2013. ápr. 12.

Arany János (1817-1882): BUDA HALÁLA








Arany János 1860 őszén költözött Nagykőrösről Pestre, s az itteni pezsgőbb élet munkakedvét is növelte. 1862-63-ban keletkezett a Buda halála, ugyancsak töredékes előzmények (1853-56) után. Ez a mű a tervek szerint a Csaba-trilógia első része. (A második rész az Ildikó, a harmadik a Csaba királyfi lett volna. Mindössze a második részből készült el két ének 1881-ben.) A hun mondakörhöz kapcsolódik az önálló műként ismert Keveháza (1853) is, a költő egyik legjelentősebb elbeszélő műve.

Arany János a Buda halálában a néphagyományban élő hun-magyar mondakörhöz nyúl forrásért és eszméért: a nemzeti katasztrófa emlékét és veszélyét dolgozza fel. „A nemzeti történelemre nehezedő végzetről szól – de ezt a végzetet nem mondja szükségszerűnek, elkerülhetetlennek.” (Sőtér István)

**
BUDA HALÁLA
Hun-rege

ELSŐ ÉNEK.
BUDA KIRÁLY MEGOSZTJA ÖCCSÉVEL AZ URALKODÁST

Hullatja levelét az idő vén fája,
Terítve hatalmas rétegben alája;
Én ez avart jártam; tűnődve megálltam:
Egy régi levélen ezt írva találtam.

Már megtért Keveházába, a hunok fejedelmi temetőjébe Bendegúz s legidősebb fia, Rof is. Buda országolt, a Zagyva folyó mellett volt királyi városa. Egy nap tanácsba rendelte a főembereket: Szalárdot, Bulcsút, Torda táltost, Szömöre kádárt, Álmos gyulát, az idegen Detrét meg a többieket. Bejelentette, hogy megosztja a hatalmat öccsével, Etelével: „Légy te, öcsém, a kard, én leszek a pálca.” Mindenki helyesli a döntést, „mivel öccsét nála jobban is szerették”. Áldozni véresküre mentek. Egy tiszta fehér mént áldoztak fel, s előbb Buda, majd öccse tett fogadást, hogy e mai szertől el nem áll soha. Az áldozati füst vészharagos volt, de inkább az áldomásra figyeltek az emberek.

MÁSODIK ÉNEK.
DETRE TANÁCSA

Másnap reggel Buda viaskodik magában, hogy helyesen cselekedett-e. Detre keresi fel, akit hajdan Bendegúz győzött  le, s tartott meg udvarában fejedelmi sorral, gyakran meghallgatva tanácsát. S népe, a gótok is ott éltek a hunok mellett. Detre most is tanácsot ad, kéretlen, s hebehurgyának nevezi a döntést: „Az egy birodalom két fő hogy uraljon?” Baj lehet ebből, az öcs nyugtalan ember. Buda tanácstalankodik, hogy mit is tegyen. Detre arra buzdítja, hogy ne engedje öccsét maga fölé nőni.

HARMADIK ÉNEK.
A TANÁCS VISSZÁJA

Etele jól érzi magát, levelet ír feleségének, Ildikónak, hogy jöjjön fel Budaszállásra, s hozza Aladárt is, gyermeküket. Buda neje, Gyöngyvér is várja őket. Örömáldomás lesz, nagy vadászat, majd lakoma.

Most nála jelenik meg Detre, s hozzá szónokol, hogy óvakodjon a fülbesúgóktól, akik majd hozzák-viszik a hírt a két testvér között. Buda majd féltékeny lesz rá, máris megváltozott. Etele villámló szemekkel utasítja rendre Detrét: ne merjen éket verni közéjük, mert szörnyű halált hal. Detre térdre omlik, Etele pedig lecsillapulva bocsátja el. Detre örül: sikerül a csel, máris benn van az ék.

NEGYEDIK ÉNEK.
A VADÁSZAT

Etele körbehordatja a véres kardot. Budaszállás körül összegyűlnek a férfiak. Buda értetlen: béke van, mire ez az egész. Detre máris a király vesztét huhogja. Etele viszont naphosszat a sereggel fárad. Begyakoroltat velük minden harci fogást, lehetséges csatarendet. A hunok úgy érzik, hogy Etele az ő igazi királyuk.

Etele felkeresi bátyját, jöjjön, szemlélje meg a kipróbált és betanított hadakat, majd hirdessen békét és vadászatot. Buda így is tesz, ám mindegyre a megbékélés és a gyanú váltakozik benne.

ÖTÖDIK ÉNEK.
FOLYTATÁS

Díszes kíséretével megérkezett Ildikó is. Etele szerelmes kedvvel fogadja az asszonyt, akinek első férje Szigfrid volt. Aladárt, fiát égbe hajigálta örömében. Majd átmentek Budához. A két asszony szeme hidegen összevillant, ám mégis nyájasan beszéltek egymással, s Gyöngyvér dicsérte a gyermeket is. Nagy készülődés kezdődött, s másnap a Mátrába mentek vadászatra. Sok zsákmányt ejtettek, majd lakomát csaptak. A hegedősök kobza is megpendült, s Hunorról és Magyarról regéltek.

