2013. jan. 19.

SZIGLIGETI EDE (1814-1878): Liliomfi






Vajon mi lehetett az oka, hogy a múlt század első harmadában nem egy tehetséges fiatal választotta a „tisztes” polgári foglalkozás helyett – dacolva az atyai haraggal – a sokak által lenézett, csekély anyagi előnnyel kecsegtető színészi pályát. Talán a reformkorban e téren is új szelek fújtak? Talán nemcsak Egressy Gábor látta úgy, hogy „a szépművészetek egyetemes belső célja, a látszat, a színészetben non plus ultráját éri el”? Mindenesetre Petőfi és Arany mellett a Váradolasziban született nemesi értelmiségi sarj, Szathmáry József is – bár orvosnak, majd mérnöknek készül – komédiás lesz. Nem törődik azzal, hogy apja kitagadja, sőt megtiltja neki az ősi név használatát, Kisfaludy Sándor egyik regéje után felveszi a Szigligeti Eduárd nevet, s 1834-ben beáll táncos kardalosnak a Budai Színkörbe. Egyszerre játszik, rendez, majd a Magyar Színház direktora. Bajza József felkérésére drámákat fordít, és eredeti darabokat is ír.

Már első műve, a Megjátszott cselek figyelmet kelt, s Rózsa c. vígjátékával – amelyben Aranyt megelőzve dolgozza fel Toldi szerelmének történetét – akadémiai jutalmat nyer. Sokan lendít a magyar színházi kultúrán, amikor 1835-ben Garay Jánossal és Vajda Péterrel létrehozza a Pesti Magyar Drámaíró Egyesületet, melynek célja: „a hazai történet nagy, szép és oktató egyes jeleneteit” színpadra vinni. Maga is ír történelmi színműveket, melyeket a romantikus elemek halmozása, a függetlenség eszméjének ápolása és németellenesség jellemez (II. Rákóczi Ferenc fogsága, Gritti, Béldi Pál, Trónkereső).

Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színháznak előbb rendezője, majd titkára, dramaturgja, végül igazgatója – közel 40 évig színi életünk fő erőssége, kifogyhatatlan leleményű drámaíró.

Első komolyabb sikerét a Magyar Színház pályázatára írt Szökött katona (1843) hozza meg számára. Ezzel új műfajt teremt, a falusi jelenetekkel, dalbetétekkel tarkított népszínművet, amely – szemben a korábbi népies jellegű tündérbohózatokkal – korának számos aktuális problémáját (katonáskodás, ősiség, börtönviszonyok, zsidóemancipáció) viszi színre (Két pisztoly, A zsidó, A csikós stb.). Sajnos a szabadságharc bukása utáni népszínművei már elvesztik haladó demokratikus tendenciájukat, s bennük a zenei elemek, a látvány kap nagyobb hangsúlyt (A cigány, A lelenc).

Pályája második szakaszára esik az elsöprő sikert arató Liliomfi (1849), a remek társadalomkritika: Fenn az ernyő, nincsen kas, valamint a párizsi kommün hatására írt A sztrájk című műve. De nemcsak színműveket írt. Gyulai Pál felkérésére papírra veti a színész kortársak portréit Magyar színészek életrajza címmel. Ma is haszonnal forgatható A dráma és válfajai (1874) című dramaturgiai műve, mely az első magyar drámaelméleti kézikönyv.

Szigligeti Ede a 30-as évek végén fellépő új írói nemzedék egyik legjelentősebb alakja. Évtizedekig – 1837 és 67 közt – eredeti színművekkel látta el a Nemzeti Színházat. Száznál is több darabot írt, s mintegy húsz drámát fordított – köztük Shakespeare, Victor Hugo, Goethe műveit. Ezenkívül írt népregéket, operaszövegkönyveket és dramatizált regényeket. A modern színjáték nyelvének egyik megteremtője. Jól ismerte a hatáskeltés titkát, remekül építette fel darabjait.

