PIERRE-AUGUSTIN CARRON DE BEAUMARCHAIS (1732-1799): Figaro házassága

A polgári tisztesség, becsület irodalmi élharcosa magánéletében, amelyben az irodalomnak, a színháznak korántsem jutott olyan fontos hely, mint Figaró-jának a drámatörténetben, legalábbis kalandornak, de akár szélhámosnak is volna nevezhető. órásmester fiaként született, s ki is tanulta apja mesterségét, sőt egy zenélő szerkezetével a királyi udvar figyelmét is magára vonta. Igazi hírnévre azonban pénzügyei, kereskedelmi ügyletei, perei és az azokról beszámoló emlékiratai révén tett szert. Csempészett fegyvert Észak-Amerikába, megalapította az Írók Társaságát, megkezdte Voltaire műveinek kiadását. Ült börtönben vesztegetésért és kémkedésért, vádolták sikkasztással, rágalmazással. Hatalmas vagyonokat szerzett és herdált el. Talán igazibb képviselője volt a XVIII. századi feltörekvő francia polgárának, mint amilyennek ábrázolta. A forradalom idején jókor emigrált, noha volt némi része annak szellemi előkészítésében, s csak a terror múltán, 1796-ban tért vissza, hogy még nyugodt jólétben éljen három esztendőt.

Drámaíróként Diderot eszméi lelkesítették, jobban megvalósította őket, mint maga a tudós enciklopédista. Mindössze hat színpadi művet írt, ezek közül az első, az Eugenie története – utazás Spanyolországban címmel egyébként emlékiratban is megírta – ihlette Goethe Clavigó-ját; ebben Beaumarchais saját nevén szerepel, s ráadásul személyesen meg is jelent a bemutatóján. Három darabjában is központi szerepet játszik a furfangos mesterember, Figaro. A sevillai borbély-ban segít feleséget szerezni urának. Almaviva grófnak, a Figaro házasságá-ban pedig maga nősül meg. Az előbbiből Rossini, az utóbbiból Mozart írt világsikerű operát. A harmadik Figaro-darabot, a Bűnös anyá-t, amely inkább moralizáló dialógus, semmint dráma, szinte elfelejtették, akárcsak többi színpadi művét, a Két barát-ot és a Tarare-t, amelyből Salieri írt operát.

Az előbb betiltott, majd 1775-ben bemutatott Figaro házassága már a maga idejében is hatalmas sikert aratott, s valójában Beaumarchais egyetlen igazán jelentős darabja. Remekül idézi meg korának szellemét, a forradalom előtti évtized felelőtlen derűjében éles szemmel fedezi fel a lappangó feszültségeket. Ilyés Gyula egészséges, vérbő népi vígjátéknak fordította magyarra, Forgách András újabb átültetése inkább az alcím szerinti „egy  bolond nap” abszurditását érezteti.

*

FIGARO HÁZASSÁGA

Főbb szereplők:

ALMAVIVA GRÓF, Andalúzia helytartója; GRÓFNÉ, a felesége; FANCHETTE; FIGARO, a gróf inasa, a kastély várnagya; SUSANNE (Illyés Gyulánál Zsuzsi), a grófné első komornája, Figaro menyasszonya; MARCELINA, házvezetőnő; ANTONIO, a gróf kertésze, Susanne nagybátyja, Fanchette apja; CHÉRUBIN, a gróf első apródja; BARTOLO, sevillai orvos; BAZILIO, a grófné zenetanára; DON GUSMAN Y MAMLASZ, ítélőszéki al-elülő

I.                  FELVONÁS

Figaro és Susanne jövendő közös szobájukat rendezik be. Susanne figyelmezteti az inast és várnagyot, hogy a gróf, aki belefáradt, hogy a környékbeli lányok után járjon, éppen rá vetett szemet. Noha házasságkötésekor lemondott az első éjszaka jogáról, azt titkon mégis szeretné gyakorolni.

Megjelenik Marcelina és Bartolo doktor. Az asszony mindenáron férjhez szeretne menni, méghozzá legszívesebben gyermeke apjához, a doktorhoz, de minthogy az semmiképpen sem hajlandó elvenni, hát éppen Figaróhoz.

