2012. jún. 27.

Szabolcska Mihály: Ha én király volnék...



Ha én király volnék,
Királya sok, bús
Háborús népnek:
Karácsony estéjét
De gyönyörűn is
Ünnepelném meg!

Békesség-kötésem
Akkorra tenném,
Alkonyattájra...
Kürtösök, dobosok
Gyülekeznének
Nagy-híradásra.

S mire a csillagok
Feltünedeznek
Lassan az égre:
Akkor kürtöltetném,
Akkor veretném,
Hogy: „béke, béke!”

Harsonák hirdetnék
A nagy örömhírt
El-szét a népének...
- Karácsony estéjét,
Ha király volnék.
De gyönyörűn is
Ünnepelném meg!

(Forrás: Vasárnapi Újság 63. évf. 1916. 52. sz.)

Mészöly Dezső: Mennydörgő hódoló – Moliére lírája



Gyűlölöm és szeretem. Hogy fér benn össze e kettő?
Nem tudom, érzem csak, s kínja keresztre feszít.
(Catullus)


Moliére lírikus volt, csak ezt ügyesen titkolta. Csoda-e, ha oly kevesen veszik észre? Pedig szinte miden vígjátéknak bordázatán átüt a zaklatott szívdobogás. Sztetoszkóp nélkül is jól hallható, ha odafigyelünk.

Ő nem akarta, hogy odafigyeljünk. Mihelyt valaki érdeklődött iránta, színpadi szerzőként mutatkozott be. S persze, ezzel sem hazudott.

Moliére-t, a színpadi szerzőt, sok minden foglalkoztatta, mert sokféle az emberi gyengeség. Moliére-t, a költőt, csak egyetlen kimeríthetetlen téma érdekelte: a szerelem.

Hogy költő, azt – egyéb módszerek közt – úgy is leplezte, hogy szerelmi érzéseit sohasem a darabjait benépesítő ifjú párok dialógjainak ajándékozta. Hányszor panaszolták nekem fiatal színészek, hogy a „Moliére-szerelmesek” unalmasak! Ha a maguk helyéből, a vígjáték olajozott gépezetéből kiemeljük őket: valóban azok. Nem táplálja őket a szerző vére. Az a vér máshová kellett: a kétségbeesett, torz, iszonyúan nevetséges szenvedélytől sorvadó komikus figurákba.

A rögeszmés pedagógus, az eszelős házizsarnok, Arnolphe szerelme (a Nők iskolájában) sokkalta érdekesebb, élőbb – a maga módján még tán meghatóbb is -, mint a fiatal... ki é is?... Az ifjú amorózó nevét akartam ideírni, de már kiment a fejemből... s ez jellemző! Annak a fiúnak nincs is arca. Nem mindegy, hogy hívják?

Moliére lírája persze nem egyforma mértékben van jelen különböző darabjaiban. Ha rangsorolnom kell komédiáit, magamban mindig azokat teszem legmagasabbra, amelyekben a legtöbb lírát érzem. Lehet, hogy ez a mérce szubjektív, s van benne némi önkény... de talán bocsánatos önkény. Ki legyen szubjektív, ha nem a ordító, aki végül is arra vállalkozik, hogy belebújik Moliére bőrébe?

Oleg Rosszijanov: Petőfi korszerűsége



A nagy költők nem öregszenek és nem halnak meg. Mi örök ifjúságuk titka? Minden bizonnyal eredetiségük. Miben rejlik tehát Petőfi eredetisége? Petőfi művészetét és sorsát sok vonatkozásban érthetővé teszi az a sajátos helyzet, amely 1848-ban Magyarországon kialakult. A társadalmi-felszabadító harc egy bizonyos időre összefonódott a nemzeti-felszabadító küzdelemmel. A nép, a parasztság társadalmi felszabadítása jelentős mértékben feltétele lett a magyar nemesség valóban sikeres harcának a Habsburgok ellen, amely ily módon forradalmi és össznemzeti jelleget öltött. Ez a történelmi helyzet messzire nyúló reményeket ébresztett. Petőfi Sándor, a maga forradalmi demokratizmusával, a „világszabadság", az európai népek zsarnokellenes szövetségének internacionalista reményeivel, ezek költői kifejezője lett.

A XIX. század első fele, különösen a 30-40-es évek a politikai líra felvirágzásának kora Európában. Hazájuk forradalmi demokrata hangulatát kifejező, a társadalmi cselekvésre buzdító politikai lírikusok voltak Herwegh, Freiligrath, Heine. A hazafias tiltakozás hangzott fel Lenaunál. Szatirikus, társadalombíráló motívumok töltik meg Béranger dalait... Miben különbözik tőlük Petőfi?

Herwegh 40-es évekbeli verseiben például, a politikai eszmények meglehetősen elmosódottak Petőfihez képest, aki a Palota és kunyhó című versétől kezdve – amelyben talán először jelenik meg a nyílt társadalmi-forradalmi buzdítás – a népi jogok, a népi forradalom szószólójának vallja magát, és aztán egyre szélesebben, egyre mélyebben dolgozza ki követeléseit. Ha férfi vagy, légy férfi... című költeménye talán még harcosabb, céltudatosabb „doktrinája” a demokrata költőnek, mint Heinének a maga idejében (Oroszországban is) széles körben ismert „Doktrinája”. Mindketten minden spekulációval és szép szóval az aktív cselekvést állítják szembe, mint az élet legfőbb értelmét. De ami Heinénél inkább általános etikai elv, az Petőfinél konkrét esztétikai hitvallás és társadalmi-hazafias program.

Gencso Hrisztozov: Szigliget



Patak csobog az ősi vár alatt.
Halkan, halkan halad.
A mélység forró szívéből kitörve
csordul a behavazott földre.
A hóarcú mezőt felhasítva
fut a tenger felé.

Az utas itt messze tekinthet.
Az ember itt átfoghat mindent.
Madarak nyomába iramodhat
a visszhangzó kutyaugatásban.

A nádtetők alatt
regélő századok virrasztanak.

nemes bort rejtenek a pincék:
egy más folyó ez, emberkéz nyomán kelt,
kimerhetetlen mélységből fakad...

Parttalan ár zuhog a végtelenbe
a Vár zúgó kőszárnyai alatt.

(Ford.: Bede Anna)
(Forrás: Nagyvilág Világirodalmi Folyóirat 1457. old., XVIII. évf. 10. sz. 1973. okt.)

Gencso Hrisztozov: Tapolca



Ismerj meg engem, mélység!
Ismerj meg, ó, forrásos messzeség!
Ismét felétek indulok...
Elérhetetlenek vagytok vajon?
És ti is indultok felém...
Elérhettek-é engem valaha?
Hadd fürösszön még egyszer az a jó,
hadd fogadjon be az a régi vár,
hadd égessen örök vulkáni láva,
hadd hűtsenek rejtett ős-tengerek,
ocsúdjak izzó köveik felett!
Ó, mily csoda, hogy úszom föld alatt!
Ó, mily csoda, hogy megpillanthatom
vad sebeiben,
mély tükrében szédelgő arcomat!
Viszem tovább
víz, föld, kő fagyos, forró sóhaját...
Ismerj meg engem, mélység!
Ismerj meg, ó, forrásos messzeség!

(Ford.: Bede Anna)
(Forrás: Nagyvilág Világirodalmi Folyóirat 1456. old., XVIII. évf. 10. sz. 1973. okt.)

Gencso Hrisztozov: Magyarország



És újra itt az idő
lobbantanom ugyanazt a lángot,
amelyben ifjúságom elparázslott.
S az ismerős kengyelbe szállnom,
vágtatni át a szivárványon,
hogy szeles égi tűzben
ugyanazt a csillagos visszhangot űzzem:
a dicsőséget és a szabadságot.
Pogányok és Dózsa parasztjai!
Szegény kurucok, bujdosó vezérek!
Meghajolok, hogy földetekre térek!
Fű-suttogás, gémeskutak jaja,
nap s hold lovasainak robaja,
szenvedélye hevítsen,
véremben melegítsen!
Büszke, szomorú dalaitok
serkentsenek, ha felkelek.
Őrködjem
áhítattal
elmúlt s jövendő sorsotok felett!

(Ford.: Bede Anna)
(Forrás: Nagyvilág Világirodalmi Folyóirat 1456. old. - XVIII. évf. 10. sz. 1973. okt.)