2012. jan. 15.

Móricz Zsigmond: Szegény emberek

Móricz Zsigmond ama kevés számú író közé tartozik, akiket megtermékenyített a háború. Az ő tragikai lendülete és vívódó szenvedélye, mint az élet minden dolgával, hatalmasan birkózik a háború problémájával is s ebből az erőfeszítéséből származnak háborús írásai. A változás csak abban van, hogy egy témával, egy motívummal többje van, különben a háborúval is csak úgy küszködik, mint más műveiben a szerelemmel, a pénzzel, az ember és környezete közötti összeütközésekkel. A TŰZNEK NEM SZABAD KIALUDNI című könyvében a háborúnak a front mögötti hatását írta meg: azokat az elváltozásokat, amelyeket az emberek lelki és anyagi életében a háború alatt megváltozott gazdasági rend, a termények roppant megdrágulása, a mezei munkának az öregek és a nők vállára való háramlása, a férfinép virágának távolléte s az életnek a normális mederből való mindenféle más kitolódása okozott.

Új könyvében, melynek legterjedelmesebb és legjelentékenyebb novellájáról a SZEGÉNY EMBEREK címet adta, a magyar katonát írja meg, amint a fronton menetel, pihen, fedezékben áll, patrujba jár, sturmol, virtuskodik, hol mókázva játszik a halállal, hol megborzad szörnyű képeitől, megsebesül, elesik. A katonaélet mindenféle alakjai tűnnek fel, leggyakrabban és legjellemzőbben a paraszt-katona, de fölötte és körülötte az önkéntesek, a fiatal zászlósok, hadnagyok, főbb tisztek a dandártábornokig s a sor végén mint a háborús borzalom rettentő képe: a harctéri vértől megvadult szabadságos katona.

Valamennyien szüntelenül, tudatukban és tudatok alatt magukban hordják az otthon, a békebeli normális élet, az apró-cseprő mindennapi örömök és gondok emlékét, az az életük tulajdonképpeni tartalma, a háború, amelyben szörnyű testi erőfeszítések, halál és öldöklés közben élnek, csak valami kívülről jövő s lényükkel kapcsolatban alig álló, esetleges valami, amit sietve leráznak magukról, amint lehet.

Legjobban látszik ez a könyv első novellájában, amely a paraszt-katonáról szól, aki kellemetlen híreket hallott hazulról, a felesége összeveszett anyjával, folyton civódnak, s ő a legapróbb részletekig elképzeli, szinte látja-hallja csúnya civódásukat s emiatti elkeseredésében jelentkezik veszedelmes helyre patruj-szolgálatra, a halállal nem törődve pompás virtusos cselekedetet művel, egy kitűnő paraszt-hadvezér tehetségeit mutatja meg s a kalandos életben folyton a maga otthoni bajával évődik, de a férfias erőpróba alatt és egyik bajtársa kenetes, istenfélő beszélgetésének hatása alatt lassankint megenyhül a keserűsége.

Pompás novella ez, a magyar paraszt karakterének egész serege érdekes tulajdonságát revelálja: eszét, ravaszságát, friss humorát, a mezei munkásnak azt a különös természetét, hogy tunya és munkakerülő, de időnkint, ha kell, hallatlan munkateljesítményekre képes és – ami Móricznál, de általában irodalmunk parasztábrázolásában új: vallásos érzését, amely ritkán, de nagy komolysággal támad fel lelkéből, ahol elrejtve szunnyad az élet hétköznapjain.

Ebben a novellában még van valami, ami a háború első időszakából való: csöndes, szomorkás gyönyörködés a magyar katonában s a háborús dolgoknak anekdotikus szemlélete. Meg lehet figyelni azonban, hogy idővel mindinkább elmélyül a háború felfogása, mind tragikusabbá válik, mindinkább eltűnik belőle a virtus, a vitézkedés, a romantika s marad a végén maga a meztelen háború, a halál, a gyilkolás, a szenvedés és elállatiasodás rettentő képe. A háborúhoz való viszony Móriczban is épp úgy fejlődött, mint minden emberséges emberben a háború gyűlölete felé. A fejlődésnek végpontját a Szegény emberek című novella jelenti. A napszámos paraszt-katona, aki szabadságidejében látja maga és családja kínzó nyomorát, mint egy éhes tigris, gyermekeket gyilkol, pénzt rabol és aztán elmegy feleségével a vásárba fojtott belső izgalommal, amely azonban nem erkölcsi, hanem idegrendszerbeli. A harctéren hozzászokott a gyilkoláshoz a kiontott vér nem ijesztő neki már – s a végén a katona fegyelmezettségével, de alapjában valami baromi fásultsággal adja meg magát a csendőröknek. S ebbe a szörnyűségbe valami tragikus humorral hangzik bele az apai szeretet és gyöngédség.

Ez a novella olyan, mint egy egzaltált, hörgő kiáltás a háború embertelensége ellen. Rendkívüli erővel és beleérzéssel van megírva, olyan feszültség és izgalom van benne, hogy minden során érzik a lelki átélés. Raszkolnyikov óta nem írtak meg gyilkolást ennél belsőbb, megrendítőbb elképzeléssel. Ez a novella mindenkor Móricz legjelentékenyebb és legjellemzőbb dolgai közé fog tartozni.

(Forrás: Vasárnapi Újság 64. évf. 1917. 52. sz.)

Ábrányi Emil (1850-1920)

Félszázados írói pályáján Ábrányi Emil megpróbálkozott majd minden műfajjal: írt színdarabokat, prózai elbeszéléseket, művelt hangú és jó irodalomismeretre valló színi bírálatokat, újságíró is volt s írt mindenfélét, politikai vezércikktől a napihírig, - a közönség emlékezetében mégis mint költő és műfordító maradt meg. Mint hazafias ódák költője és mint Byron és Rostand fordítója.

Aki a kilencvenes években élt, az lehetetlen, hogy ne ismerje Ábrányi Emil ódáit. Ünnepi alkalmakkor, amikor március 15-ét vagy a szabadságharc valamely más emléknapját ünnepeltük, minduntalan az Ábrányi Emil patetikusan szónokias, színes szólamokkal terhes, a szabadság eszméit harsogva hirdető és zengő jambusokba, csengő rímekbe foglalt poézise szólalt meg a dobogóra kiálló színész vagy lelkes dilettáns-szavaló ajkán.

Petőfi eszmeköre, a romantikus szabadságszeretet, a zsarnok elleni gyűlölet, a magyar nemzetiség lelkes kultusza adta ezeknek a verseknek a tartalmát, a francia forradalom távoli visszhangjai csendültek meg bennük, képeikben Hugo Viktor és Byron szélesen kezelt, komoran harsogó színeinek visszfényét ismerhettük meg. A szabadságharc kultuszának, a függetlenségi párt politikai küzdelmeinek költői ellenképe volt az a hazafias költészet, amelynek Ábrányi volt a legismertebb képviselője. Ő a nyugati, legfőképpen a romantikus francia költészet szólamkincsével és technikai formáival igyekezett kifejezni a magyar hazafias érzés hevületeit.

Mégsem ez költészetének legjava. Ódáit megfakította már az idő, ellenben költészetének abban a részében, amelyet a tiszta lírának szentelt, még ma is találni friss virágokat. MARGIT-DALAi, boldog szerelmének és házaséletének költői kifejezői egyszerűbbek, kevesebb pretenziójúak, mégis maradandóbbak, mert maradandóbb az anyaguk is. A költő, bár lényének patetikus természetét itt sem tudta teljesen levetni s hangjának elmaradhatatlan tartozéka a deklamáció, - ezekben a versekben közvetlenebbül adja oda magát az olvasónak. Emelkedett gondolkozás, mindig a szépért és jóért dobozó szív s a megjelenés elegáns formája e líra vonzó tulajdonsága. Ábrányi a közvetlenül Arany nyomában támadt költői nemzedék legkiválóbb forma-virtuóza, a sima hajlékonyság, az elegancia és a választékosság irányában fejlesztette a magyar verstechnikát.

Technikai készsége volt alapja műfordítói sikereinek. Olyan költőket fordított, akikkel kongeniálisnak érezte magát. Lényében benne volt a byroni vonás, a Don Juan pátosza, iróniája, világfájdalma őt is megillette s ennek nyomai megvannak költészetében is. Fordításaiban azután, a Don Juan-ban és a Manfréd-ban valóban Byron hangja csendült meg magyarul, különösen az előbbinek széles regiszterét tudta bámulatosan visszaadni; ez a munkája a régebbi magyar műfordítás legjavához tartozik. Rostand drámáinak, a Cyrano-nak és a Sasfiók-nak Hugo Viktorra emlékeztető romantikus pátosza ragadja meg. Ezeknek igen nagy színpadi sikerük volt, - hogy Rostand annyira kedvelt írója lett a magyar színházi közönségnek, abban Ábrányinak is megvolt a maga jelentékeny része.

Ábrányi Emil szép öregkort ért. Költői képességeit és érdemeit teljesen elismerte az újabb nemzedék is, az irodalmi társulatok felolvasó asztalainál, a sajtóban mindig szívesen hallgatták a szavát s most halála alkalmából őszinte tisztelettel hajtotta meg előtte a magyarság az irodalom zászlaját, mely alatt egy szép életen át becsülettel és sikerrel küzdött.

(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 11. sz., 1920. jún.6.)

