illetve anyjuk szerencsétlen
házassági históriáját – egyikük sem ismeri, az érdekelt családok igyekeznek
eltitkolni ezt a fiatalok előtt. Ám hiába. Jon, aki gazdálkodással akar
foglalkozni, tanulmányainak megkezdése céljából nővéréhez, Hollyhoz s annak
férjéhez, a lótenyésztő és gazdálkodó Valhoz utazik, és ugyanitt tölti a
hétvégét Fleur is. A bimbózó szerelem kibontakozását semmi sem akadályozhatja
meg. Pedig a környezet, elsősorban az érdekelt szülők, gyanakodva figyelnek.
Soamesnak mindene a lánya, annál is inkább, mert feleségével, Anette-tel nem a
legboldogabb házasságban él. Az asszony körül most is egy gazdag belga, Prosper
Profond legyeskedik.
Soames örömét leányán kívül csak egyre gyarapodó
képtárában találja, itt fogadja a fiatal Michael Mont látogatását is. Vele
ugyancsak az említett képkiállításon ismerkedett meg.
Jolyonéknál más a helyzet. Jolyon maga súlyos
szívbeteg, a halál árnyékában él, Irene pedig el nem múló gyűlölettel gondol
Soamesra, a vele való házasság megalázó éveire. S mihelyt Jolyonék megtudnak
valamit a két fiatal között szövődő kapcsolatról, Jon és anyja Spanyolországba
utaznak, hadd felejtsen a fiú. Jon, az okos és ravasz Fleur tanácsára hajlandó
az útra, természetesen azzal a feltétellel, hogy visszatérte után ismét
találkoznak majd, s együtt fogják követelni a fiatalság jogait, kettőjük
boldogságát.
Fleur körmönfontan megpróbálja kinyomozni azt
is, mi lehet a család két ága között dúló viszály hátterében. Nem sokat törődik
a fiatal Mont udvarlásával, ehelyett az elejtett megjegyzésekből próbál
következtetni. Végül apja holmija között megtalálja Irene fényképét, majd pedig
Prosper Profond-tól értesül arról, hogy ez a szép hölgy apja első felesége
volt. Mindez lesújtja Fleurt, de egyúttal erősíti szívós kitartását is. Majd
megmagyarázza apjának, hogy nincs joga a fiatalok útjába állni régi sérelmek
emlékeivel. Pedig Soames is rossz bőrben van. Nagyon bántja Fleur és Jon
kapcsolata, névtelen levél figyelmezteti arra, hogy felesége megcsalja Prosper
Profond-nal, ráadásul a politikai bizonytalanság anyagi helyzetének
szilárdságát is veszélyezteti.
Fleur ekkor taktikát változtat. Miután ő már
mindent tud, Jon pedig keveset, szeretné mielőbb elvétetni magát a fiúval, hogy
aztán mind Jon, mind pedig az érdekelt családok kész, megmásíthatatlan tények
előtt álljanak. De Jon képtelen olyan döntésre, amely anyját súlyosan
megbántaná. Fleur ekkor apjához fordul, feltárva előtte a valót. Soames
azonban, még ha akarna, sem tudna segíteni: a házassághoz Jolyonék beleegyezése
is szükséges. Jolyon ebben a kényszerítő helyzetben súlyos lépésre szánja el
magát: hosszú és őszinte levélben megírja Irene és Soames megalázó kapcsolatának
történetét, de még mielőtt ezt a levelet átadhatná fiának, kínos jelenetre
kerül sor kettejük között. Jon elrohan a levéllel, s mialatt olvassa, Jolyon
meggyötört szíve megszűnik dobogni.
A tragikus események most már valóban
áthághatatlan akadályt állítanak a fiatalok útjába. Irene szabad választást
enged fiának, aki a Fleur megbízásából hozzájuk mintegy követségbe érkező
Soamesnak a szemébe vágja: nem tart igényt Fleurre. Jon Amerikába utazik, Fleur
pedig hozzámegy Michael Monthoz. A fiú
apja, a baronet, könyvkiadó vállalatot létesített Michel számára. A Robin
Hill-i ház kiadó. S mintegy a régi Forsyte-ok sorsának szimbolikus
lezárásaként, meghal az öreg, százéves Timothy is, a nagy vagyongyűjtők közül
az utolsó. Hagyatékának elárverezése után a töprengő Soames megérti, hogy
nemcsak Timothy háza, hanem világnézete, hite is „kiadó” – a világ megérett az
új rendre.
A fehér majom
Fleur és Michael házasságkötése óta két esztendő
telt el. A fiatalasszony nem tud zavartalan örömmel beilleszkedni új életébe.
Hiába halmozza el férje mindennel, hiába veszi körül állhatatos szerelmének
gyöngéd jeleivel, Jon emléke vissza-visszajár. A fehér majmot ábrázoló kép, a
kínai festészet egyik kincset érő alkotása, melyet Soames lóversenybolond
unokatestvérének, George-nak a halálos ágyánál fedez fel s vásárol meg George
örökösétől lányának, jól illik a nyugalmat nem lelő Fleur otthonába. A
szimbolikus majomfigura az élet értelmetlenségét fájdalommal szemlélő embert
jelképezi.
A Forsyte-ok vagyonszerző szenvedélye Fleurben
is él. Ő June unokatestvérének és Soamesnak egyaránt szellemi örököse:
körülveszi magát a művészvilág legérdekesebb képviselőivel, valósággal gyűjti
az érdekes embereket. Felelőtlen, utóbb meg is bánt kapcsolat szövődik közte és
férjének barátja, Willfrid Desert, a költő között, mely megzavarja Desert
életét. Willfrid elárulja Michaelnek, mit érez a felesége iránt, majd keletre
utazik, hogy feledést találjon.
Anette megőrizte régi szépségét, ám fanyarsága,
közönye nőttön-nő. Monsieur Profond-nak nem lett utóda, s így nincs aki miatt a
lelkiismeret-furdalás rávenné, hogy több gyöngédséggel vegye körül férjét.
Soames magánosabb, mint valaha. Élete értelmét valóban csak a lányában találja,
legendás sikereit az üzleti életben olykor már kudarc is tarkázza. A
Viszontbiztosító Társaság igazgatói tagságáról lemondásra kényszeríti a
részvényesek értetlen magatartása, pedig ő az egyetlen a vezetőségben, aki
felfigyelt Elderson ügyvezető igazgató megvesztegethetőségére, felelőtlen
pénzügyi politikájára. Érzi, hogy a család fennmaradásának s imádott gyermeke
megnyugtatásának legjobb módja az, ha a fiatal házasoknak gyermekük születne.
June hírt hozott Fleurnek Jonról, aki külföldön
él, s nem gondol házasságra, és Fleur maga is úgy érzi, hogy a leghelyesebb, ha
az anyaság friss érzésében keres támaszt. És a regény végén, mely voltaképpen
az öreg George Forsyte hálával indult, megszületik Soames unokája, Kit: Fleur
és Michael Mont fia.
Néma vallomás (közjáték)
1924 elején vagyunk, az Egyesült Államokban. Jon Forsyte kiránduláson
vesz részt. A társaság fiatal tagjai közt van Francis Wilmot és húga, Anne is.
Anne és Jon valahogyan elmaradnak a többiektől, rájuk esteledik az erdőben, s
csak akkor térnek vissza, amikor a hold felkel. A szokatlan helyzet és a
közellét szerelmet ébreszt bennük, s ezt aztán házasságuk pecsételi meg.
