A reneszánsz kor
Európa-szerte virágzó latin nyelvű költészete a 15. század közepén
Magyarországon is szárba szökkent, miután egy kiemelkedő tehetségű fiatal költő
arra vállalkozott, hogy az itáliai ihletésű poézist a Duna völgyében is
meghonosítsa.
Janus a Dráva menti
táj szülötte, magyar-horvát vegyes családból származott, eredeti nevét nem
ismerjük, ő maga humanista szokás szerint mindig a latinos névformát használta.
Nagybátyja, Vitéz János váradi püspök, a későbbi esztergomi érsek mint a
Hunyadi család bizalmasa jól tudta, hogy korszerű humanista műveltség csakis
Itália egyetemein szerezhető, a kancelláriai szolgálathoz és a főpapi
javadalmak elnyeréséhez ennek segítségével lehet eljutni. Érthető, hogy a
család jó képességű ifjú tagját Ferrarába küldte, hogy ott Guarino da Verona hírneves iskolájában folytassa tanulmányait.
A tizenhárom éves
korában Itáliába érkező Janus beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem csupán
a latin és görög grammatika és retorika terén szerzett jártasságot, de az antik
auktorokat s a mitológiát is alaposan megismerte. Tizenhét éves korában már
kész költőként emlegették; különösen epigrammáinak szellemessége aratott sikert
az észak-itáliai humanisták körében. Tanárának, „Guarino mesternek” később
terjedelmes dicsőítő költeményben állított emléket, benne látta a hálás
tanítvány a humanizmus megtestesülését, így költeménye a tudás, a szellemi
nagyság apoteózisa is egyben.