Kosáryné Réz Lola: Filoména

Aki csak valamennyire is érdeklődik a magyar irodalom újabb fejleményei iránt, annak meg kell jegyeznie egy ú j nevet: Kosáryné Réz Loláét. Váratlanul merült föl ez a név az ismeretlenségből, az Athenaeum regény-pályázatán, melynek első, legnagyobb díját nyerte el FILOMÉNA című regényével s most, hogy ez a munka megjelent, az olvasó is szentesíteni kénytelen a pályabírák ítéletét: a Filoména csakugyan igen kitűnő regény, a legjobb dolgok egyike, amiket az utóbbi években magyar szerzőtől olvasni lehetett.

Egy falusi kis tót cseléd története a remény fonala. Még gyermekkorában kerül Filoména a kis felvidéki városba cselédnek, szolgál mindenféle házaknál, segít egy derék öreg kofaasszonynak az árulásban, megint cseléd lesz, züllésnek indul, tele van belső nyugtalanságokkal. Félvér úri származásának tudata folyton izgatja alantas helyzetében, mindig előtte van természetes apjának a négyes fogaton járó grófnak a büszke, méltóságos képe, akit anyja egyszer megmutatott neki. Ez az emlék azzal a szuggesztióval tölti el, hogy neki is úgy kell járnia, mint az anyjának; kiemelkedik a züllésből, úri helyekre kerül, csakugyan szerelmi prédája lesz egy bányamérnöknek, gyereke születik, majd meg is hal s ő szolgál tovább, amíg a beteges furcsa kis líceumi pedellus el nem veszi feleségül. Most már jó élete van, csöndes, nyugodt, de a vágy, hogy gyermeke legyen, beleveti egy kemény, parancsoló természetű tanár karjaiba.

Fia lesz tőle s ezzel élete új fordulóra jut: most már a makacs anyai ösztön hajtja, urat akar nevelni a fiából, olyat, mint az ő apja és fiának az apja. Férjét, aki minden munkára képtelen beteg, kiteszik állásából és Filoména most már magában küzd tovább a fiáért, amíg eléri célját. A fiú csakugyan úr lesz, bányamérnök, úgy mint Filoména első, meghalt gyermekének apja. Filoména most már megöregedve, megnyugodva szolgál tovább, a fiára gondol, aki a háborúban van s ha hazajön, kiemeli őt a cselédi sorból. Életcélja elérésében megtisztultan hal meg, amikor indulnia kellene a fiához, Budapestre s nem is sejtve, hogy fia halállal vívódik a hadikórházban.

Nagyon gazdag történet ez, gazdaggá teszi az író invenciója, amely egyre új, érdekes és hangulatban is változatos helyzetekbe tudja forgatni a történetet és útközben egyre új, a felvidéki életet tipikusan jellemző alakokat elevenít meg. Filoména, amint családtól családhoz vetődik szolgálni, megismeri – s általa mi is megismerjük – azt az egész életet, amely a hegyoldalakra épített kis bányavárosokban folyik.

Az írónő egész szokatlanul gazdag megfigyelési és emlékanyaggal dolgozik, csak úgy rajzik belőle az alakok sokasága és mindegyik pontos kontúrral van elválasztva a többitől s kevés, de jellemző, életteljes vonással van ábrázolva. Az egész fölött pedig összefoglaló levegőként lebeg az író meleg, megértő, mélyen humánus asszonyi bölcsessége. A legritkább dolgok egyike, amire nagyon kevés asszonyíró volt eddig képes: harmonizált és teljes egyensúlyt tar képet tudott magának a Filoména szerzője alkotni a világról. S valami egész különös tisztaság van lényében, amely megfogja az ember szívét s olyan, mint a nyári napsugár, amely meg tudja aranyozni az élet szemétjét is. A Filoména szerzőjével irodalmunk legjobb neveinek sora bővült eggyel.

(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 11. sz., 1920. jún.6.)

Lakatos László: Kelet



A prokonzul – Marcus Aemilius Plautus – keserű haraggal állapodott meg a ház tetejére ültetetett kert szélén. Tekintete végigfutott a keleti ház lépcsőzetes homlokán, majd lesiklott a völgyben épült városra, a férgek módjára kanyargó szűk utcákra, piszkos kis viskókra, idegen templomokra. Szívét gerjedelem töltötte el, mérges, mint e tartománynak sok növénye. Hogy gyűlölte ezt az országot, piszkos, szakállas, veszekedő népét, járhatlan utait, sötét vizeit, vad virágait. A köztársaság szolgálatában töltött itt el öt esztendőt és e hosszú időnek nem volt egyetlen órája sem, amely kellemes emléket hagyott volna. Csupa barbár gyötrelem. Ez a levegő mérgezte meg, az ezzel a néppel való örökös civódás. Légiói ellanyhultak a tunya ég alatt, ő maga is szokásaiban talán megromlott. Orvosa ma reggel mondta meg neki, hogy betegsége halált hozó.

Hát nem! Nem fog itt tovább kínlódni. A kórság rettenetes esztendei; testben elrohadni, lélekben elnyüvesedni. Nem! Nincs tovább! Most, hogy még tiszta elmével ura magának, elhatározta, hogy végez. Elmegy. Erős lesz és derűs. Még egyszer megáldoz az öröktől való isteneknek, azután testét beleereszti a kardba, amit légiói élén vitt a paphagoniai hadjáratban. Még egy gondolat: hazatérni Rómába? Ott halni meg a honi ég megbocsátó kékje alatt, a Város bölcs férfiainak magasztos körében. De nem! Még ezt sem. Hogy ellenségei lássák őt testben megrokkanva, arca mint valami beteg fauné. Hősként távozott és nem térhet vissza mint taposott állat. Férfiúi teste, mely egykor vetekedhetett a fórum legdicsőségesebb szobraival – roncs; panasz és keserűség foglalata. Nem! Messzire elhajította aranytükrét, ez órában kegyetlen ellenségét. Rómában nem fognak mulatni rajta, sem vetélytársai csúfondároskodni, sem mohó fiatalok kárörömmel kacagni. Csak hamvai térhetnek vissza és azokat diadalmenet viszi nemzetsége temetkezési helyére.

Még rendelkeznie kellett mindenféle dolgokról. Ezzel sem fog időt vesztegetni. Bölcsen teszi, ha az, kinek mennie kell, ma indul és nem holnap. Tudós görög rabszolgájának diktálja végső akaratát. Még ma este. Azután megáldoz a penatesek előtt és... Más üzenni is akart a görögért.

Vagyona Fluviáé lesz. A prokonzul arca elsárgult, orra megnyúlt, mint a saskeselyűé. Az asszony hát túl fogja élni őt! Övé lesz római palotája, az etruriai földek, a nyári ház Bajaeben, siciliai birtokai... Ah! A mérhetlen arany, mit szerzett ebben a mocskos keleti tartományban, a szobrok, kardok, díszöltönyök, eleven és holt jószágai. Minden az asszonyé, ki csak keserűséget hárított rá! Az asszonyé, kit magával hozott Rómából ifjan és akinek dacos húsában nem tett kárt a Kelet. Ő, a férfi elromlott, miközben hazáját szolgálta, zord és szűz római lényét elveszejtette az idegen föld, amelyben a nő gyökeret eresztett és pompába borult.

Idegen harag dagasztotta a proconsul keblét. Ez utolsó napon ő is ázsiai emberré lett, hasonlatos azokhoz, kiknek földje, szokásai, ételei és italai elsorvasztották őt. Az idegen istenség beköltözött testébe, amit most fájón és tüzesen öntött el a gyűlölet. Hát tud ő is ezeknek a barbároknak a nyelvén! Egyszer az életben igen. Már túl volt azon, hogy megvesse magát. És boldog volt, hogy indulatban tanítványa lesz ennek az idegen csürhének, amelynek feje fölött legszívesebben a lictorok vesszőnyalábját szerette suhogtatni. Egyest mindenesetre tudnak ezek: gyűlölni. És a gyűlölet is lehet olykor bölcs, bölcsebb magánál a bölcsességnél. Ezek a keletiek gyakran igen helyesen cselekszenek, amikor vad és tajtékzó szokásaik szerint büntetik a nőt.

Fluvia számára nem lesz öröm az ő elmenetele és temetésén hangosabban fog zokogni a sirató asszonyoknál is. Üvölteni fog, mint a sakál. A proconsul özvegye koldusan fog visszatérni Rómába. Meghal, de előbb minden mozgó vagyonát elpusztítja, aranyait a vízbe dobja, állatait felperzseli. Rendelkezni fog, hogy itáliai minden házát elhamvasszák. Fluvia fekete rongyokban fog visszatérni az apai házba. Hát túl fogja őt élni a nő, de csak mint kopasztott páva. Előbb kivetkezteti mindenéből.

Mindenéből? Arca elborult, homlokán mély árkok jelentkeztek. Amit annyi esztendeig akart titkolni maga előtt, azt most dermesztő világosságban látta. Az utolsó nap nem ösmer hazugságot. A bizonyosság éles és igaz, mint a kard. Mindenéből hogyan
foszthatná ki Fluviát, amikor megmarad neki... nem igaz... de igaz! igaz!... megmarad neki a líbiai ifjú.

A proconsul tágra nyitotta szemét, homloka megfeszült. Már mindent látott. Azt, amit eddig mulasztott és azt, amit ezután fog cselekedni. Mindenéből kifosztani egy nőt! Lehet azt, valameddig megmarad az, ami neki legkedvesebb?

Látta maga előtt a lybiai nyúlánk, sárga testét, amelyet utálatosan jószagú írral szokott kenegetni, aranyporos fekete szakállát, festett ajakát és szemöldökeit, álnokul ölelő karjait és száját, ezt a mohó és mérges kutat. A líbiai. És vajon nem ez övé is!? Tulajdona neki, a római vezérnek, mint ez ország valamennyi háza és erdeje és marhája. És ha elpusztítja minden jószágát, miért éppen ez egynek kegyelmezzen meg?
- Nabb-El-Marr – jutott eszébe a puszta idegen udvaronc neve. Mint pép mállott szét ajkán a keleti szó.

Azután leereszkedett a tetőzet kertjéről. Legbensőbb szobájába vonult, legbizalmasabb szolgáját szólította. Ura parancsára az ámulva öltöztette a köztársaság proconsulját keleti selymekbe, arcát kifestette marcona, barbár színekkel. A római férfiú a köntös ujjába tőrt rejtett, rovátkás rajzú, mérgezett hegyű keleti tőrt. És így elindult, szemében vad tűz égett, mint a beduinéban, aki holdfényben indul a temetőbe hiénával viaskodni.

(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 11. sz., 1920. jún.6.)

Váradi Antal: Júniusi éj

(Egy fejezet „Emlékeim” harmadik kötetéből)

Az 1919-ki esztendőben későn nyílottak az akácok. Én imádom az akácfák illatát. Mikor akácnyílás van, szokott nagy sétáimat kiterjesztem a szomszéd falvak határáig, elbolyongok az akácerdők sárgás-zöld pereméig, ahol már hulló fehér virágpilléktől puha a homokos erdőtalaj, s nesztelen lépésekkel megyek végig a csöndes akácligeteken. Balzsamos levegő remeg a fejem körül. Boldog madarak csicseregnek az illatos levegőben. Az alkonyat bíborköpönyege ráborul a szerény akácokra, és vérvirágokká varázsolja a kis fehér pillangóvirágokat. Sötét este lesz, mire hazavetődöm. És még egy óra múlva is, mintha akácvirágokkal volna tele minden zsebem -, körülöttem csodálatosan balzsamos levegő vibrál, még álmaimban is ott kísért a fehér akácvirág és annak csodabájos illata. Ez az én pesti tavaszom ötven esztendő óta.

Aranka lányom tőlem örökölte ezt a bolyongás-vágyat. Ő is el-elindul egymagában, elkalandoz messze a Svábhegy lankáira, a Gellért sziklás oldalára, a Sas-hegy kopasz lejtőire, onnét nézi Pestet és annak füstokádó kéményeit, amelyek fekete köddel vonják be a tarka házakat, és mocskosítják el a szép, haloványkék eget. Elindul ő is, mint jómagam, ki, Újpest felé, átmegy a széles Duna-hídon, megkerüli a gázgyár kolosszális épülettömegét, bebolyongja Aquincum kőmaradványait, aztán Óbudán át a villanyoson jön haza. Ugyanakkor én Pestújhely felől, Rákospalota határán át bandukolok befelé, s végigrovom az Erzsébet királynő út hosszú vonalát, meg-megpihenek a liget szélső padján, elgondolkozom a múlt időkről, mikor még a kiállítási palota új volt és díszes csarnokában nyüzsgött a tömeg, a magyar ipar és mesterség ezer terméke tarka egymásmellettiségben hívogatott, a friss lombok alatt, odakünn pedig vidám cigányzene hangjai mellett vacsorázó tömegek zsongtak, fecsegtek, énekeltek, nevetgéltek.

Az idén százszor jártam végig a ligetet, de egy gyerekkacajt nem hallottam. Még a gyerekek is elfelejtették a nevetést.

Aranka az „Ecce homo”-rét felől sietett hazafelé. Elérte a Lánchidat és sietve haladt át rajta. De már a híd közepén megakadt.

Gyönyörű júniusi alkonyat volt. A levegőben millió rózsaszínű porszem kavargott, s a kései akácillat mintha a hegyek felől libegett-lebegett volna a langyos levegőben. Aranka megállt a Lánchíd közepén. Valami szokatlan látvány ragadta meg lángvörös színekhez szokott tekintetét. A Margitsziget felől hajók siklottak alá, sűrű füstöt kavargatva a folyam pirosló tükörén. A hajókon – szokatlan és szívemelő látvány – nemzeti színű zászlók lengtek. Aranka döbbenve nézte a látványt. Még mikor elindult a Svábhegy felé – minden vörös volt. A házak ablakaiból vérszínű rongyok fityegtek. Az emberek ezt is megszokták. Csak a sziget felől hangzott valami távoli zsibongás, valami érthetetlen zsongás, mialatt a lefelé sikló vashajók nemzeti színű zászlói lengtek az alkonyati levegőben.

Mikor elindult a leányom – még minden vörös lobogókkal hivalkodott – visszatérve megváltozott volna a világ?

A legendabeli barát jutott eszébe, aki az örökkévalóság problémáján töprengett – s mire hazaért az ősi klastromba, ismeretlen arcok, idegen barátok fogadták, akik előtt ő idegen vala. Mialatt egy madár dalát hallgatta az erdőn: száz esztendő telt el - mert az az Istennek, úgymond a legendaköltő –, csak egy pár óra...

Tőlem örökölvén a messzebolyongás kedvét – (ez az egyedüli örökség, ami tőlem reája marad) – azt hitte már-már, hogy egy évtized telt el a délutáni séta óta. Íme – a halálosan tilalmas nemzeti színek virítanak a Dunán... Mi történhetett itt?

Hamar megértette. A Lánchíd közepén túl már állva nem volt tanácsos nézegetni. Ropogó golyózápor pattogott a híd kövein. A kis monitorok ágyúi süvöltve vágtak tüzes utat a levegőben. Le kellett bukni a járókelőknek a híd faburkolatára, mert a hídról veszett üvöltés közepett vörös katonák tüzeltek a hajókra. Ropogó puskatűz, dörgő ágyúszó – s valami vészjósló zsibongás a távolban. Kitört az ellenforradalom.

Úgyszólván térden csúszva érték el a híd másik végét – s a házak mellett meglapulva tudtak az Erzsébet térig futni, ahonnét már bátorságosabban haladhattak a József körút felé. Én, mit sem gyanítva jöttem a Népszínház utcán befelé, még mindig a messze hagyott akácillatról álmodozva, mikor távoli tompa ágyúszó hangja ütött a fülembe.

Siettem haza. Beesteledett. Az utcákon siető, rohanó tömegek, egymást lázasan kérdező, de feleletet sehonnan sem kapó csoportok tolongtak. Nemsokára katonaság zárta el a főbb útvonalakat – s alig tudtam a hirtelen bezárt házkapun át lakásomba érni. A túlsó oldalról – a Rökk Szilárd utca felől – lelkendezve jött meg a leányom, aki rémülten újságolta, hogy ágyúznak a Dunán, hogy belelőttek a Hungáriába.

Aggodalmasan gondoltam a fiaimra, akik mindig ellenforradalomról beszéltek, s akik a város másik két végén laktak, az egyik a Boráros tér tájékán, a másik a Thököly út vége felé. Vajon hol lehetnek azok?

Kedvetlenül, izgatottan, a küzdők sorsáért remegve tölt el az est. A vasrolókat hamar lehúztuk, - különben is nagyhamar felordított a vörösőr, az egész József körút vonalán cirkáló vörös katonák egyre-másra ordították utcahosszat, hogy: lehúzni a rolót! Másképpen belelövünk!

És ropogott is itt-ott a sortűz. Azt hiszem, eleinte a maguk mulattatására, később a járókelőkre: reggelig nem is szánt meg a tűzijáték. Gúlába rakott puskatömegek álltak az utcán, a Népszínház felől autók robogtak sikoltva, fütyölve, vonítva, mint a bolondok. Minden autóból rekedt, izgatott parancsszavak rikoltottak az utcai őrségek felé. Közben a Ludovika meg a József-telefonközpont felől egy-egy sortűz vészjósló dörrenése rázta fel a már-már csillapuló utcát. Valami történik – senki sem tudta, hogy mi?

Napok óta suttogva, szájról-szájra terjedt a kitörő forradalom híre, de senki sem tudott bizonyosat. Csak azt sejtettük, hogy vér folyhatik valahol. Komor aggódással, félelmes hallgatásba rejtőzve húzódott mindenki a maga odújába. Kinek lett volna kedve az utcákon járkálni? Halálos veszedelem fenyegetett most odakünn.

Tíz óra felé a kis hadi árvánkat – a Herczeg Ferenc által megénekeltet – ágyba disputáltuk. Sehogy sem akart lefeküdni. Ő inkább a roló szélén fog leskelődni, és nézi a katona bácsikat, amint lövöldöznek a házakra. A velünk szemben lévő ház különösen kedves tartózkodó helyük volt az egész harc alatt, mert annak a kapujában gépfegyvereket állítottak fel, és ami feltűnt – egyenesen a mi házunknak szögezve. A tizenkilenc és huszonegyedik számú házakat különös figyelemmel kísérték és lesték – azok, úgy látszik, designálva voltak, mint hírhedett ellenforradalmi fészkek. A csata kitörését mégis egy véletlen idézte elő.