Az ezüstkanál
A tettvágytól buzgó Michael Mont politizálásra
adja a fejét, és megválasztatja magát képviselőnek. Az úgynevezett foggartizmus
apostola, amely Anglia jövőjéről a proletariátus leszármazottainak
kivándoroltatásával kíván gondoskodni. Jó szíve ösztönzésére egy szerencsétlen,
nyomorgó német házaspár segítségére siet. Fleur változatlanul a társaságbeli
szépasszony életét éli, gyakori vendégei közé tartozik Francis Wilmot is, Jon
sógora. Férje politikai tevékenységét nagyvilági szalon fenntartásával kívánja
támogatni, de ez a törekvése a társaság „befutottjai” részéről nem talál teljes
méltánylásra, és Soames, a felháborodott apa kénytelen leánya estélyéről
kiutasítani Marjorie Ferrart, egy arisztokrata leányát, aki az ő füle hallatára
sértegette a háziasszonyt. Ebből különféle bonyodalmak származnak. Fracis
Wilmot, aki beleszeret Marjorie-ba, elhagyja Fleuréket, Lord Ferrar pedig
felelősségre vonja Soamest, aki azonban a vitát jogi síkra tereli, és beperli
Marjorie-t. Marjorie a kor zavaros életű nőtípusa. Egy dúsgazdag skót
arisztokrata képviselő a vőlegénye, akit természetesen nem szeret, elfogadja a
fiatal Wilmot udvarlását, amellett majdnem elnyelik az anyagi gondok.
Mindenki a maga rögeszméi szerint él: Mont
csirkefarmra telepíti szegényeit, Soames szerkesztőségekbe és ügyvédekhez
szaladgál, hogy imádott lányának elégtételt szerezzen. Folyik az alkudozás:
bocsánatkérés legyen-e az elégtétel vagy kártérítés Marjorie-nak – csakhogy erre
Soames nem hajlandó, ehelyett arra igyekszik bizonyítékokat szerezni, hogy
Marjorie feslett életet él, kétes erkölcsű darabokban játszik mint műkedvelő
színésznő, és pornográf könyveket olvas.
Michael szűzbeszéde a parlamentben nem kelt
túlságosan nagy figyelmet, inkább csak arra jó, hogy Sir Alexander MacGown,
Marjorie vőlegénye, belekössön; végül is a két férfi között tettlegességre
kerül sor.
A politikai élet sajátságos, nem éppen
népboldogító jellege nyilvánul meg abban a jelenetben is, amikor Michael mély
tisztelettel meglátogatja a foggartizmus atyját, az öreg Sir James Foggartot,
aki a saját beszéde közben elalszik. Az elmélet és a gyakorlat éles ellentétére
világít rá az is, hogy a csirkefarmra telepített, hozzá nem értő szegények
egyike, az egykori német színész, felakasztja magát.
Soames közben szorgalmasan folytatja az
adatgyűjtést Marjorie ellen. A lány maga is kétségbeesett helyzetben van; hiába
szereti Francist, Sir Alexander MacGown kedvéért kénytelen szakítani vele. Az
amerikai fiú belebetegszik bánatába. Fleur megy el a szállodájába, hogy ápolja
őt, s értesíti Marjorie-t is, így a két társaságbeli rivális nem sokkal a tárgyalás
előtt a betegágynál találkozik, de nem békülnek ki. A döntő napra Marjorie már
mint Sir Alexander hivatalos menyasszonya megy el. A tárgyalás során azonban
lelepleződik zavaros magánélete, zilált erkölcsi felfogása; Soamesék teljes
elégtételt kapnak. A társaság mégis Marjorie felé hajlik, és Fleurnek
legyőzötten kell visszavonulnia. Nem bírja tovább a megpróbáltatásokat, arra
kéri apját, kísérje világ körüli útra.
Röpke találkozás (közjáték)
A világ körüli út végén Washingtonban Soames
véletlenül megpillantja Jont és feleségét. Délután Mount Vernonban még egyszer
találkoznak, de csak Michael ereszkedik velük szóba, aki természetesen semmit
sem tud Jon kilétéről. Hogy Jon és Fleur találkozását megakadályozza, Soames
rosszullétet színlel. Gyorsan hazaszállítják. Otthon zongoraszót hall
kiszűrődni a szálloda emeleti szalonjából. Nem kétséges: Irene játszik. Emlékek
raja zsongja körül az idős Soamest, amikor elalszik.
Hattyúdal
1926 tavaszán a háború utáni nehéz gazdasági
helyzet általános sztrájkot robbant ki Angliában. Fleur, akinek érdeklődése
újabban a politika felé fordul, baráti és rokoni körével együtt részt vesz
azoknak a munkájában, akik a sztrájk időtartamára a sztrájkolók munkakörét
vállaló önkéntesek ellátásáról gondoskodnak. Amikor kantinját megnyitja, nem is
sejti, hogy itt fogja viszontlátni régi szerelmét. Jon ugyanis a sztrájk hírére
hazatér, s elhatározza, hogy amíg a sztrájk tart, mint önkéntes vonatfűtő
tevékenykedik, majd végképp Angliába telepszik le.
A hajdani szerelmesek Winifred házában
találkoznak ismét, de a „vízinimfa külsejű” Anne, Jon felesége, eleinte erős
ellenfélnek bizonyul. Jon igyekszik kerülni Fleurt, s úgy bánik vele, mint
kedves, de közömbös rokonával.
Ám Fleur Forsyte-vére fellázad. Jon valaha a
tulajdona volt, s most úgy érzi, semmi értelme az életének, ha vissza nem
szerzi. Jon feleségének finom szépsége csak növeli keserű féltékenységét.
Soames, akinek minden gondoltta lánya körül összpontosul, aggódva figyeli az
eseményeket. Retteg attól, hogy a régi szenvedély újra fellobbanhat, s óvatosan
figyelmeztetni is próbálja vejét: ügyeljen a feleségére. Anne gyanakvása is
felébred: érzi, hogy valaha szoros szálak fűzhették férjét Michael Mont
izgalmasan szép feleségéhez. De nem könnyű a szíve Michaelnek sem, aki
szenvedélyesen szereti Fleurt; hiába temetkezik képviselői munkájába, hiába
próbálja gondolatait a szociális kérdések felé fordítani, az aggodalom nem
hagyja nyugodni. Hogy végre tisztán lássa, mi történt a múltban, felkeresi June
Forsyte-ot; s döbbenten értesül tőle, milyen nagy és fájdalmas szerelem emléke
köti össze Jont és Fleurt. June otthonában megismerkedik a művészetpártoló
rokon legújabb „rút kis kacsá”-jával, Harold Blade-del, a festővel, s June
kívánságára beleegyezik, hogy Blade megfesse Fleur portréját.
Ahogy az idő múlik, Jon egyre nehezebben
védekezik Fleur varázsa ellen. A szenvedélyeket még jobban felszítja Fleur
párhetes önkéntes rabsága is. Kisfia, Kit ugyanis kanyarót kap, s míg a gyerek
meg nem gyógyul, az asszony nem mozdul el az ágya mellől. A lábadozó Kitet
vidékre viszi üdülni, mégpedig közel Wansdonhoz, Val Dartie és Holly
birtokához, ahol Jon és Anne tartózkodnak. Michael ezalatt azon töpreng, hogyan
tudna megfelelő anyagi érdekeltséget összehozni arra a célra, hogy a
nyomornegyedek helyébe egészséges hajlékokat építsenek; gondolatai azonban
minduntalan visszatérnek feleségéhez. Nem szűnik Soames nyugtalansága sem, sőt
az apa nem is tudja megállítani, hogy ne utazzék lánya után, s Nettlefoldba
érkezve, véletlenül meglátja Fleurt a szálloda jelmezbálján, amint önfeledten
táncol Jonnal. A táncoló szerelmeseket a Soamesénál nem kisebb aggodalommal és
bánattal figyeli Anne is. Soames nem árulja el, hogy tanúja volt a báli esetnek,
hanem visszatérve Londonba, ismét vejéhez fordul, s azt tanácsolja, próbálja
meg valamiképpen lekötni Fleur figyelmét.
Fleur hajlandónak is mutatkozik arra, hogy
valami szociális jellegű munkában részt vállaljon. Michael és Soames persze nem
sejtik, hogy áldozatkészségének és munkakedvének mi a titka. Fleur azt reméli,
ha valóban létrehoz vidéken egy üdülőházat rászoruló fiatal lányok részére,
több alkalma lesz az utazásra, és feltűnés nélkül megszervezheti a Jonnal való
találkozásokat.