HATODIK ÉNEK.
REGE A CSODASZARVASRÓL

Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra;
Fű kizöldül ó sírhanton,
Bajnok ébred hősi lanton.

Ménrót fiai vadat űznek ötven-ötven jó leventével. Egy csodálatos szarvasgímet követnek. Napokon át tart a hajsza, s végül a Meóti kis tengernél eltűnt a szarvas. Tanyát vertek a messzi idegenben Hunor, Magyar és daliáik. Egy alkalommal égi zenét hallottak. Belár és Dúl király lányaira akadtak, akik tündérséget tanultak éppen az éjszakában. A leventék láttán a tündérek eltűntek, e ott maradtak a lányok. Éppen annyian voltak, mint a férfiak. Idővel fiakat-lányokat szültek, s így jött létre a hun és a magyar nemzet.

HETEDIK ÉNEK.
A KÖVETSÉG

A keleti császár követe Etele királyt kereste föl szövetségkötés és katonai segítségkérés céljából. Etele Budához küldené, mert ő a fő, de a követ bevallja, hogy a császár parancsa szerint csak Etelével tárgyalhat. Etele felkeresi bátyját a hírrel, de az rátámad, hogy jogát kívánja a kötés szerint. Etele is felfortyan és elrohan. Másnap tér vissza, lehiggadva. Kibékülnek a hunok érdekében. Gyöngyvérrel együtt mennek Ildához, s a kis Aladárral való játék teszi teljessé a megegyezést.

NYOLCADIK ÉNEK.
ETELE ÁLMOT LÁT

Másnap folytatják a vadászatot. Etele pányvával fog el és fáraszt halálig egy hatalmas medvét. Buda az Etele által javasolt szarvas helyett bölényre támad, de elhibázza a kopját, s az állat fellöki őt lovastul. Etele van legközelebb hozzá. Megkísérti a rút, ördögi Ármány, „Nem volna-e bátyját jobb hagyni halálra, / Mint hagyni türelmét örökös próbára”, de elhessegeti a rémképet, s még jókor végez a bikával. Ezalatt az asszonyok solymászni kezdenek, s Ilda sólyma Gyöngyvér sólymának esik, és meg is öli azt. Nagy pörpatvar kerekedik, amit az odaérkező férjek csendesítenek le, s Ilda kárpótlásul kitekeri a gyilkos sólyom nyakát.

Az esti mulatság után mindenki aludni tért, csak az örökkön élő virrasztott. A Hadak ura, az öreg Isten úgy határoz, hogy Etele hiú álmát jobbra cseréli, hiszen: „Diadalt Ármányon ma is űle szépen.”

„Itt az idő, hogy már birodalmát bírja,
Miképen öröktől ez meg vagyon írva,
Mély titku rovással fent, a Világ-fáján:
„”Úr az egész földön, ha ez egy hibáján.””

„Nosza hát, teljék be, ami betelendő!
Jó, vagy gonosz is bár, jőjjön a jövendő!
Nagy tettekre ma én Etelét eljegyzem:
Isteni kardommal derekát övedzem.”

Az Isten szélparipáival maga keresi fel Etelét, s övezi őt álmában az isteni karddal.

KILENCEDIK ÉNEK.
ISTEN KARDJA

Reggel Etele összehívatja a jósokat, s előadja nekik álmát: fejtsék meg értelmét. Torda, az öreg táltos válaszol, s az ősi titkos jóslat beteljesüléséről szól:

„Hét száz vala, hét tíz s hét azon esztendő,
Mikor Isten kardja napfényre jövendő;
A hős, kinek Isten, csuda által, adja,
Mind az egész földet vele megbírhatja.”

S éppen ez idén telik be a hármas hét, ez a szent év. Ekkor Bulcsú vezér lép be, egy kardot hozván, amelyest egy gyermek talált a mezőn pásztorkodván: a kard a földből nőtt ki lángolva. Etele felismeri: ezt látta álmában! Éppen beleillik a kard a legszebb hüvelybe. Gazdája megsuhogtatja:

„Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak!
Ihol én, ihol én pőrölyje világnak!
Sarkam alá lén a nemzeteket hajtom:
Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam!”

Ilda is hall mindent, s kisfiának mutatja később a csodakardot, majd fel is köti annak derekára. Felidézi, hogy miként ölték meg a Nibelungok Szigfridet, az első férjét, mint lett bosszúból Eteléé, akit azonban megszeretett. Most azt szeretné, ha majd tulajdon vére, a fia állna bosszút Szigfridért. Aladár játszadozott a karddal a sátrak között, majd megbotlott benne. Gyöngyvér volt a közelben, ő kezdte a véres sebet törölgetni, de jött Ilda, s kikapta a fiút a méltatlankodó asszony kezéből: „Ne taníts gyermekkel te bánni, te meddő!” A becsmérelt Gyöngyvér tiltakozik, nem ő tehet a gyermektelenségről. Most már a férfiak sem tudnak és nem is akarnak békét tenni. Etele közli, hogy hazamennek a haddal, s „Buda is parancsol, ha kinek tud, annak”.