Chérubin érkezik, aki Susanne-nak elpanaszolja, hogy a gróf kirúgta a kastélyból, mert Fanchette-nél találta, s még azt is, hogy szerelmes a grófnéba. Éppen annak a szalagja miatt huzakodnak, amikor betoppan a gróf, s az apród elrejtőzik. A gróf ostromolni kezdi Susanne-t, amikor Bazilio közeledik, és a gróf is elbújik. Meghallja, hogy a zenetanár Susanne-nal Chérubinnak a grófné iránti szerelméről beszél, kijön rejtekéből, s miközben felháborodottan előadja, miként talált rá az apródra a minap Fanchette-nél, felemeli a ruhát, amely alatt Chérubin lapított.

A gróf felháborodottan szidja Chérubint, amikor megérkezik Figaro, a grófné meg majd az egész háznép, hogy kieszközöljék Susanne és Figaro esküvőjét. A gróf csak estig kér haladékot, Chérubinnak azonban mindenképpen be kell állnia katonának, de Figaro arra biztatja, hogy csak látszólag távozzon.

II.               FELVONÁS

Figaro csapdát készít a grófnak. Egy névtelen levél már figyelmeztette Almavivát, hogy valaki legyeskedik a grófné körül. Susanne majd megüzeni a grófnak, hogy ott lesz a találkán este a kertben, de Chérubin menne helyette Susanne ruhájában.

A grófné lakosztályában éppen átöltöztetik az apródot, s Susanne az alkóvban tartózkodik, amikor megérkezik a gróf. Chérubin az öltözőfülkébe rejtőzik. A gróf gyanakszik, de a grófné azt mondja, Susanne öltözik benn, s felháborodottan megtiltja neki, hogy feleljen a gróf szólítására. A gróf fel akarja feszíteni a fülke ajtaját, s amíg elmegy szerszámokért, minden ajtót bezár, a grófnét pedig magával viszi.

Susanne előjön, az apród kiugrik az ablakon, ő pedig bemegy az öltözőbe. A grófné közben bevallja, hogy az apród van a fülkében, s maga is meglepődik, amikor Susanne-t találják ott. A gróf, miközben felesége bocsánatát kéri, amiért ártatlanul gyanúsította, megtudja, hogy Figarótól való a névtelen levél.

Figaro éppen az esküvőt sürgeti, amikor jön a kertész panaszkodva, hogy atz egyik ablakból egy embert dobtak ki a virágai közé. Figaró azonnal vállalja, hogy ú ugrott ki, mire a kertész átadja neki Chérubin kapitányi kinevezését, amelyet az apród kiugortában elhullajtott. Figaro azt mondja, azért volt nála, mert hiányzik róla egy pecsét. Éppen ismét az esküvőt sürgeti, amikor megjön Marcelina, és követeli, hogy Figaro őt vegye feleségül, mivel korábban egy kölcsön fejében ezt megígérte. Marcelinát viszont Bazilio szeretné feleségül.

A gróf elrendeli Marcelina keresetének kivizsgálását, és Baziliót küldené el a bírákért, de mert az nem akar menni, lévén zenész és nem küldönc, egy pásztorfiút indít útnak, a zenemesternek viszont őt egész útján zeneszóval kell kísérnie. A grófné közben elhatározza, hogy maga megy Susanne, illetve Chérubin helyett a randevúra.

III.           FELVONÁS

A gróf Sevillába küldi a lovászt, hogy megtudja, vajon az apród megérkezett-e. panaszkodik, hogy nem lát tisztán, Figaróból szeretné kiszedni, tud-e valamit Susanne iránti érzelmeiről. Miközben a tárgyalás előkészületei folynak, Susanne a gróftól az ígért nászajándékot sürgeti, hogy ott lesz a ketben.

A tárgyaláson kiderül, hogy Marcelina nem hajlandó a pénzt elfogadni mindenképpen azt kívánja, hogy Figaro feleségül vegye. A kölcsönszerződés szövege félreérthető, magyarázzák úgy is, hogy Figaro mindenképpen köteles elvenni az asszonyt. Ezen hosszú és csavaros jogvita támad, amit a gróf azzal dönt el, hogy Figaro vagy azonnal fizet, vagy még ma elveszi Marcelinát. Figaro arra hivatkozik, hogy szülei engedélye nélkül nem házasodhat meg, s már nyomon van, hogy megtalálja őket. Rövidesen ki is derül, hogy ő a kis Emmanuel, Marcelina és Bartolo törvénytelen gyermeke.

Ekkor érkezik Susanne, ki akarja fizetni a tartozást a grófnétól kapott hozományból. Bartolót mindenki rá akarja venni, hogy vegye el végre gyermeke anyját. A kertész tiltakozik, hogy unokahúgát, Susanne-t Figaróhoz adják.

IV.            FELVONÁS

Susanne és Figaro beszélgetéséből megtudjuk, hogy Bartolo doktor elveszi Marcelinát,, s hogy Susanne este nem megy el a találkára. De azt már Figaro nem tudja, hogy helyette a grófné készül oda. Chérubin a lányok közé vegyül álruhában, de Antonio, a kertész leleplezi. A grófné ezért bevallja, hogy délelőtt ő volt nála, hogy átöltöztessék, amikor a gróf meglepte őket. Fanchette pedig, miközben a gróf szerelmi ajánlatait kikotyogja, arra kéri, adja őt az apródhoz.

Az esküvő közben Susanne a grófhoz csempészi a levelet, amelyben beleegyezik az esti találkába, majd megérkezik a pásztorfiúval Bazilio, aki ismét Marcelina kezét követeli, aki megígérte, hogy hozzámegy, ha négy évig senkit sem talál, aki elvegye. Bazilio viszont azt ígérte, hogy örökbe fogadja Marcelina elveszett fiát, de amikor megtudja, hogy Figaro az, visszahőköl. Figaro közben Fanchette-től értesül Susanne leveléről, és elkeseredetten panaszkodik anyjának, aki inti, hogy a puszta gyanú miatt még nem kell kétségbeesni.

V.                FELVONÁS

Fanchette érkezik a gesztenyésbe, süteményt hoz Chérubinnak, s miközben a bal oldali pavilonba tart,  Figaróba botlik, aki féltékenységében odagyűjtötte az egész háznépet, hogy leleplezze Susanne-t és a grófot. Mikor magára marad, nagy monológban beszéli el küzdelmes, hányatott életét, s hogy neki a maga pozíciójához mennyivel több észre volt szüksége, mint egy nagyúrnak a magáéhoz.

Eközben érkezik Marcelina, aki hallgatózni bemegy ugyancsak a bal oldali házikóba, valamint a grófné és Susanne egymás ruhájában, s úgy tesznek, mintha a grófné visszamenne. Figaro a rejtekhelyről hallgatózik. Megjön Chérubin is, kötődni kezd a grófnéval, akit Susanne-nak vél, de közéjük toppan a gróf, s az apród a kis házba menekül. Figaro eljön, s így ő kapja a gróftól a Chérubinnak szánt pofont. Miután félrehúzódik, a gróf udvavarolni kezd a grófnénak, és kölcsönösen kioktatják egymást férfi és nő kapcsolatának természetéről. Amikor a gróf észreveszi Figarót, elmegy, a grófné pedig beoson a jobb oldali pavilonba.

A rejtekében elbúvó Susanne a grófné hangján bosszúra sarkallja Figarót, s amikor az udvarolni kezd, jól elpáholja, majd elmondja neki, miként esett bele maga a grófnak állított csapdába. Közben visszaérkezik a gróf, s ekkor úgy tesznek, mintha a grófnénak csapná a szelet Figaro, s végül Susanne is beoson a bal oldali házikóba. A gróf éppen elkapja Figarót, amikor megérkezik a lovász a hírrel, hogy az apród nincs Sevillában. A zajra előjjönnek a többiek is a fák mögül, s a gróf mindenki szeme láttára szeretné leleplezni feleségét. Figaro be is vallja, hogy a bal oldali házban lévő hölgy őt tünteti ki kegyeivel. A pavilonból azonban a gróf Cérubint vonszolja ki, utána a kertész Fanchette-et, majd Bartolo Marcelinát. Susanne is előjön, s a gróf, anélkül, hogy megnézné, fogadkozik, hogy nem kegyelmez. Végül megjelenik a grófné is, s most már a grófnak kell bocsánatért esedeznie. Miután minden tisztázódik, dalban foglalják össze a tanulságokat.

Zappe László

(Forrás: 77 híres dráma 123-128. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)