A véletlen újabb lehetőséget kínál: Harold Blade, aki elkészítette Anne arcképét, most
belefog a kélt unokatestvér képmásának megörökítésébe is. June házában hol Jon,
hol Fleur ül neki modellt. Jon szenved attól, hogy érzelmei egyszerre két nőhöz
kapcsolják. Ízlése, igazi vonzalma feleségéhez kötné, de Fleurnek sem bír
ellenállni. Így történik meg, hogy Fleur szomjas vágya végre kielégülést nyer a
Robin Hill közelében lévő kiserdőben.
A diadalnak azonban keserves ára van; Jont, akit
amúgy is megviselt a lelkifurdalás, otthon Anne azzal fogadja, hogy gyermeket
vár, s egyszersmind közli férjével; mindent tud, mindent érez, ami a
közelmúltban Jon és Fleur között történt. Jon megfogadja, hogy soha többé nem
találkozik első szerelmével, s elhatározásáról levélben értesíti Fleurt. Az
asszonyt félőrültté teszi a kudarc; ő már beleélte magát, hogy ügyes
óvatossággal kettős életet élhet.
Időközben Soamesnak – mintha csak érezné, hogy
élete végéhez közeledik – hirtelen az a vágya támad, hogy felkeresse a falut,
ahol valaha ősei éltek. Megrendülten szívja magába a hely sosem ismert, mégis
meglepően ismerős levegőjét, úton visszafelé pedig Winchesterben tölt egy
éjszakát, s mélabúsan gondolja végig: itt fog majd iskolába járni az unokája.
Autóját June otthonánál is megállítja egy percre: megrendülten értesül
rokonától, hogy lánya és Jon rendszeresen találkozgattak. Hazafelé tartva
sikerül Fleurrel is találkoznia, a csalódott, összetört Fleurrel, akinek
természetesen nem árulja el, hogy megtudta titkát. Soames érzi, hogy Jon nem hajlandó
vállalni a viszonyt, és elutasította Fleur szerelmét. Mapledurhambe viszi
lányát, hogy a régi otthon melegével próbálja gyógyítani. Anette, mint
általában, ezúttal sincs odahaza, Franciaországban tartózkodik az anyjánál. Az
éjjel nyugtalanul fel s alá bolyongó Fleur eldobott cigarettája tüzet támaszt,
s a lángok elpusztítással fenyegetik Soames életének büszkeségét, az értékes
képtárat. Maga rohan fel, hogy megmentse a páratlan értékű alkotásokat.
Gyűjteményének nagy részét sikerül is biztonsága helyeznie, egy lezuhanó kép
azonban, mely alól az utolsó percben
rántja el lányát, őt magát halálra sebzi. Halálos ágyánál csak Fleur van
mellette.
Annak az embernek a pusztulása, aki legjobban szerette
a földön, fölrázza Fleurt az apátiából, s végképp eltörli szerelme emlékét;
mintha Soames még elmúlásával is arra törekedett volna, hogy akár élete árán,
de visszarántsa a szakadék széléről imádott gyermekét. Michael értesül
Hollytól, hogy bármi történt is a szerelmesek között, Jon megesküdött: soha
többé nem találkozik Fleurrel, az ő feladata tehát az, hogy megbocsásson, és
odaadó szerelmével tovább segítse feleségét az élet útjain. A mapledurhami
házra ráborul az éjjel; a folyó, amely annyi változást látott már a Forsyte-ok
életében, csöndesen folydogál. A vízen „valami éneklő hang száll, vontatott,
távoli, magas, édes, mintha egy hattyú énekelne”.
E dallal együtt vége a Forsyte család
történetének.
SZOBOTKA TIBOR
SZOBOTKA TIBOR
(Forrás: 111 híres külföldi regény 1. kötet, Móra Könyvkiadó 1995., 460-472. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése