2012. jún. 29.

Csicsada: Megszállottság



- Csillovásznak -


Él egy leány messze a távolban,
kiskorától kezdve megy az istállóba.
Cipeli a terhet, ápolja a nyerget,
Naponta egy egész ménest kerget.

A hajnal fenn éri, az éjjelt száműzi,
ha kancája éppen kiscsikóját elli.
Ilyenkor a lánynak szalma a párnája,
melege cicája és az istálló párája.

Aggódik szüntelen, a lovak az élete,
ha betegek, szép szeme könnyel tele.
Nem eszik, nem iszik, csak orvosra telik,
lova pedig hálából neki hangosan nyerít.

Rebecca… Flory… és még sorolhatnám,
élete értelmét lánykámnak lovacskái adják.
Nem pihen, nem vigyáz ő saját magára,
Értelmét csak a lovakban látja a világnak.

Lovait ápolja, keféli, szemével is simít,
Patkol mint egy férfi, répácskát is aprít.
Kényezteti lovait, takarja és védi
edzésben tartja Rebeccát és Floryt.

Rebecca, a kanca… az örök rebellis,
csipked, rúg, harap, néha nagyon raplis.
Mégis nagy kedvence ő a lánykámnak,
Nem adná őt oda soha más gazdának.

Flory, a négyéves kanca, a Szépség,
Maga a kecs, a báj, a kellem, a szelídség.
Kapja lánykámtól sűrűn a csókokat,
Szakértő szemektől lováért bókokat.

Ha ez az élet kell neki, ám legyen!
De ne felejtse el, néha azért egyen!
Szíve mosolyog, ha előtte a karám,
A nap is ragyog ilyenkor az istálló falán.

Leírtam hát Csillovász lánykám életét,
trágyázás, tréning, hajtás, verseny, etetés.
Nem esik soha nehezére a hajnali kelés,
lovas álmából az új nap hoz lovas ébredést.

Adjon az Isten lovacskáival sok szép percet,
ha kérhetem, azért jóval kevesebb terhet.
A férfiak kidőlnek mellőle, olyan munkabírása,
kérlek Istenem, szája soha ne álljon sírásra.

2008. ápr. 12.