Legismertebb darabja, a Liliomfi ősbemutatója 1849. december 21-én volt. Önéletrajzi jellegű darab – hőse, Liliomfi, akárcsak Szigligeti, elszökik a zord nagybácsi elől, s álnéven színésznek áll. A váradi háttér is az író személyes élményeit idézi. A mű társadalmi vígjáték, mely a Vándorszínészek c. korai darab témájából terebélyesedett szövevényes mesévé. Benne van – „a kalandok, tréfák és bukfencek mögött – a magyar vándorkomédiások életének egy nyomorúságos és káprázatos fejezete; az a kor, melyet meghatottan úgy emlegetünk: a magyar színészet hőskora.” (Mészöly Dezső)

A három felvonásban megírt történet két ága – a jellemformálás érdekében – kezdetben ugyan elválik, ám a II. felvonásban bravúrosan egyesül. A remekül felépített, népies dalbetétekkel tűzdelt történetben a polgárosodó magyar társadalom megannyi jellegzetes figurája válik nevetségessé. 1954-ben film is készült belőle Makk Károly rendezésében, Darvas Ivánnal a főszerepben.


*

LILIOMFI

Főbb személyek:
SZILVAI TÓDOR, oktató; KAMILLA, kisasszony; MARISKA, árva növendéke; LILIOMFI, SZELLEMFI, színészek; KÁNYAI, fogadós; ERZSI, a leánya; GYURI, pincér; SWARTZ, fogadós Pestről; ADOLF, a fia


I.                  FELVONÁS

Szilvai professzor megérkezik Kolozsvárra, hogy nyolc éve nem látott fogadott leányát, Mariskát magával vigye. A leányt, aki a professzor gyermekkori barátjának az árvája, titokban kellett neveltetnie, mert felesége, a „furibunda fúria” Emerencia hallani sem akart róla. Ám az asszony most meghalt, s Szilvai végre nyíltan is gondoskodhat Mariskáról: unokaöccsével készül összeházasítani, kire majd ősi javai szállnak a törvény szerint. Mariska eddig a vénlány, Kamilla kisasszony védőszárnyai alatt élt.

A zord nagybácsi elől álnéven „szabad szárnyra kélő” Liliomfi Kamilla kisasszony lakásában él albérlőként. A két fiatal egymásba szeret. Kamilla balgán azt hiszi, ő tetszik a bohém színésznek. Liliomfi kézhez veszi nagybátyja, Szilvai levelét, melyben közli, kijelölte jövendőbeli élettársát, akit ha nem vesz el feleségül, elveszti örökségét, a nagybátyja újra nősül. A könnyelmű, adósságot adósságra halmozó ifjú azonban máson töri a fejét: épp elszöktetni készül szerelmét, Mariskát, akiről nem tudja, hogy Szilvai gyámleánya. Titkát barátjával, Szellemfivel osztja meg.

Szilvai, megtudván, hogy Mariska egy színészbe szerelmes, szemrehányást tesz a vénkisasszonynak, hogy nem őrizte jól a gondjaira bízott leányt. A szomszéd szobában tartózkodó Liliomfi meghallja: nagybátyja magával akarja vinni Mariskát, hogy boldoggá tegye. Félreérti a helyzetet, azt hiszi, Szilvai maga akarja elvenni feleségül a leányt, s így őt az örökségtől elütni. Mariska kijelenti Szilvainak: Kolozsváron marad, s színésznő lesz. A háborgó Szilvai beszélni akar a lány választottjával. Liliomfi, hogy ne kelljen nagybátyjával találkoznia, a nem éppen hódító külsejű, idősödő Szellemfit kéri meg, tegyen úgy, mintha ő lenne Liliomfi. Szellemfi a csodálkozó Szilvainak pénzért – 50 pengőért – írást ad: lemond Mariskáról. Újabb 10 pengőért még azt is hajlandó ráírni a papírra, hogy házasember. Közben Liliomfi rábeszéli Mariskát, kövesse Szilvait Váradra, ő majd pénzt szerez, s utánuk megy, hogy elvegye feleségül.

II.               FELVONÁS

A telegdi fogadós, Kányai uram a híres pesti fogadós, Swartz úr reménydús fiához akarja feleségül adni leányát, Erzsikét. A lány azonban Gyuri pincért szereti. Gyuri felszólítja Erzsikét, válasszon a gyermeki kötelesség és a szerelem rózsája között. De Erzsike nem akarja elhagyni atyját.