Már éjfél régen elmúlt, mikor a szomszéd ház kapuján egy öregasszony kéretődzött ki az utcára, mert „szenet akar állni” mint bolsevista műkifejezéssel mondották. Az ilyen szegény asszony már reggel fél kettőkor odatámaszkodik a szenes pince lépcsőjéhez, ott szunyókál, míg ki nem nyitják a szenes boltot, akkor az elsők között befurakodik s pár kiló szemét rongyos zsákjába rejtve siet haza, hogy pár napra való főzőszenét biztosítva tudja. Alighogy a dörmögő házmester kinyitja a kaput, a nyíló ajtó előtt őrjárat halad el, s amint a vénasszony kilép, ráordítanak:
- Megállj!

Az öregasszony Jézus Máriát kiált – és hirtelen becsapva a kapu kisajtaját, visszafut. Az őrjárat gyanúsnak találja a bemenekülést, s nagy káromkodások közepett nyitni akarja az ajtót. Nem megy. Mi természetesebb bolseviki körökben, mint hogy sortüzet adnak az ajtóra?

Meghallja ezt a Népszínház előtt táborozó őrség, s vakon belelő az éjszakába. golyók röpülnek, sortüzek ropognak – s a nagy csatában egy eltévedt golyó az egyik bolseviki hüvelykujját sebzi meg. A vitéz ordít, mint a behemót.
- Ellenforradalmárok rejtőznek ezekben a házakban! Kilőttek innét... onnét... vagy amonnét... Rajta! Fel! itt rejtőznek a kutyák!

Felverik a kapukat és rohannak fel, a lépcsőkön, emeletről emeletre, lakásról lakásra, berohannak, beverik az ajtókat, kutatnak, ordítanak, közben lődöznek – ellenforradalmárokat keresnek – s így vetődnek fel hozzám, a harmadik emeletre.

Én már akkor – fél háromra volt – lefeküdtem, s első szendergésemből az ablak vasrolóira pattogó sortűz ébresztett fel. A szemközti ház ajtajában elhelyezett gépfegyverből a házunkra tüzeltek. Az első sortűz pár pillanatig tartott – beverte a dolgozó szobám ablakait s leütötte a mennyezetet. A kilyukasztott ablaktáblákon át, mintha tüzes szentjánosbogarak röpködtek volna a mennyezet felé – hullott a vakolat -, csirrentek, csörrentek a képek törött üvegei, a lehulló tükör, a kilyukasztott ajtók. Ijedten ugrottam föl, a kis hadiárva ágyához siettem, hogy azt védjem a lehulló törmeléktől. Föléje hajoltam, hogy a leropogó mennyezet agyon ne üsse. Szegényke sírva, jajgatva ébredt. Jaj... megölnek!... Alig tudtam megnyugtatni, de mire letakartam: újra megindult a gépfegyverek sortüze, s ablakaim darabokra zúzva csörrentek meg – amint a rolettát átfúrva, a beröpülő tüzes golyók s lövések lángútját mutatták, egy-egy percig megvilágosodott a szoba -, aztán megint hullott a vakolat, lezuhant egy kép – a csillár jobbra-balra ingott, amint felső végéhez ütődött egy golyó.

Annak a nikkel-hüvelye pattant vissza reám és felhasította az oldalamat. Észre sem vettem, csak mikor a második sörtűz is elmúlt, mondotta riadtan a kis hadiárva, hogy nini... te vérzel! Feleségemet s a kicsit kituszkoltam az udvari szobába, hogy az utcáról fenyegető sortüzek elől mentesítem. Én csak később mentem utánuk, mikor a meggyújtott villanyfénynél egy futó szemlét tartottam a lakásban. Csúnyául tönkretették. Porzott a hullott vakolat, s ropogott a lábam alatt az üvegcserép. Nyolc golyó csapott a hálószobánk falába, s három az íróasztalom fölé, a dolgozószobában. Odakinn az utcán még egyre ordítás, lárma, káromkodás – az udvari szobába siettem, hogy megnyugtassam az ott levőket, mikor nehéz léptek alatt megdübörgött a lépcső, és puskatusok verésétől zuhogott a bejárati ajtó.

Odasiettem, kinyitottam. Egy sereg marcona képű, vad tekintetű katonaruhás vörös tolongott az előszobába. A vezérük – valami olyasféle lehetett – megragadta a mellemen a ruhát.
- Senki se mozduljon, mert mindenki halál fia!

Bandika, a kis hadifiú sikoltva vetette magát a feleségem ölébe.
- Ne bántsanak... ne bántsanak...

Vele nem is sokat törődtek, hanem engem vettek elő.
- Tudja-e azt, hogy meg fog halni?

Valami sejtelmem azt súgta, hogy ezek csak ijesztgetnek.
- Mit akarnak? Mit vétettünk maguknak?
- Valaki kilőtt az ablakon. Ebből a lakásból lőtt ki... Maguk közül valaki!

A véres kezű martalóc előre furakodott s rám mutatott.
- Ez a vén burzsuj lőtt ki – meg a lánya... Én megismertem őket az ablaknál..

Koromsötét volt. Csudálatosan éles macskaszeme lehetett a bolsevikinek, ha megismert valakit, éjjeli fél három órakor.

A harambasa mellen ragadott és bevonszolt a szobába.
- Kutatni fogunk... – Azzal nekitámadtak a holminknak, a bútorunknak, a szekrényeinknek, a könyvtáramnak. A harambasa még mindig mellen fogott.
- Magát most főbe lőjük. Halálra van ítélve.
- Hallottam. Csak azt mondják meg – de alig fért ki a torkomon a szó -, hogy mivel lőttünk hát ki az ablakon?

A véres kezű haramia a szobából ordított ki. – Azt majd mindjárt meg fogjuk mutatni... Csak kutassatok!

Kiforgatták a ruhánkat, kidobálták a könyveimet s aztán vígan tapostak rajtuk, csak úgy csikorgott a szöges talpuk alatt a sok díszkötés... A függönyöket letépték, a fehérneműt kiforgatták, az ágyakat, kanapékat feldöntötték, mialatt ketten a bajonett hegyét a mellem két oldalára feszítették, s folyton ordítoztak... – Csak keresd! Csak forgasd! – És ők kerestek – és forgattak... A lakásom olyan volt már, mint a tatárpusztítás után.

A harambasa cipelt magával, kinyittatta a szekrények ajtajait, a könyvtár fiókjait – még a képek megmaradt rámáit is megforgatták a falon. Csikorgott a lábuk alatt a vakolat-törmelék meg a törött üvegcserép.

Csúnya pusztítást vittek végbe a holminkon. Szegény feleségem, aki olyan nagy barátja a rendnek, a tisztaságnak – könnyes szemekkel nézte a vandalizmust -, meg jómagamat is, akit ide-oda cipeltek, mialatt oldalamból csöpögött a vér.

Ezalatt a lányom és a vőm is át tudtak jönni a másik oldalról s rémülten látták a pusztítást. Közel azonban senkit sem eresztettek hozzám.

Háromnegyed óra hosszat tartott a halállal való farkasszemet nézés. Elfásult lélekkel néztem az óra lapjára és a mutató lassú útját kísérte a tekintetem, mialatt a kélt bajonett a mellemre volt szorítva. A haramiák még mindig kutattak.

Hirtelen nagy dörrenéssel felcsapódott a külső ajtó. Egy tarka vörös sávokkal ékesített egyenruhájú bolseviki rohant be s egyenesen a mellemet szorongató harambasának tartott.
- Mit lopjátok itt az időt? Gyertek már – hiszen megtaláltuk!...

A harambasa erre kegyetlenül mellbebökött, hogy hanyatt fordulva estem a törmelékkel fedett padlóra, a szétszórt könyvek és ruhák közé.
- Hol van?... hol van?...
És mint a megbolygatott méhraj, rohantak kifelé a folyosóra.
- Ott lakik – a negyedik emeleten...

Sejtem, hogy kit kereshettek, a Ludovika Akadémia egy tanárát, akit azon éjjel el is fogtak és agyon is vertek. A kegyetlen kutyák ezt a viruló életet is áldozatul dobták vérengző szenvedélyüknek. Mennyi lelkes törekvés, mennyi ifjúi hév veszett el benne!...

Mi pedig megmenekültünk... A lakás üres maradt – vérző oldalamat bekötözték, a kicsit megnyugtattuk, de álom nem jött többet szemeinkre az éjjele. A messze távolban ropogtak a lőfegyverek, itt-ott robbanás, kiabálások... egy-egy jajszó az utcán... Én pedig a felhúzott roletták előtt állva még mindig kábulta a kiállott izgalmaktól, néztem kelet felé, ahol nem a hajnal piroslott ezen a reggelen.

Mintha eltűnt volna a hajnalpír a világból... A nyitott ablakon át fehér fény áradt a szobába... Messze kelet felől mintha a hajnali szellő ákácillatot hozott volna riadt szárnyain az én feldúlt lakásomba.

A földre szórt könyvek egyike nyitva volt... A rámosolygó fehér pirkadat fénye egy sorára esett, melyet el tudtam olvasni....

„Rossz időket élünk...
Rossz csillagok járnak...
Óvja Isten nagy veszélytől
Mi magyar hazánkat”

Lehunytam a szememet, összekulcsoltam a kezeimet. A halálörvényből kiszabadult ember sóhajával rebegtem rá: Ámen.

(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 11. sz., 1920. jún.6.)

Wells: A szenvedélyes barátok

Wells, a modern európai irodalmi mozgalom egyik első vezérszelleme sokféle arculattal áll a világ előtt: mint szociológus, aki a modern társadalom átalakításának programján gondolkozik, annak az angol szociológus csoportnak a szellemében, amely Fabian Society néven vált ismeretessé, s amely kritika alá vette úgy a kapitalizmus, mint a szocializmus szellemét és ebből próbált valami új, megnyugtató szintézist felállítani; mint páratlan intuíciójú kombináló képesség, amely megismerni igyekszik a jelen állapotait s ezekből próbálja megállapítani a fejlődés tendenciáját, felállítani a jövő horoszkópját; mint fantasztikus regények írója, aki a modern technika és metafizika által adott lehetőségekből kiindulva merész leleményű történeteket kohol, de mindig azért, hogy kritikáját – sokszor éles és szarkasztikus szatírájú kritikáját – adja a mai életnek, a társadalom, a kultúra és az állam mai berendezéseinek és mint társadalmi regényíró, aki megeleveníti a mai élet jellemző alakjait és rajtuk keresztül világítja meg mindazt, amit reformra szorulónak és tarthatatlannak ítél.

Ebben a sokoldalúságban tehetségének gazdagsága nyilvánul, de teljes egységet ad bele az, hogy az író szeme, akármiféle fajtájú dolgot ír, mindig a modern életre van függesztve, az alapja, amelyből kiindul és amelyhez visszatér, mindig valami társadalomkritikai gondolat. A magyar olvasó is sokat köszönhet neki, művei magyar fordításokban nagy közönségre találtak és sokak gondolkodását termékenyítették meg. Most új regénye jelent meg Szenvedélyes barátok címmel, Mikes Lajos minden elismerést megérdemlő gondos fordításában.

Ebben a könyvében Wells a modern nő helyzetét veszi megfigyelő üvegje elé: erőteljes kritikát mond érdekes cselekvény alakjában a férfiról, aki a nőt, akit szeret s aki őt szereti, tulajdonának akarja tekinteni, emberi függetlenségétől megfosztani, a saját életét elvenni tőle, hogy a maga életének függvényévé tegye. Ezzel szembeállítja a nőt, aki természetszerűen védi a maga életét, ki akarja vívni függetlenségét és amikor ez a törekvése megtörik környezete ellenállásán, bujkálásra, önmagának elleplezésére kényszerül, amibe végül is belepusztul. A nő joga maga-magához - ez a vezérgondolat vonul az egész regényen végig. Feltárulnak az új, független, egyénisége szerint élő és épp ezért mély és szilárd erkölcsű női típus körvonalai. Wells-szel lehet vitatkozni, ítéleteit elfogadni és el nem fogadni, de hatása alól lehetetlen szabadulni, mert őszintén, mély erkölcsi komolysággal keresi az igazságot, igyekszik félrehárítani mindazt a bozótot, amit a társadalmi babona, előítélet, mindenféle élethazugság, rosszul értelmezett hagyomány torlaszt elébe. Kényszeríti az embereket, hogy gondolkozzanak és ezzel akaratuk ellenére is szolgálatot tesz nekik. A szenvedélyes barátok a Franklin-Társulat kiadásában jelent meg, olyan kiállításban, amely békeidőben sem vált volna szégyenére bármely kiadónak.


(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 1920. 9. sz.)

Magyar Elek: Pesti históriák

Magyar Eleknek valóságos specialitása a régi Budapest. Ismeri minden kövét, azt is, ami még megvan és azt is, amit már rég lebontott a kőművesek csákánya. Gondolatban vissza tud menni a régi kedves belvárosi utcákba, átéli sajátságos hangulatukat, beleskelődik a lakásokba, meghallgatja a nótát, amit a krinolinos vagy turnürös kisasszony kiver a zongorán, elmulat a pletykákon, amelyeket suttogva mesélnek híres színésznőkről, orfeumi csillagokról, mágnás urakról és úrhölgyekről. Beül a boltíves ódon kávéházakba, ahol szivarfüstös levegőben csörögnek a biliárdgolyók, egy asztalnál írók és színészek anekdotáznak, egy másik asztal a nevezetes krakélerek tanyája, a harmadiknál komoly, jól táplált polgárok panaszkodnak a drágaságra és szidják a Tisza-kormányt. Ki-kirándul húsvéthétfőn a Gellérthegyre, Pünkösdkor a Svábhegyre, rózsanyíláskor a Margitszigetre és elméláz a fák alatt a régi emberek régi dolgairól. Tud minden nevezetes anekdotát, ismer minden tipikus alakot, gondolatban járt minden mulatóhelyen, a régi szállodákban, de ott van a falkavadászatokon és a lóversenytéren is.

Apró képekben írja meg emlékeit és történeteit, melyeknek olyan a hangulata, mint a régi évtizedekből maradt acélmetszeteké és elsárgult, ódivatú fotográfiáké, amilyenek most is vannak még a családi albumokban és egy elmúlt kort idéznek fel bennünk, amelyben az életnek még megvolt a szépsége, a városnak még volt saját jellemző hangulata, voltak különleges arcvonásai, mert még nem olvadt bele teljesen az internacionális nagyvárosi egyformaságba.

Magyar Elek könyve, mely Pesti históriák címmel most jelent meg, ezt a még magyar és lokális ízű Budapestet örökíti meg szeretettel, melankolikus gyönyörködéssel. Nagyon kedves és érdekes könyv, sokan kellene hogy olvassák, mert a mainál jobb, tisztább és boldogabb levegő árad belőle és mert megmutatja ennek a sokat szidott és szívünknek mégis kedves Budapestnek a lelki gyökereit.

(Forrás: Vasárnapi Újság 67. évf. 1920. 9. sz.)

Feleki Sándor: Május



Hogyha száll a cserebogár,
Hogyha nyílik az orgona,
Tudja Isten, rég elhagyott
Kis falumba mi vonz oda.

Mi az, hogy így rügybontáskor
Úgy elfog a vágy, a bánat,
S színes álmok egyre űznek
Te utánad, te utánad.

Régi dal zsong a szívemben,
S minden dalnak végső sora,
Mint harangszó,t e rólad cseng:
Cserebogár, kék orgona.

Minden álmom hozzátok száll,
Minden dalom tifelétek.
S felkeresni még se merlek...
Hátha meg sem ismernétek!

Hátha meg se ismernétek
A hajdani rossz gyereket,
S így szólnátok kíváncsian:
E bús ember vaj ki lehet?

És elbújna én előlem
Kankalin és piros mályva
S csicsergő pinty, rigó madár
Ijedezve tovaszállna.

Talán jobb is itt maradnom,
Ahol nincsen virág, lepke,
A hullámzó nagy városban
Eltemetve, elfeledve.

Talán jobb is elfeledni
Gyermekkori álmainkat,
Hiszen fáj az édes emlék,
Mely a múltba visszaringat...

Kint zsibongás, fény, ragyogás,
De a szívem néma, kopár.
Ég veletek, régi társak!
Orgonalomb, cserebogár!

(Forrás: Vasárnapi Ujság 20. sz. 1900. 47. évf.)

Kozma Andor: Anyám



Nem amikor szemem ragyog
És a szívem vidám –
A hű fiad nem olyankor vagyok
Rég porladó anyám!

De amikor bú tör szívemre
S a vigaszt nem lelem
És halvány arcom örömest pihenne
Egy nyájas kebelen;

Mikor a biztató szavat
Epedve hallanám:
Akkor vagyok megint a hű fiad
Anyám! Anyám!

(Forrás: Vasárnapi Ujság 20. sz. 1900. 47. évf.)

Xántus-Doleschall Gabriella: Látogatás Munkácsy Mihálynál

%0D%0A%3Cdiv+style%3D%22text-align%3A+justify%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cdiv+style%3D%22text-align%3A+center%3B+font-style%3A+italic%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E-+Az+1889-ki+p%C3%A1risi+vil%C3%A1gki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s+idej%C3%A9n+%E2%80%93%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%0D%0A%0D%0A%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3C%2Fdiv%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++A+p%C3%A1risi+1889-iki+vil%C3%A1gki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1si+eml%C3%A9keimet+id%C3%A9zem+fel+ezen+sorokkal%2C+mely+eml%C3%A9keket+a+Munk%C3%A1csy+hal%C3%A1la+felett+%C3%A9rzett+f%C3%A1jdalom+eleven%C3%ADt+most+f%C3%B6l+lelkemben.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++1899.+j%C3%BAlius+hav%C3%A1ban+Budapestr%C5%91l+P%C3%A1risba+850+tagb%C3%B3l+%C3%A1ll%C3%B3+t%C3%A1rsas%C3%A1g+indult+el%2C+mely+Turinba+is+elzar%C3%A1ndokolt+Kossuth+Lajoshoz+s+az+%C5%91+ragyog%C3%B3+sz%C3%B3noklat%C3%A1ban+is+gy%C3%B6ny%C3%B6rk%C3%B6dhetett%2C+majd+P%C3%A1risban+az+akkor+ott+lakott+Munk%C3%A1csy+Mih%C3%A1lyn%C3%A1l+is+tisztelgett.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++M%C3%A9ly+meghatotts%C3%A1ggal+%C3%BCdv%C3%B6z%C3%B6lt+mindny%C3%A1junkat+a+nagy+m%C5%B1v%C3%A9sz%2C+amint+k%C3%BCl%C3%B6nvonatunk+P%C3%A1risba+%C3%A9rkezett.+Annyi+magyar+l%C3%A1tva+maga+k%C3%B6r%C3%BCl%2C+el%C3%A1rasztott+benn%C3%BCnket+sz%C3%ADvess%C3%A9ggel%2C+s+azt+a+sok+%C3%BCnnepeltet%C3%A9st+is%2C+melyben+P%C3%A1ris+v%C3%A1rosa+r%C3%A9szes%C3%ADtette+a+magyar+kir%C3%A1ndul%C3%B3kat%2C+bizony%C3%A1ra+nagy+r%C3%A9szt+neki+k%C3%B6sz%C3%B6nhett%C3%BCk.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++P%C3%A1ris+v%C3%A1rosa+kir%C3%A1ndul%C3%A1st+rendezett+j%C3%BAlius+12-ik%C3%A9n+a+magyarok+tisztelet%C3%A9re+St.-Cloud-ba.+Este+hat+%C3%B3rakor+gy%C3%BClekezt%C3%BCnk+a+Concorde-h%C3%ADdhoz%2C+honnan+haj%C3%B3n+indultunk.+Gy%C3%B6ny%C3%B6r%C5%B1+ny%C3%A1ri+est+volt%3B+a+haj%C3%B3kon%2C+melyek+a+vend%C3%A9geket+sz%C3%A1ll%C3%ADtott%C3%A1k%2C+a+zenekarok+felv%C3%A1ltva+j%C3%A1tszott%C3%A1k+a+R%C3%A1k%C3%B3czi-indul%C3%B3t+%C3%A9s+a+Marseillais-t.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++A+part+ment%C3%A9n+a+franci%C3%A1k+lept%C3%A9k+el%2C+kik+a+zenesz%C3%B3+hallat%C3%A1ra+kij%C3%B6ttek+h%C3%A1zaikb%C3%B3l+%C3%A9s+a+Szajna+partj%C3%A1n+lev%C5%91+gy%C3%A1rakb%C3%B3l%2C+s+kend%C5%91lobogtat%C3%A1ssal+%C3%A9s+%E2%80%9EVive+la+Hongrie%E2%80%9D+ki%C3%A1lt%C3%A1ssal+%C3%BCdv%C3%B6z%C3%B6ltek+benn%C3%BCnket.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++St.-Cloud-ban+m%C3%A1r+Munk%C3%A1csy+fogadta+a+nagy+t%C3%A1rsas%C3%A1got+nej%C3%A9vel.+Sz%C3%BCrke+kab%C3%A1tban%2C+gomblyuk%C3%A1ban+feh%C3%A9r+szegf%C5%B1vel%2C+sz%C3%BCrke+cilinderben+j%C3%A1rt+k%C3%B6z%C3%B6tt%C3%BCnk.+Mind+kedves+h%C3%A1zigazda%2C+%C5%91+vezetett%2C+%C5%91+gondoskodott+elhelyez%C3%A9s%C3%BCnkr%C5%91l+a+lampionokkal+f%C3%A9nyesen+kivil%C3%A1g%C3%ADtott+parkban%2C+melyben+nagy+ter%C3%ADtett+asztalok+voltak+hossz%C3%A1ban+fel%C3%A1ll%C3%ADtva%2C+telve+mindenf%C3%A9le+friss%C3%ADt%C5%91kkel+%C3%A9s+pezsg%C5%91vel.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Mid%C5%91n+%C3%A9jf%C3%A9l+ut%C3%A1n+visszat%C3%A9rt%C3%BCnk+a+sz%C3%A9p+holdf%C3%A9nyes+%C3%A9jszak%C3%A1ban+P%C3%A1risba%2C+haj%C3%B3nkon+kedves+magyar+n%C3%B3t%C3%A1kat+f%C3%BCty%C3%B6lt+Munk%C3%A1csy+ked%C3%A9lyesen.+Vas+eg%C3%A9szs%C3%A9g%2C+hossz%C3%BA+%C3%A9let+n%C3%A9zett+ki+ebb%C5%91l+a+dali%C3%A1s%2C+nagy+emberb%C5%91l.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++M%C3%A1snapra+megh%C3%ADvta+az+eg%C3%A9sz+t%C3%A1rsas%C3%A1got+mag%C3%A1hoz+%E2%80%93+mint+mond%C3%A1+%E2%80%93+egy+kis+bar%C3%A1ts%C3%A1gos+%C3%B6sszej%C3%B6vetelre.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Hogy+milyen+rettenetes+f%C3%A1rads%C3%A1g+eg%C3%A9sz+nap+a+ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1sban+lenni%2C+sz%C3%BCnet+n%C3%A9lk%C3%BCl+j%C3%A1rni%2C+n%C3%A9zni%2C+csak+az+tudhatja%2C+akinek+m%C3%A1r+volt+ilyesmiben+r%C3%A9sze.+%C3%89s+m%C3%A9gis+alig+v%C3%A1rtuk+az+est%C3%A9t%2C+hogy+sz%C3%A1ll%C3%A1sunkra+menve%2C+%C3%A1t%C3%B6lt%C3%B6zk%C3%B6dj%C3%BCnk%2C+s+menj%C3%BCnk+Munk%C3%A1csyhoz%2C+kit+m%C3%A1r+mindny%C3%A1jan+j%C3%B3l+ismert%C3%BCnk.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Az+Avenue+de+Villiersi+kis+k%C3%A9temeletes+palota+m%C3%A1r+teljes+pomp%C3%A1ban+v%C3%A1rt+benn%C3%BCnket.+A+nyitott+ablakokb%C3%B3l+f%C3%A9nysug%C3%A1r+l%C3%B6vellt+a+f%C3%A1kra%2C+melyek+hossz%C3%BA+sorban+a+m%C3%A1sodik+emeletig+felny%C3%BAlnak.+Egy+kis+f%C3%B6ldszinti+csarnokba+%C3%A9rve%2C+egyenruh%C3%A1s+inasok+szedt%C3%A9k+le+fel%C3%B6lt%C5%91nket%2C+mire+a+csarnokb%C3%B3l%2C+mely+d%C3%A9lszaki+n%C3%B6v%C3%A9nyekkel+volt+d%C3%ADsz%C3%ADtve%2C+sz%C5%91nyeggel+bevont+l%C3%A9pcs%C5%91n+haladtunk+felfel%C3%A9.+A+l%C3%A9pcs%C5%91+els%C5%91+fordul%C3%B3j%C3%A1n%C3%A1l+a+nagy+terem+ajtaj%C3%A1ban+f%C3%A9rje+mellett+%C3%A1llt+Munk%C3%A1csyn%C3%A9+neh%C3%A9z+feh%C3%A9r+selyem+usz%C3%A1lyos+ruh%C3%A1ban%2C+fej%C3%A9n+gy%C3%A9m%C3%A1nt+diad%C3%A9mmal%2C+nyak%C3%A1n+is+dr%C3%A1ga+%C3%A9kszerekkel%2C+%C3%A9s+ott+%C3%BCdv%C3%B6z%C3%B6lt%C3%A9k+vend%C3%A9geiket.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++A+nagy+teremben+ismer%C5%91s%C3%B6k+is+voltak+m%C3%A1r%2C+%C3%ADgy+T%C3%BCrr+t%C3%A1bornok+%C3%A9s+Kom%C3%A1romi+Mariska%2C+ki+akkor+kint+volt+P%C3%A1risban.+Tov%C3%A1bb%C3%A1+ott+volt+Marchesi+asszony%2C+a+h%C3%ADres+%C3%A9nektan%C3%A1rn%C5%91%3B+Judie%2C+a+franci%C3%A1k+Blah%C3%A1n%C3%A9ja%3B+Coquelin%3B+Sybill+Sanderson%2C+a+h%C3%ADres+%C3%A9nekesn%C5%91%2C+kit+m%C3%A1snap+a+tisztelet%C3%BCnkre+rendezett+operai+el%C5%91ad%C3%A1son+hallottunk.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Munk%C3%A1csyn%C3%A9+a+t%C3%A1rsas%C3%A1g+tagjait+nek%C3%BCnk+egyenk%C3%A9nt%2C+m%C3%ADg+minket+csak+%C3%A1ltal%C3%A1ban+mint+magyarokat+mutatott+be%2C+kik+az+%C5%91+%E2%80%9EMisk%C3%A1j%C3%A1nak%E2%80%9D+haz%C3%A1j%C3%A1b%C3%B3l+j%C3%B6tt+kedves+vend%C3%A9gei.+Amint+t%C3%B6megesen+meg%C3%A9rkezt%C3%BCnk%2C+a+R%C3%A1cz+Pali+band%C3%A1ja+r%C3%A1zend%C3%ADtette+a+R%C3%A1k%C3%B3czit.+%C3%89n+alig+ismertem+cig%C3%A1nyainkra%2C+mert+egyenruh%C3%A1ban+voltak%2C+ez%C3%BCst+zsin%C3%B3ros+k%C3%A9k+atill%C3%A1ban+%C3%A9s+v%C3%B6r%C3%B6s+nadr%C3%A1gban.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Az+ott+lev%C5%91+n%C5%91i+t%C3%A1rsas%C3%A1g+rendk%C3%ADv%C3%BCl+f%C3%A9nyes+%C3%B6lt%C3%B6z%C3%A9kei+mellett+mi+szeg%C3%A9ny+utasok%2C+kik+est%C3%A9lyi+%C3%B6lt%C3%B6z%C3%A9ket+nem+vitt%C3%BCnk+magunkkal%2C+kiss%C3%A9+fesz%C3%A9lyezve+%C3%A9rezt%C3%BCk+magunkat%2C+de+Munk%C3%A1csyn%C3%A9+vend%C3%A9gei+el%C5%91tt+oly+kedvesen+mentett+ki+benn%C3%BCnket%2C+hogy+k%C3%A9s%C5%91bb+belet%C3%B6r%C5%91dt%C3%BCnk%2C+hogy+magas+%C3%A9s+s%C3%B6t%C3%A9t+ruh%C3%A1kban+voltunk.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Amit+%C3%B6sszegy%C5%B1lt%C3%BCnk%2C+megtekintett%C3%BCk+Munk%C3%A1csy+lak%C3%A1s%C3%A1t+emeletr%C5%91l-emeletre.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++A+Munk%C3%A1csyn%C3%A9+kis+szalonj%C3%A1ban+volt+egy+zongora+s+felette+Liszt+Ferencnek+Munk%C3%A1csy+%C3%A1ltal+festett+k%C3%A9pe.+A+Munk%C3%A1csy+%C3%ADr%C3%B3asztal%C3%A1n+ott+volt+fekete+r%C3%A1m%C3%A1ban+sz%C3%BCl%C5%91i+s%C3%ADreml%C3%A9k%C3%A9nek+f%C3%A9nyk%C3%A9pe%2C+melyet+a+miskolci+mindszenti+temet%C5%91ben+emeltetett+Munk%C3%A1csy+s+mivel+ezen+s%C3%ADreml%C3%A9ket+%C5%91+m%C3%A9g+ekkor+term%C3%A9szetben+nem+l%C3%A1tta%2C+t%C5%91lem%2C+mint+miskolcit%C3%B3l+nagy+%C3%A9rdekl%C5%91d%C3%A9ssel+k%C3%A9rdez%C5%91sk%C3%B6d%C3%B6tt+fel%C5%91le.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%0D%0A%0D%0A%3Ca+href%3D%22http%3A%2F%2F3.bp.blogspot.com%2F-m3axH77DLd0%2FTxLmdClOW_I%2FAAAAAAAADTM%2FWpbDomRPV7U%2Fs1600%2Fmunk%2525C3%2525A1csy%252Bsz%2525C3%2525BCleinek%252Bs%2525C3%2525ADrja%252Bmiskolcon%252BDunky%252Bfiv%2525C3%2525A9rek%252Bfot%2525C3%2525B3ja%252But%2525C3%2525A1n.jpg%22%3E%3Cimg+style%3D%22display%3Ablock%3B+margin%3A0px+auto+10px%3B+text-align%3Acenter%3Bcursor%3Apointer%3B+cursor%3Ahand%3Bwidth%3A+104px%3B+height%3A+200px%3B%22+src%3D%22http%3A%2F%2F3.bp.blogspot.com%2F-m3axH77DLd0%2FTxLmdClOW_I%2FAAAAAAAADTM%2FWpbDomRPV7U%2Fs200%2Fmunk%2525C3%2525A1csy%252Bsz%2525C3%2525BCleinek%252Bs%2525C3%2525ADrja%252Bmiskolcon%252BDunky%252Bfiv%2525C3%2525A9rek%252Bfot%2525C3%2525B3ja%252But%2525C3%2525A1n.jpg%22+alt%3D%22%22+id%3D%22BLOGGER_PHOTO_ID_5697869865160694770%22+border%3D%220%22+%2F%3E%3C%2Fa%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cdiv+style%3D%22text-align%3A+center%3B+font-style%3A+italic%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A85%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3EMunk%C3%A1csy+sz%C3%BCleinek+s%C3%ADrja+a+miskolci+temet%C5%91ben+%28Dunky+fiv%C3%A9rek+f%C3%A9nyk%C3%A9pe+ut%C3%A1n%29%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3C%2Fspan%3E%3C%2Fdiv%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%#B%r>-3E%0Cpan/qyn 3D%62bOou
sYr%3Q130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Munk%C3%A1csy+%C3%ADr%C3%B3asztala+felett+f%C3%BCgg%C3%B6tt+Haynald+%C3%A9rsek+arck%C3%A9pe+b%C3%ADbornoki+d%C3%ADszben%2C+szint%C3%A9n+a+mester+m%C5%B1ve%2C+melyet+nemr%C3%A9g+festett%2C+akkoriban%2C+mid%C5%91n+Haynald+Kolpachban+Munk%C3%A1csy%C3%A9kn%C3%A1l+id%C5%91z%C3%B6tt.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++A+palota+megtekint%C3%A9se+ut%C3%A1n+a+m%C3%A1sodik+emeleten+lev%C5%91+m%C5%B1terembe+ment%C3%BCnk%2C+hol+a+falak+telve+voltak+a+Krisztus-k%C3%A9pek+egyes+alakjaival%2C+melyek+mind+tanulm%C3%A1nyok+voltak+a+nagy+festm%C3%A9nyekhez.+A+terem+sarkaiban+emelv%C3%A9nyek%2C+lef%C3%BCgg%C3%B6ny%C3%B6z%C3%B6tt+f%C3%BClk%C3%A9k%2C+%C3%A1llv%C3%A1nyok+a+modellek+sz%C3%A1m%C3%A1ra%2C+r%C3%A9gi+fegyverek%2C+sisakok%2C+gy%C3%B6ny%C3%B6r%C5%B1+nagy+gobelin+sz%C5%91nyegek+mindenfel%C3%A9%2C+m%C3%A9g+kivarrott+cifra+sz%C5%B1r+is+volt+ott+d%C3%ADsznek%2C+meg+tulip%C3%A1nos+l%C3%A1da+%C3%A9s+magyar+festett+parasztsz%C3%A9kek.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Nagy+ter%C3%ADtett+asztal+v%C3%A1rta+itt+a+t%C3%A1rsas%C3%A1got+%E2%80%93+k%C3%B6zep%C3%A9n+nagy+v%C3%A1z%C3%A1ban+majdnem+k%C3%A9t+m%C3%A9ter+magas+r%C3%B3zsabokr%C3%A9t%C3%A1val%2C+-+leng%C3%A9n+k%C3%B6tve%2C+sz%C3%A9t%C3%A1ll%C3%B3+%C3%A1gakkal%2C+mintha+nem+is+bokr%C3%A9ta%2C+hanem+egy+eg%C3%A9sz+r%C3%B3zsafa+lett+volna+oda%C3%A1ll%C3%ADtva.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cbr++style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++K%C3%A9s%C5%91bb+r%C3%A1h%C3%BAzta+R%C3%A1cz+Pali+a+cs%C3%A1rd%C3%A1st+s+Munk%C3%A1csy+dali%C3%A1san+j%C3%A1rta+sz%C3%A9p+magyar+t%C3%A1ncunkat+Luk%C3%A1cs+Julisk%C3%A1val%2C+ki+most+Porzsoltn%C3%A9%2C+a+N%C3%A9psz%C3%ADnh%C3%A1z+igazgat%C3%B3j%C3%A1nak+a+neje.+K%C3%B6r%C3%BCl%C3%A1lltuk%2C+meg%C3%BAjr%C3%A1ztuk+ezt+a+sz%C3%A9p+t%C3%A1ncot.+Munk%C3%A1csyn%C3%A9+is+tapsolt%3B+%C5%91+is+t%C3%B6bbsz%C3%B6r+ki%C3%A1ltotta%3A+%E2%80%9Ebrav%C3%B3+Miska%2C+brav%C3%B3%21%E2%80%9D%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr+face%3D%22verdana%22%3E%3Cbr+face%3D%22verdana%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A130%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E++++Ez+est%C3%A9ly+ut%C3%A1n+p%C3%A1risi+id%C5%91z%C3%A9s%C3%BCnk+alatt+m%C3%A9g+t%C3%B6bbsz%C3%B6r+is+tal%C3%A1lkoztunk+Munk%C3%A1csyval%2C+ki+sz%C3%ADves+k%C3%A9szs%C3%A9ggel+igyekezett+mindig%2C+hogy+a+p%C3%A1risi+tart%C3%B3zkod%C3%A1st+a+magyaroknak+menn%C3%A9l+%C3%A9lvezetesebb%C3%A9+tegye.%3C%2Fspan%3E%3C%2Fspan%3E%3Cbr+style%3D%22font-family%3A+verdana%3B%22%3E%3Cbr+style%3D%22font-family%3A+verdana%3B%22%3E%3Cdiv+style%3D%22text-align%3A+center%3B+font-style%3A+italic%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-size%3A85%25%3B%22%3E%3Cspan+style%3D%22font-family%3Averdana%3B%22%3E+%28Forr%C3%A1s%3A+Vas%C3%A1rnapi+Ujs%C3%A1g+20.+sz.+1900.+47.+%C3%A9vf.%29%3C%2Fspan%3E%3Cbr+style%3D%22font-family%3A+verdana%3B%22%3E%3C%2Fspan%3E%3C%2Fdiv%3E%3Cbr+style%3D%22font-family%3A+verdana%3B%22%3E%3C%2Fdiv%3E

Dr. von der Helm: Munkácsy Mihály utolsó napjairól


(Munkácsy ravatala Endenichben 1900.máj.1.L.Stüting und Sohn Bonn)



Szerkesztőségünk megkeresésére az endenichi szanatórium igazgató főorvosa, dr. von der Helm, a nagy művész halálának okáról és életének utolsó napjairól a következő értesítést küldte lapunknak:

„Munkácsy úr az endenichi szanatóriumban 1897. január 31-től haláláig, 1900. május elsejéig tartózkodott.

Baja a hátgerincében támadt s lassanként nagy mértékű bénulást idézett elő úgy, hogy nem igen tudott tenni semmit sem. Szeretett a szanatórium tágas kertjében járkálni s gyakran tett sétakocsizásokat a szanatórium szép vidékén.

Környezete iránt a beteg mindig szíves és szeretetreméltó volt; különösen örült, ha neje, vagy rokonai és barátai meglátogatták. (Munkácsyné úrasszony, hogy férjét gyakrabban látogathassa, a közeli Kölnben tartott szállást.)

Az utolsó hetekben Munkácsy úr nem egészen jól érezte magát, de azt még nem lehetett várni, hogy a katasztrófa oly hamar beáll. Ellenkezőleg, április végén némi javulás mutatkozott. Ekkor április 30-án este mihamar elmúlónak látszó szívgyengülés lepte meg, mely azonban másnap délelőtt ismétlődött s minden ellene alkalmazott szer hatására sem szűnt meg. Munkácsy úr így május elsején déli egy órakor csendesen elhunyt neje jelenlétében, akit, valamit az orvost, a lelkészt, aki az utolsó kenetet adta föl rá, még nyájasan üdvözölt.

A kedély- és idegbajosok szanatóriuma Endenichben Bonn mellett, melyben Munkácsy úr sikerekben oly gazdag életének utolsó éveit töltötte, a Kreuzberg tövében fekszik. 1844-ben alapíttatott s átlag 454-50 beteg (férfi és nő) tartózkodik benne.

Az ismert személyiségek közül, kik e szanatóriumot gyógyulás végett látogatták, fölemlítem itt Gehrts Károly festőművészt Düsseldorfból (meghalt 1898) és Schumann Róbert zeneszerzőt (meghalt 1856).

Orvosokul működnek a szanatóriumban: dr. Oebeke titkos egészségügyi tanácsos, a rajnai tartomány elmegyógyászati orvosszakértője, mint tanácsadó orvos; az alulírott mint igazgató orvos és egy segédorvos.

(Forrás: Vasárnapi Ujság 20. sz. 1900. 47. évf.)

Várdai Béla: Krisztus-vázlat Munkácsytól



Krisztus – Munkácsy Mihály vázlata

Munkácsynak világhírű nagy festményei közül egyik sincs Magyarországon. Így annál inkább tudomást kell vennünk minden honi földre jutott, bár kisebb művéről is, mely egy vagy más tekintetben művészete fejlődésére, lángelméje teljes érvényesülésére, egyes nagy alkotásai elkészülésére világosságot vet.

Ilyen Krisztus Pilátus előtt című nagy képének főalakjához készített egyik vázlata. Mikor a mű, mely jelenleg a philadelphiai dúsgazdag John Wanamaker tulajdona, 1882-ben világkörútjában Budapestre érkezett, a nagy számú vázlatok közt Krisztus alakjának négy fő vázlata is ki volt állítva. Ezeknek egyikét mutatja be egyik mai képünk. E vázlat Beöthy Zsoltnak drága baráti emléke a mestertől. 1891-iki párisi útja alkalmával elragadtatással szemlélte Munkácsy vázlatai közt, ki a következő év nyarán, jobban kidolgozva, elhozta neki Budapestre ajándékba.

A kép 65 cm széles és 80 cm magas. Krisztus testtartása itt egészen olyan, mint a nagy képen, olyan a fej megalkotása is, ez a fajilag is jellemzetes, fennkölt nemességűnek mintázott, de azért elsősorban nem szépségével, hanem jellemzetességével ható fej. Azonban e fejalakból az izmok, bőr, arcszín felrakásával némileg már arc kerül ki a vázlaton és más a nagy vásznon. Munkácsy művészetének egyik külön dicsősége, hogy Krisztus-típusával új irányt kezdett a vallási festészetben. A hosszas fejlődés után Leonardo-nak Cenacolójában századok számára megalkotott s jól-rosszul korunkig utánzott Krisztus-típusa után Munkácsy alkalmazott új fölfogást Krisztus ábrázolásában. Leonardo Krisztusa szinte női bájú, szép, telt arcú, az árulást is szeretettel, megadással tűrő, egyénileg, fajilag egyáltalán nem jellemzett alak; ennél Munkácsy Krisztusa emberibb: nem szelíd, isteni szemlélője a jelenetnek, hanem fenséges, drámai hőse. A Cenacolo Krisztusa inkább a mennyből leszállt Isten, Munkácsyé inkább az istenné lett ember, ki vallási eszményétől áthatva, az üldözés részében is törhetetlenül hisz diadalában; ajka zárva, de egész valója beszél.

„Jól tudtam – mondá egyszer Munkácsy -, s erősen hiszem, hogy Krisztus Isten fia, de én nem tudok Istent festeni. Azért a legnemesebb embert képzeltem el, s azt ábrázoltam.” Az itt bemutatott vázlat közbül esik a Leonardo-féle Krisztus s Munkácsy végleges Krisztus-alakja közt, természetesen már igen közel a végső megállapodáshoz.

A vázlaton Krisztus arca teltebb, a szemüreg boltozata nem oly magas, a szemek csillogása nem oly mélyről tör elő, környékük nem oly beesett, mint a nagy képen. A szabadon hagyott nyak is izmosabb. E vázlaton Krisztus nemcsak fenséges, hanem szép is. A Pilátus előtt álló Krisztus arcából az ihlet tüze, az eszme ereje, az átszellemültség felemészté az idomok teltségét, de a fenség hatásának erősbödésére.

A Pilátus elé hurcolt Krisztuson, tudjuk, fehér ruha van. Bár Munkácsy e motívumot egyszerűen kölcsönözhette volna francia művészek – Ary Sheffer, Le Sueur – példáiból, elébb más színekkel tett próbát. E vázlat Krisztusán vörös darócöltözet van, mely keményebbé teszi az alak hatását. Egy másik (most ismeretlen helyen levő) vázlaton Krisztusnak kék a ruhája. Ezen az arc egészen a bűnbocsátó isteni irgalomé, mellyel jól összeillik a köntös kék színe. E vázlat jelleme tehát merőben különbözik attól, melyet aztán Munkácsy megvalósított. A festményen látható Krisztus fehér ruhája jótékonyan enyhíti a zordon szigort, amely a szikárabb alakból, csontosabb arcból, mélyebbről csillogó szemekből kitűnik.

Íme egy sugár, mely világot vet arra a fejlődésre, melynek mozzanatain Krisztus alakja végleges megvalósulásáig a művész lelkében átment. Ez a most bemutatott vázlatnak művészi szépsége mellett műtörténeti érdekességet is ad. Megjegyezzük különben, hogy Krisztus alakját Munkácsy nem modell nélkül alkotta, mint itt-ott emlegetni halljuk. Saját nyilatkozata szerint egy párisi zsidó ifjúról festette, természetesen eszményítve a kifejezendő eszme érdekében.


(Forrás: Vasárnapi Ujság 20. sz. 1900. 47. évf.)


Erzsébet királyné utolsó látogatása Budapesten


Koller tanár utódai (Forché és Gálfy) platinotyp képe után
A királyi pár elutazása Budapestről, Erzsébet királyné itteni utolsó látogatásakor (1897.okt.30.)



Érdekes kép készült Koller tanár utódai (Forché és Gálfy) fényképészek budapesti műtermében, mely azt a jelenetet tüntetni fel, amint a boldogult Erzsébet királyné felséges férjével legutoljára elutazik Budapestről, hogy – fájdalom – oda többé vissza ne térjen.

E jelenet megörökítésének eszméje Ferenczy Ida úrnőtől származott, ki a kép elkészítésénél is több ízben részletes utasítást és tanácsot adott, e kép létrehozásával is a boldogult királyné iránt érzett mély kegyeletének és hálájának kívánván újabb jelét adni.

A kép, mely a királyi fogatot a nyugati pályaudvar közelében tünteti föl, nem fényképfölvétel után készült, hanem különböző képekből van összeállítva. A boldogult királynéról ugyanis, élete utolsó éveiből fényképi felvételek egyáltalán nincsenek, tehát ezen a képen látható arcmása régebbi képei s emlékezet után van megalkotva, de ruházata teljesen az, amelyben bennünket utoljára elhagyott, ugyanaz a hajviselet is, valamint a kezében levő legyező. S mindez a legnagyobb gondossággal, legpontosabb részletességgel van földolgozva a képen. És hogy az egész teljesen korhű legyen: a kocsit, a bakon ülő kocsissal és udvari szolgával, s az akkor használatban volt lovakkal együtt, mind lefényképezték. Az így nyert részletek fölhasználásával készült a platinotyp kép, melynek másolatát itt közöljük.

Őfelsége, midőn a képet f. évi márciusban a budai királyi palotában megtekintette, teljesen hűnek nyilvánította azt és megelégedésének adott kifejezést a munka sikerülte fölött. Szintén meglepőnek találta s dicsérettel halmozta el Mária Valéria főhercegasszony is, akinek az eredeti kép most birtokában van.

(Forrás: Vasárnapi Ujság 20. sz. 1900. 47. évf.)

Csicsada: Nincs erőm...



nincs erőm elfogyott
nincs erőm elkopott
nincs erőm elveszett
már nincs erőm - elmegyek...