TIZEDIK ÉNEK.
ETELE HADBA MÉN

Etele háborúra készül válogatott sereggel, de mindenki vele kíván menni.

Buda csak otthon tesped. Egy nap rátámad Gyöngyvér, hogy micsoda férfi az ilyen, követelje magának Isten kardját, s gyűjtsön hadat. Buda is indulatba jön, s az asszonyok ármánykodásával magyarázza a testvérével való viszályt. Majd mégis tanácskozást hirdet, de csak néhányan jelennek meg, már majdnem mindenki Etele táborában van. Buda Szömörét küldi követségbe. Az üzenet: Etele ne merjen hadba indulni az ő szava nélkül, a kardot pedig adja át neki. Estére mégis rettegni kezd Buda, s feleségének tanácsára futárt küld, hogy visszahívja a követet, s inkább hadat gyűjtsön csendben. A futár eltéved a mocsarakban, Szömöre pedig hadba indulás előtti lakomára érkezik meg. A mulatozás közben tréfálkozva adja elő Buda üzenetét, amin jót kacagnak a harcosok. Etele azonban pontosan érti, s elutasító üzenettel küldi vissza a hozzá hűséget fogadó Szömörét.

TIZENEGYEDIK ÉNEK.
BUDA VÁROST ÉPÍT

Buda előszedi elvermelt kincseit, hogy felesége tanácsára azon szerezzen magának híveket. Detre keresi fel közben. Nem akar állást foglalni a testvérviszályban, inkább visszavonul a gótok tanyáira, hogy kivárja hatalmi harc eredményét, s reménykedjen, hátha szabadulhat az ő népe. Buda kérésére annyit azért megtesz, hogy hajnalig okítja, miként szerezhet kinccsel híveket. Sokasodnak is Buda visszatérő régi hívei, egyre többen dicsérik őt, s elégedetlenkednek a hatalmas és kevély Etelével. Hadúr-Isten sok csudajellel jövendöli Buda végét és a szörnyű napokat, de a balgatag emberek nem értik meg e jeleket. Budaszálláson sokan vannak már, Buda egyre magabízóbb: megvív ő Etelével! De hívei bizonytalankodnak, félnek Etele bosszújától, s nincs se tanácsa, se vezére a Buda pártján lévőknek. Egy jó gondolatuk van: kővárost építenek a régi romokon gyors munkával, hogy ne válhassanak Etele könnyű célpontjává.

TIZENKETTEDIK ÉNEK.
BUDA HALÁLA

Etele a császár földjén hadakozik, késlelteti a hazatérést: hátha jobb belátásra tér Buda. A császár adó nélkül akarja hazaküldeni a neki segítő hun sereget, erre Etele ellene fordul, s már Bizánc ostromát tervezi.

Buda a bástyái között sem érzi magát biztonságban, s arra gondol, ha övé lenne a kard, legyőzhetetlenné válna. Ráveszi Kanyarót, aki a hunok körül élő söpredéknép vezetője, hogy embereivel lopja el neki a kardot. Bár Krimhilda (Ilda) felébred a zajra, Kanyarónak sikerül Etellakról elhoznia a kardot. Buda csodának hirdeti a dolgot, de senki sem hiszi ezt el, s egyre többen elpártolnak tőle. Etele, megtudván a lopást, békét köt a császárral, s hazaindul. A hun vezérek sorra elébe járulnak. Budavár alatt Etele követet küld a kardért, még egyszer békét ajánlva, de Buda viszontválaszában Etelét várja egymagában hódolatra. Etele, vezéreinek aggodalma ellenére, egyetlen karddal indul a várba. Buda retteg tőle, de rákényszerül a párharcra Az ő kezében Isten kardja csak közönséges acél, s bár emberül harcol, Etele halálra döfi. Had ura, Isten látja ezt az égből:

„Jaj! betelik, mondá, már íme betelnek –
Népe jövendői számlálva Etelnek.”

„Isten, alant földjén, ő lehetett volna;
De nagy ily kísértés földi halandóra” –
Szólt; és megnyugodott, könnyét letörölvén:
Hogy örök-állandó amaz erős törvény.

Buda özvegye megátkozza Krimhildát és gyermekét. Etele elhárítja az átkot, és királyi temetést ígér. Szigorúnak, de igaznak nevezi a büntetést, kegyelmet hirdet, s a birodalom örökös dicsőségére emeli Isten kardját.

Vasy Géza

(Forrás: 44 híres eposz, verses regény, elbeszélő költemény 478-479., 497-503. old. – Móra Könyvkiadó 1992, 1995.)