Liliomfi és Szellemfi állít be a fogadóba. Mivel éhesek, de pénzük nincs, Liliomfi grófnak adja ki magát. Ám pechjére Gyuri pincér felismeri, mi több, kiderül, Liliomfi tartozik a fiúnak majd 20 pengővel. Gyuri elmeséli, hogy reménytelenül szerelmes Erzsikébe, s Liliomfi egy jó reggeliért cserébe megígéri, felkarolja az ügyet. Kiugratja az ifjú Swartzot apa és lánya szívéből, s Gyurit segíti be. Kiadja magát az ifjú Swartznak, fitymálva néz körül, leszólja a fogadót, Erzsikét csapodárnak, libának nevezi, s világosan megmondja, hogy csak a pénzéért akarja elvenni. Ám reggel megérkezik a valódi Swartz fiú, Adolf. Liliomfinak mentő ötlete támad, lerohanja Adolfot, Liliomfinak nevezi, s úgy állítja be a dolgot, mintha ő kérte volna meg, játssza el Swartz szerepét, hogy próbára tegyék Erzsikét. Szellemfi, aki veszi a lapot, még csavar egyet a hazugságon. Adolf szolgájának adja ki magát, így támogatva Liliomfit. A megzavarodott Adolf persze méltatlankodik, mindent tagad, hiszen valóban ő az ifjú Swartz. Gyuri pincér is segít megtéveszteni az elképedt kérőt, s tőle – mint Liliomfitól – kéri a pénzt, amivel adósa maradt. A felbőszült Kányai végül kidobja Adolfot s vele Szellemfit. Hogy végképp feje tetejére álljon minden, Szilvai beállít Mariskával. A rémült Liliomfi, hogy fel ne ismerjék, parókát tesz a fejére, szerepet cserél Gyurival, és sebtében átvedlik pincérré. Mariska boldogan ismeri fel szerelmesét.

III.           FELVONÁS

Liliomfi buzgó pincérként sürgölődik Szilvai és Mariska körül, közben virágnyelven beszélget a lánnyal, s biztosítja szerelméről. Ebéd után Szilvai, aki szigorúan őrzi gyámleányát, Erzsit kéri meg, maradjon Mariskával, ki ne engedje, míg ő pihenni tér. Erzsi elárulja Mariskának: el akarja szöktetni a pincér, hogy feleségül vegye. Mariska előbb hitetlenkedve, majd mérgesen hallgatja, mert azt hiszi, Liliomfiról van szó. Így aztán, amikor Liliomfi boldogan hozzásiet, ridegen elutasítja a fiatalembert. A gyanakvó Szilvai meghallja Liliomfi hangját, s felismeri unokaöccsét, Gyulát. „No, gaz kölyök, most kezemben vagy” – kiált fel, s rázárja az ajtót. Liliomfi hiába dühöng, Szilvai hívja a fogadóst, hogy felvilágosítsa, pincére az ő „átöltözködött, kalandos, kóricáló gyámfia és unokaöccse, egy régi nemesi család ivadéka”. Kányai azt gondolja, Gyuri pincérről van szó, s megörül, hogy ez a fiú az ő lányát akarja feleségül venni. „Keblemre, édes jó leányom – tehát a pincér a tiéd!” – szól Erzsihez, aztán hívja Gyurit áldását adja rájuk, s gyorsan a lelkészhez küldi őket, nehogy az öreg Szilvai meggondolhassa magát.

Megérkezik a sértett öreg Swartz, s számon kéri Kányaitól, miért dobta ki fiát. Kányai végre rájön, hogy rászedték, bolonddá tették, s Szilvain akarja kitölteni mérgét. Akkor lesz még csak igazán oda, mikor megtudja, hogy leányát nem Szilvai gyámfia, hanem Gyuri pincér vette feleségül. Mikor Szilvai megtudja, hogy a teátrista Liliomfi – akit Mariska szeret – az ő gyámfia, Szilvai Gyula, megkönnyebbülve adja áldását az ifjú párra. Végtére Kányai is belenyugszik a megmásíthatatlanba: Erzsike Gyuri pincér felesége lett. „Na, hát isten neki!” – adja meg magát a sorsának.

Szathmáry Éva

 (Forrás: 77 híres dráma 185-189. old. – Móra Könyvkiadó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése